Osiris kiadó

"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."

Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.

Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).

Könyvek - Szociológia - Szociográfia

  • 1
  • 2
Perrow, Charles: Szervezetszociológia (Osiris tankönyvek)

Fordító: Hercsik Attila et al.
Budapest, 1994
Szociológia - Szociográfia

Piaget, Jean: Szociológiai tanulmányok (Osiris könyvtár - Szociológia)

Fordító: Gervain Judit
Budapest, 2005
Szociológia - Szociográfia

Pünkösti Árpád: A kereszt gombja. Az ORFI esete az Istenes Szent János Betegápoló Renddel (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2010
Szociológia - Szociográfia

Romano Rácz Sándor: Cigány sor (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2008
Szociológia - Szociográfia

Rozgonyi Tamás - Zsille Zoltán szerk.: Búcsú Hegedűs Andrástól. 1922. október 31. - 1999. október 23. Emlékkötet

Budapest, 2001
Szociológia - Szociográfia

Sisák Gábor szerk.: Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon a 20. század végén (Kisebbségek Kelet-Közép-Európában)

Budapest, 2001
Szociológia - Szociográfia

Szalai Erzsébet: Vadkeleti metszetek

Budapest, 1998
Szociológia - Szociográfia

Szalai Júlia: Nincs két ország? Társadalmi küzdelmek az állami (túl)elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon

Budapest, 2007
Szociológia - Szociográfia

Szilágyi Gyula: Megbukott az iskola? (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2004
Szociológia - Szociográfia

Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle

Budapest, 2005
Szociológia - Szociográfia

Sziráki András: A tegnap minősége. Sziráki András szociografikus önéletrajza

Budapest, 2019
Szociológia - Szociográfia

Szuhay Péter: Sosemlesz Cigányország. „Én cigány vagyok - én pedig nem vagyok cigány” (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2012
Szociológia - Szociográfia

Tabajdi Csaba - Barényi Sándor szerk.: Az egyházak szerepvállalása a nemzeti kisebbségek közösségépítésében. Nemzetközi konferencia Budapest, 1997. április 21-22.

Budapest, 1998
Szociológia - Szociográfia

Tábori Zoltán: Magdolna negyed (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2009
Szociológia - Szociográfia

Takács Géza: Kiútkeresők. Cigányok iskolai reményei (Magyarország felfedezése)

Budapest, 2009
Szociológia - Szociográfia

Tódor János: Vadászjelenetek Magyarországon. Gyűlölet-bűncselekmények Olaszliszkától a cigány sorozatgyilkosságig

Budapest, 2017
Szociológia - Szociográfia

Vági Gábor: Mezőhegyes

Budapest, 1994
Szociológia - Szociográfia

Valkovics Emil: Demográfia 1. (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2001
Szociológia - Szociográfia

Valuch Tibor: A jelenkori magyar társadalom (A mai Magyarország)

Budapest, 2015
Szociológia - Szociográfia

Vicsek Lilla: Fókuszcsoport. Elméleti megfontolások és gyakorlati alkalmazás (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2006
Szociológia - Szociográfia

Weber, Max: Tanulmányok (Osiris könyvtár - Szociológia)

Fordító: Józsa Péter et al.
Budapest, 1998
Szociológia - Szociográfia

Wessely Anna szerk.: A kultúra szociológiája (Szemeszter)

Fordító: Babarczy Eszter et al.
Budapest, 1998
Szociológia - Szociográfia

Balla Bálint: Szűkösség. Kultúrszociológiai tanulmányok

Budapest, 2001
Open access, Szociológia - Szociográfia

Csontos László: Ismeretelmélet, társadalomelmélet, társadalomkutatás

Budapest, 1999
Open access, Szociológia - Szociográfia

Gereben Ferenc: Identitás, kultúra, kisebbség. Felmérés a közép-európai magyar népesség körében (Kisebbségek Kelet-Közép-Európában)

Budapest, 1999
Open access, Szociológia - Szociográfia

Huszár Tibor: A magyar szociológia története

Budapest, 2015
Open access, Szociológia - Szociográfia

Karácsony András: Bevezetés a tudásszociológiába (Osiris-Századvég tankönyvek)

Budapest, 1995
Open access, Szociológia - Szociográfia

Nagy Attila: Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat - kritikus gondolkodás. Szócikkmásolástól a paródiaírásig (Nemzeti téka)

Budapest, 2001
Open access, Szociológia - Szociográfia

Scheffer, Paul: Érkezési oldal. Európa és a bevándorlók

Fordító: Bérczes Tibor
Budapest, 2016
Open access, Szociológia - Szociográfia

Tomka Béla: Családfejlődés a 20. századi Magyarországon és Nyugat-Európában: konvergencia vagy divergencia? (Osiris zsebkönyvtár)

Budapest, 2000
Open access, Szociológia - Szociográfia

Tomka Béla: Szociálpolitika. Fejlődés, formák, összehasonlítások

Budapest, 2015
Open access, Szociológia - Szociográfia

Kõrösi Zsuzsanna (szerk.): Egy magyar republikánus életútja. Kozák Gyula és Kõrösi Zsuzsanna interjúi Kende Péterrel

Budapest, 2019
Politika - Politológia, Szociológia - Szociográfia

Mak, Gert: Jan Six tíz élete

Fordító: Bérczes Tibor - Balogh Tamás
Budapest, 2019
Néprajz - Antropológia, Szociológia - Szociográfia, Történelem

Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században. Második, átdolgozott és bővített kiadás

Budapest, 2020
Szociológia - Szociográfia, Történelem

  • 1
  • 2

KBART