B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)

I. Források

Visegrád várát pedig, a királyi korona őrzőhelyét a parasztok és szerzetesek tartották meg. Rettenetes félelem lett úrrá a mieink lelkén, hallván a császár megérkezését Budára,72 ámbár a várakat és Tatát, Komáromot meg Székesfehérvárt azért mégsem foglalta el az ellenség, mert - nem tudom, miért - megelégedett az ország feldúlásá­­val, és a várak, erődített helyek ostroma eszébe sem jutott. A Magyarországon ek­képp dühöngő ellenséggel sehol sem szálltak szembe úgy, mint egy helyen, melynek Marót a neve, nem messze Esztergomtól. Az esztergomi érsekségnek van itt egy kel­lemes üdülője abban az erdőségben, melyet Vértesnek nevezünk, mindenütt erdővel, berekkel övezve; a mieink közül néhány ezren, a hely eldugott voltában bizakodva, itt húzódtak meg feleségükkel és gyermekeikkel, ezekkel nemegyszer vívott véres csatát az ellenség, súlyos veszteségeket szenvedve, végül, mert semmiképp sem tud­ta bevenni a mieink szekerekkel körülvett táborát, kénytelen volt ágyúkat is vontatni oda, és így aztán a tábort szétrombolta, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hatalmas hullahegyek, melyek ott ma is látszanak, kézzelfoghatóan bizonyítják az öldöklés nagyságát; a mieink - mint azok, akik egynéhányan elmenekültek, elmondják ­­körülbelül huszonötezren voltak. E vereség halottjainak és foglyainak számát - már akikről egyáltalán tudni lehet - mindösszesen közel kétszázezerre merném tenni.73 A császár, miután innenső Magyarországot a Dráva torkolatától Győrig az elbeszélt módon feldúlta, nem kis rettegéssel töltve el azokat, akik a közelben laktak, a bécsie­ket is, Pestnél hidat veretett a Dunán, és Budára érkezésének tizennegyedik napján túlsó Magyarországra vonult át; itt is mindenfelé szétküldve, mindent, ami a Duna és a Tisza közén fekszik, hasonlóképpen elpusztított és fölégetett, mint innenső Magyar­­országon tette, az egész sokaságot, mely nem kelt át a Tiszán, részben kardélre há­nyatta, részben fogságba hurcoltatta. Aztán, mikor eléggé kitombolta magát a nyo­morult Magyarországon, visszahívták az otthoni egyenetlenkedések, melyek időköz­ben támadtak Kis-Ázsiában (ezt Anatóliának hívják), így teljességgel őrizet nélkül hagyva valamennyi helyet, amit a Dráva és a Duna között elfoglalt, még magát Buda várát meg városát is, hazatért. Kulcsár Péter fordítása. Humanista történetírók. Budapest, 1977, Szépirodalmi Könyvkiadó, 289-328. o. 1 11 1. A legkülönbözőbb tartalmú és beállítottságú hírek keltek szárnyra, és terjedtek írásban, nyom­tatásban is. Konkrétan Johannes Cuspinianusról [Johann Spiessheimer német humanista dip­lomatáról] (1473-1529) van szó, aki nyomtatásban tette közzé egyik ezzel kapcsolatos, élesen magyarellenes beszédét. Brodarics többször utal erre. - A jegyzetek Kulcsár Péter jegyzeteinek felhasználásával készültek. A szerkesztő kiegészítései [ ]-ben. 2. [II. Lajos mellett] a másik Jagelló-házi király: I. Ulászló. 3. Candale-i Anna (1484 k.—1506) Magyarország francia származású királynéja (1502-1506). - A szerkesztő jegyzete. 4. Jagelló Anna (1503—1547). —A szerkesztő jegyzete. 5. II. Lajos és Habsburg Mária eljegyzése 1515-ben, a házasságkötés 1522-ben volt. 6. Bárthori István (1435-1493) országbíró (1471-1493), erdélyi vajda (1479-1993), a kenyér­mezei győző (1479). - A szerkesztő jegyzete. 7. Szapolyai István (7—1499) 1487-től örökös szepesi főispán, nádor (1492-1499), Mátyás király alatt vált az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főurává. - A szerkesztő jegyzete. 8. Az obszervánsok a ferences (minorita) szerzetesek szigorúbb fegyelmet tartó ágának tagjai vol­tak. - A szerkesztő jegyzete. 9. Belgrád [Nándorfehérvár] 1521. augusztus 29-én esett el. 10. Szabács 1521. július 7-én Nándorfehérvár augusztus 29-én esett el. - A szerkesztő jegyzete. 11. „Kocsi” szavunk a Komárom megyei Kocs falu nevét őrzi. 12. Március 24-re. - A szerkesztő jegyzete. 13. A lengyel király 1525-ben kötött hároméves fegyverszünetet. - A szerkesztő jegyzete. 14. Zólyomi Miklós a neves császári kapitány, Niklas von Salm „magyarosított” neve. 15. Valois I. Ferenc (1494-1547) francia király (1515-1547) 1525-ben a páviai csatában V. Ká­roly fogságába esett, ahol szabadulása esetére békét és a török elleni segítséget ígért, titokban pedig a szultán szövetségét kereste. - A szerkesztő jegyzete. Keresztény források 153 Jegyzetek

Next