Osiris kiadó

"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."

Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.

Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).

Könyvek - Történelem

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris tankönyvek)

Budapest, 1998
Történelem

Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrendszer 1945-1990

Budapest, 2014
Történelem

Katz, Jakov: Az előítélettől a tömeggyilkosságig. Az antiszemitizmus története 1700-1933 között (Osiris könyvtár - Judaica)

Fordító: Pelle János
Budapest, 2001
Történelem

Katzburg, Nathaniel: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon (Osiris könyvtár - Történelem - Hungaria Judaica)

Fordító: Ács Gábor
Budapest, 1999
Történelem

Kende Tamás: Vérvád. Egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában

Budapest, 1995
Történelem

Kenedi János szerk.: A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23 - november 9. (Századvég füzetek)

Budapest, 1989
Történelem

Kenedi János szerk.: Az igazság a Nagy Imre ügyben (Századvég füzetek 2.)

Budapest, 1989
Történelem

Kenedi János szerk.: Bibó-emlékkönyv 1.

Budapest – Bern, 1991
Történelem

Kenedi János szerk.: Bibó-emlékkönyv 2.

Budapest – Bern, 1991
Történelem

Kim Jiyoung: A nagyhatalmi politika és az erdélyi kérdés a II. világháború alatt és után (Doktori mestermunkák)

Budapest, 2000
Történelem

Kiss Ilona szerk.: Az orosz forradalom démonai (Idea russica)

Budapest, 1990
Történelem

Klaniczay Gábor - Madas Edit szerk.: Legendák és csodák (13-16. század). Szentek a magyar középkorból 2. (Millenniumi magyar történelem - Források)

Budapest, 2001
Történelem

Klaniczay Gábor szerk.: Európa ezer éve: a középkor. I. (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2004
Történelem

Klaniczay Gábor szerk.: Európa ezer éve: a középkor. II. (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2004
Történelem

Koltai András szerk.: Magyar udvari rendtartás. Utasítások és rendeletek 1617-1708 (Millenniumi magyar történelem - Források)

Budapest, 2001
Történelem

Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Tanulmányok ókori keleti szövegek értelmezése köréből (Osiris könyvtár - Történelem)

Budapest, 1995
Történelem

Komoróczy Géza: Holocaust. A pernye beleég a bőrünkbe (Osiris zsebkönyvtár)

Budapest, 2000
Történelem

Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában” (Osiris könyvtár)

Budapest, 2001
Történelem

Kósa László szerk.: A Cultural History of Hungary. From the Beginnings to the Eighteenth Century

Budapest, 1999
Történelem

Kósa László szerk.: A Cultural History of Hungary. In the Nineteenth and Twentieth Centuries

Budapest, 2000
Történelem

Kósa László szerk.: Magyar művelődéstörténet (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2006
Történelem

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története 1.

Budapest, 1994
Történelem

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története 2.

Budapest, 1994
Történelem

Kosáry Domokos: A magyar és európai politika történetéből. Tanulmányok (Millenniumi magyar történelem - Historikusok)

Budapest, 2001
Történelem

Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába

Budapest, 2003
Történelem

Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész. 1. Könyvtárak és bibliográfiák

Budapest, 2000
Történelem

Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész. 3. Megyei levéltárak és forrásközlések

Budapest, 2003
Történelem

Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban (Millenniumi Magyar Történelem)

Budapest, 2002
Történelem

Kovács Ilona szerk.: II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig (Osiris diákkönyvtár)

Fordító: Vas István
Budapest, 2004
Történelem

Kovács István: „…Mindvégig veletek voltunk”. Lengyelek a magyar szabadságharcban

Budapest, 1998
Történelem

Kowalczyk, Andrzej Stanislaw: Petljura úr? (Osiris zsebkönyvtár)

Fordító: Körner Gábor
Budapest, 2000
Történelem

Kozák Gyula - Molnár Adrienne - Körösi Zsuzsanna szerk.: Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni! Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből (’56)

Budapest, 1993
Történelem

Kőbányai János: Szétszálazás és újraszövés. A Múlt és Jövő, a Nyugat és a modern zsidó kultúra megteremtése

Budapest, 2014
Történelem

Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc (Millenniumi Magyar Történelem)

Budapest, 2004
Történelem

Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes szerk.: Rákóczi tükör. I. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról (Millenniumi magyar történelem - Források)

Budapest, 2004
Történelem

Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes szerk.: Rákóczi tükör. II. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról (Millenniumi magyar történelem - Források)

Budapest, 2004
Történelem

Kövér György: A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek

Budapest, 2011
Történelem

Kövér György: Biográfia és társadalomtörténet

Budapest, 2014
Történelem

Kristó Gyula: Magyar historiográfia. I. Történetírás a középkori Magyarországon (A történettudomány kézikönyve)

Budapest, 2002
Történelem

Kristó Gyula: Magyarország története, 895-1301 (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2003
Történelem

Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön, 1944-1948 (Kisebbségek Kelet-Közép-Európában)

Budapest, 2000
Történelem

Küküllei János: Lajos király krónikája - Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról (Millenniumi magyar történelem - Források)

Fordító: Kristó Gyula
Budapest, 2000
Történelem

Laczó Ferenc: Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt. Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban

Budapest, 2014
Történelem

Lancel, Serge: Hannibál

Fordító: Kopeczky Rita
Budapest, 2005
Történelem

László Gyula: Válogatott történeti tanulmányok (Millenniumi magyar történelem – Historikusok)

Budapest, 2004
Történelem

Le Goff, Jacques: Az értelmiség a középkorban (Osiris zsebkönyvtár)

Fordító: Klaniczay Gábor - Láng Benedek
Budapest, 2000
Történelem

Le Roy Ladurie, Emmanuel: Montaillou, egy okszitán falu életrajza 1294-1324 (Osiris könyvtár - Történelem)

Fordító: Jászay Gabriella
Budapest, 1997
Történelem

Lefebvre, Denis: A szuezi ügy (Osiris könyvtár - Média)

Fordító: Kecskés Gusztáv
Budapest, 1999
Történelem

Levi, Giovanni: Egy falusi ördögűző és a hatalom (Osiris mikrotörténelem)

Fordító: Pribojszki Dóra et al.
Budapest, 2001
Történelem

Ligeti Lajos szerk.: A mongolok titkos története

Fordító: Ligeti Lajos - Képes Géza
Budapest, 2004
Történelem

KBART