"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."
Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.
Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).
Könyvek - Egyháztörténet - Vallástörténet
Torrell, Jean-Pierre O. P.:
Aquinói Szent Tamás, a lelki mester
Fordító: Karsai Nóra Mária
Budapest, 2022
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Barton, John:
A Biblia története. A világ legnagyobb hatású könyve
Fordító: Babarczy Eszter
Budapest, 2020
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Bolyki János:
A tanúvallomás folytatódik. Kommentár János leveleihez (Kommentárok a Szentíráshoz)
Budapest, 2008
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Leinsle, Ulrich G.:
A skolasztikus teológia története
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2007
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Torrell O. R, Jean-Pierre:
Aquinói Szent Tamás élete és műve. Bevezetés
Fordító: Kovács Zsolt
Budapest, 2007
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Eliade, Mircea:
Vallási hiedelmek és eszmék története
Fordító: Saly Noémi
Budapest, 2006
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Lázár Kovács Ákos:
Önfeladás és megmaradás. Vallásos értelmiség Magyarországon 1948-1991 között (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Budapest, 2006
Egyháztörténet - Vallástörténet, Open access, Teológia
Pannenberg, Wolfhart:
Rendszeres teológia. 2.
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2006
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Pannenberg, Wolfhart:
Rendszeres teológia. 1.
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2005
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
A passió (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Nagy Mónika Zsuzsanna
Budapest, 2005
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
Jézus hiteles evangéliuma (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Nagy Mónika Zsuzsanna
Budapest, 2005
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Assmann, Jan:
Mózes, az egyiptomi. Egy emléknyom megfejtése (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Gulyás András
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Brown, Peter:
Szent Ágoston élete
Fordító: Sághy Marianne
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Chadwick, Owen:
A reformáció (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Szabó István
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Kasper, Walter:
Jézus Krisztus Istene (Osiris tankönyvek)
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Meyendorff, Jean:
Krisztus az ortodox teológiában (Odigitria könyvek)
Fordító: Imrényi Tibor et al.
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Schaeffler, Richard:
A vallásfilozófia kézikönyve (Osiris tankönyvek)
Fordító: Czakó István - Hankovszky Tamás
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Simon Róbert szerk.:
A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény portrévázlatokkal (Osiris tankönyvek)
Budapest, 2003
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Aranyszájú Szent János:
A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsőségéről. Kilenc prédikáció az ariánusok ellen (Odigitria könyvek)
Fordító: Perczel István
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Balan, Ioanichie:
A moldvai szerzetesek élete (Odigitria könyvek)
Fordító: Korányi Mária - Pikler Mihály
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Bangert, William V.:
A jezsuiták története
Fordító: Szelenge Judit
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Bloom, Anthony:
Az élő ima (Odigitria Könyvek)
Fordító: Imrényi Tibor
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Eliade, Mircea:
Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok. Összehasonlító vallástörténeti tanulmányok (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Benedek Mihály
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Görföl Tibor - Kránitz Mihály:
Teológusok lexikona (Osiris kézikönyvek)
Budapest, 2002
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Altermatt, Urs:
A katolicizmus és a modern kor. A svájci katolicizmus 19. és 20. századi társadalom- és kultúrtörténete
Fordító: Somogyi Gyula
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Bolyki János:
„Igaz tanúvallomás”. Kommentár János evangéliumához (Kommentárok a Szentíráshoz)
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Eliade, Mircea:
A sámánizmus. Az eksztázis ősi technikái (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Saly Noémi
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Hatos Pál:
Reformáció és történeti hagyomány. A genfi reformációkép változásai a XVI-XX. században a historiográfiai elemzés tükrében (Doktori mestermunkák)
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Leeuw, Gerardus van der:
A vallás fenomenológiája (Osiris tankönyvek)
Fordító: Bendl Júlia et al.
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Rad, Gerhard von:
Az Ószövetség teológiája. II. Izráel prófétai hagyományainak teológiája (Osiris tankönyvek)
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
Jézus változó arcai (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Sárközi Mátyás
Budapest, 2001
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Balthasar, Hans Urs von:
A három nap teológiája. Mysterium Paschale (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Harnack, Adolf von:
A kereszténység lényege (Osiris tankönyvek)
Fordító: Szathmáry Lajos
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Heussi, Karl:
Az egyháztörténet kézikönyve (Osiris kézikönyvek)
Fordító: Magyar István
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Rad, Gerhard von:
Az Ószövetség teológiája. I. Izráel történeti hagyományainak teológiája (Osiris tankönyvek)
Fordító: Görföl Tibor
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Schleiermacher, F. D. E.:
A vallásról. Beszédek a vallást megvető művelt közönséghez (Osiris könyvtár - Filozófia)
Fordító: Gál Zoltán
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
Gondviselésszerű véletlenek. Önéletrajz
Fordító: Sárközi Mátyás
Budapest, 2000
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Chadwick, Henry:
A korai egyház (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Ertsey Krisztina - Tornai Szabolcs
Budapest, 1999
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Ferguson, Everett:
A kereszténység bölcsője
Fordító: Zsengellér József
Budapest, 1999
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Koltai Kornélia - Komoróczy Géza szerk.:
Péchi Simon kiadatlan rabbinikus írásai. Az Atyák mondásai - Pirqé ávot fordítása (1620/21) (Hungaria Judaica)
Budapest, 1999
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Szilágyi János György szerk.:
Mitológia és humanitás. Tanulmányok Kerényi Károly 100. születésnapjára (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Bencz Ágnes et al.
Budapest, 1999
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
A zsidó Jézus vallása (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Hajnal Piroska
Budapest, 1999
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Bultmann, Rudolf:
Az Újszövetség teológiája (Osiris tankönyvek)
Fordító: Koczó Pál
Budapest, 1998
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Komoróczy Géza ford.:
Kiáltó szó a pusztában. A holt-tengeri tekercsek. I. Az első kéziratok (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Komoróczy Géza
Budapest, 1998
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Hajnal Piroska
Budapest, 1998
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Otto, Rudolf:
A szent. Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz (Osiris könyvtár - Vallástörténet)
Fordító: Bendl Júlia
Budapest, 1997
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Vermes Géza:
Jézus és a judaizmus világa (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Hajnal Piroska
Budapest, 1997
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
McGrath, Alister E.:
Kálvin. A nyugati kultúra formálódása (Osiris könyvtár - Történelem)
Fordító: Nagy Mónika Zsuzsanna
Budapest, 1996
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
Tillich, Paul:
Rendszeres teológia (Osiris tankönyvek)
Fordító: Szabó István
Budapest, 1996
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
McGrath, Alister E.:
Bevezetés a keresztény teológiába (Osiris tankönyvek)
Fordító: Zsengellér József
Budapest, 1995
Egyháztörténet - Vallástörténet, Teológia
