B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)

I. Források

ta, s fegyvereseivel utánuk nyomulva nagy károkat okozott bennük, és sok menekü­lő törököt levágott. De a gaz törökök menekülésükkel maguk után csalták a gyalog­ság csapatait, és mivel a keresztények hátrahagyták az ágyúikat, a menekülő törökök éppen saját ágyúik elé csalták őket. Itt aztán a törökök először is felsorakoztatták ágyúikat, amelyek olyan irgalmatlanul hatalmasak voltak, hogy a legfőbb ágyújuk legalább 500-600 [fontot7] nyomott, számos puskájuk is volt. Ezekkel az ágyúkkal aztán a király seregébe lőttek. Micsoda zűrzavar támadt, itt egy fej repült, ott egy kar, amott egy kettétépett ló! Akkora károkat okoztak, hogy a [keresztényeknek] mene­külniük kellett. Egy mélyedésbe értek, ahol jó egy órát maradtak, de a törökök ál­landóan lőttek, ezért nem tudtak előjönni. Ekkor egy tisztes öregember lépett a ki­rályhoz, és azt mondta: „Legkeresztényibb király, vonulj újra a törökök ellen, úgyis meg kell halnod, ezért cselekedj becsületesen, és ne félj!” Aztán odahívta a többie­ket, és így szólt hozzájuk: „Keresztény grófok, nemesek, lovagok, lássátok ifjú kirá­lyotokat, milyen lovaghoz méltón és bátran viselkedik, lássátok jámbor királyotokat, és tegyetek úgy, mint ő!” így az ifjú király ismét lándzsát ragadott, ugyanígy a töb­biek is, és a gaz töröknek rontottak. Ám azok ismét nagy ágyútűzzel fogadták őket, és megint hatalmas károkat okoztak nekik, úgyhogy a királynak és embereinek megint menekülniük kellett. Akkor [Tömöri] Pál úr jött oda, de azt mondták neki: „Vigyázz magadra, Pál!” O volt a gyalogosok vezére, és így szólt a királyhoz: „Nemes és ke­resztény király, ha most egy magas hegyen állnál, akkor sem tudnál végigtekinteni ellenséged sorain, de légy bátor, és ne félj! Nem azért mondom ezt néked, hogy elke­serítselek, hanem hogy tudósítsalak. Vigyázz magadra! Isten kezében van, ami ezután történik, de te menekülj innen.” Tehát a jámbor király harmadszor is kivonult a tö­rökök ellen, hogy megütközzék velük, de a gálád és ravasz törökök ellenálltak, és a gyalogosok felé vonultak, hogy ne találkozzanak a jól páncélozott lovagokkal. így a törökök a gyalogosokkal ütköztek meg, akiknek az élén először is mintegy száz szer­zetes harcolt, akik különböző kolostorokból jöttek. Olyan lovagi módra harcoltak, olyan becsületesen védekeztek, hogy a törököknek sok kárt okoztak, sokat megöl­tek közülük, és saját zászlójuk is volt. De a végén mind meghaltak, mert nem volt rajtuk páncél. Csodát műveltek, és az a nemes úr, aki ezeket a dolgokat elmesélte nekem, azt mondta, élete végéig dicsérettel tekint az egyház embereire, és kalapot emel, ha meglát egy szerzetest. A keresztények és a törökök hevesen csatáztak és pusztították egymást, a jámbor király pedig azt gondolta, hogy a lovagokkal, akiket nagy tömegben hívott maga mellé, segítségére siet a gyalogságnak, és a mezőre ro­hantak; de aztán látta, hogy kegyetlenül pusztítják a népet, és amit a parancsnok [Tömöri Pál] mondott, az mind igaz. Mint amikor egy erős kerítést ledönt az ember, olyan recsegés-ropogás hangzott mindenfelől. Úgy vágták az embereket, mintha nagy ökörcsorda lenne. Egyre csak kiáltozás és jajveszékelés hallatszott, a magyarok szo­kásuk szerint „Jézus! Jézus!” kiáltással [harcoltak]. Mikor a páncélos lovagok meg­érkeztek, a törökök még egypár puskalövést adtak le rájuk: egyenesen a király em­berei közé lőttek, amivel nagy károkat okoztak. Akkor a gyalogság hátsó soraiban menekülni kezdtek a magyarok, és a király semmit sem tehetett az ágyúk ellen, nem volt több remény. Akkor a király seregének zászlósa megragadta a lobogót és meg­fordította. Ez volt a jel mindenkinek a menekülésre. Hatalmas tumultus keletkezett, mert mindenki csak arra gondolt, hogyan jusson ki onnan. Erre a törökök üldözni kezdték őket, és mindenkit levágtak. Egyetlen gyalogos sem menekült meg, senki, akinek nem volt lova. Albrecht úr kapitánya elmondta, hogy soha életében nem látott ekkora nyomorúságot és ilyen sok levágott fejet. Húsz halottból egynek sem volt feje, mert a törökök még annak is levágták a fejét, aki már meghalt. Ilyen kegyetlen nép­ség ez. Mások is mondták nekem, akik alig tudtak elmenekülni, hogy egy mély árok húzódott keresztben, tele vízzel, és mellette a mély mocsár. O, milyen sok keresztény lelte halálát abban az árokban! Sokan a mocsárban süllyedtek el, egyik a másik után 124 Források

Next