Osiris kiadó

"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."

Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.

Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).

Könyvek - Politika - Politológia

Gábor Luca - Levendel Ádám - Stumpf István szerk.: Parlamenti választások 1994

Budapest, 1994
Politika - Politológia

Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi)

Budapest, 1990
Politika - Politológia

Gati, Charles: Füstbe ment tömb

Fordító: Zala Tamás
Budapest, 1991
Politika - Politológia

Gáti, Charles: Magyarország a Kreml árnyékában

Fordító: Zala Tamás
Budapest, 1990
Politika - Politológia

Gáti, Charles: Vesztett illúziók. Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom

Fordító: Makovecz Benjamin
Budapest, 2006
Politika - Politológia

Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2005
Politika - Politológia

Gazdag Ferenc: Európai integrációs intézmények (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 1999
Politika - Politológia

Goodin, Robert E. - Klingemann, Hans-Dieter szerk.: A politikatudomány új kézikönyve (Osiris tankönyvek)

Fordító: Dionisziev Nóra et al.
Budapest, 2003
Politika - Politológia

Grúber Károly: Európai identitások: régió, nemzet, integráció (Pro minoritate könyvek)

Budapest, 2002
Politika - Politológia

Győri Enikő: A nemzeti parlamentek és az Európai Unió (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2004
Politika - Politológia

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2006
Politika - Politológia

Győri Szabó Róbert: Kisebbségpolitikai rendszerváltás Magyarországon. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság történetének tükrében (1989-1990)

Budapest, 1998
Politika - Politológia

Gyurgyák János szerk.: Mi a politika? Bevezetés a politika világába

Budapest, 1999
Politika - Politológia

Haskó Katalin - Hülvely István: Bevezetés a politikatudományba (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2003
Politika - Politológia

Hook, Sidney: A szabadság paradoxonai (Politikai filozófia)

Fordító: Babarczy Eszter - Pásztor Péter
Budapest, 1997
Politika - Politológia

Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban (Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2003
Politika - Politológia

Horváth Jenő: Az európai integráció története napról napra 1945-2002 (Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2003
Politika - Politológia

Horváth Jenő szerk.: Világpolitikai lexikon 1945-2005 (Osiris kézikönyvek)

Budapest, 2005
Politika - Politológia

Huoranszki Ferenc szerk.: Modern politikai filozófia (Szemeszter)

Fordító: Babarczy Eszter - Krokovay Zsolt
Budapest, 1998
Politika - Politológia

Isépy Tamás: Politikai forgácsok

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Izinger Anna: Vighék - Izinger Anna életútinterjúi a rendszerváltás éveiből

Budapest, 2017
Politika - Politológia

Jakab András - Urbán László szerk.: Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

Budapest, 2017
Politika - Politológia

Janda, Kenneth - Berry, Jeffrey M. - Goldman, Jerry: Az amerikai demokrácia (Osiris tankönyvek)

Fordító: Csobán Eszter
Budapest, 1996
Politika - Politológia

Jászi Oszkár: A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja. Válogatás politikaelméleti írásaiból (Századvég füzetek)

Budapest, 1989
Politika - Politológia

Jeszenszky Géza: Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben

Budapest, 2016
Politika - Politológia

Jónás Pál - Pastor, Peter - Tóth Pál Péter szerk.: Király Béla-emlékkönyv. Háború és társadalom. War and society. Guerre et Société. Krieg und Gesellschaft

Budapest, 1992
Politika - Politológia

Juhász József - Magyar István - Tálas Péter - Valki László: Koszovó. Egy válság anatómiája

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Kardos József - Simándi Irén szerk.: Európai politikai rendszerek (Osiris kézikönyvek)

Budapest, 2004
Politika - Politológia

Kántor Zoltán: A nemzet intézményesülése a rendszerváltás utáni Magyarországon (A külpolitika világa)

Budapest, 2014
Politika - Politológia

Kende Péter: A köztársaság törékeny rendje. Államiság a kommunizmus után

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Kende Péter: Az én Magyarországom

Budapest, 1997
Politika - Politológia

Kende Péter: Miért nincs rend Kelet-Közép-Európában?

Budapest, 1994
Politika - Politológia

Kenedi János: A halál és a leányka. Válogatott esszék

Budapest, 1992
Politika - Politológia

Kéri László: Békesi László (Politikusportrék)

Budapest, 1994
Politika - Politológia

Kéri László: Orbán Viktor (Politikusportrék)

Budapest, 1994
Politika - Politológia

Király Béla: Forradalomtól forradalomig. Válogatott tanulmányok, beszédek és interjúk, 1982-1990.

Budapest, 1990
Politika - Politológia

Barényi Sándor - Tabajdi Csaba szerk.: Kisebbségi érdekérvényesítés, önkormányzatiság, autonómiaformák

Budapest, 1997
Politika - Politológia

Kiss J. László: Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében (A külpolitika világa)

Budapest, 2009
Politika - Politológia

Kiss J. László szerk.: A tizenötök európái. Közösségi politikák - nemzeti politikák (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Kiss J. László szerk.: A huszonötök Európái (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2005
Politika - Politológia

Kontler László szerk.: Konzervativizmus 1593-1872. Szöveggyűjtemény (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Kovács Imre: Népiség, radikalizmus, demokrácia. Publicisztikai írások (Ars scribendi)

Budapest, 1992
Politika - Politológia

Kovács Péter: A schengeni kérdés (Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Körösényi András: A magyar politikai rendszer (Osiris Tankönyvek)

Budapest, 1998
Politika - Politológia

Körösényi András - Tóth Csaba - Török Gábor: A magyar politikai rendszer (Osiris Tankönyvek)

Budapest, 2003
Politika - Politológia

Körösényi András szerk.: A magyar politikai rendszer - negyedszázad után

Budapest, 2015
Politika - Politológia

Körösényi András: Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat (Osiris könyvtár - Politológia)

Budapest, 2000
Politika - Politológia

Körösényi András: Government and Politics in Hungary (1999)

Fordító: Renwick, Alan
Budapest, 1999
Politika - Politológia

Körösényi András: Pártok és pártrendszerek (Politika)

Budapest, 1993
Politika - Politológia

KBART