B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
I. Források
az alávaló hitetlenek egyszerre megmozdultak, és errefelé jöttek. Ekkor a mieink is megindultak, és tüzelni kezdtek az ágyúkkal, de nem tudtak ártani. Amazok seregüket három részre osztották. Az egyik tömeg - mely tetőtől talpig vassal volt födve, s vasnyársat tartott kezében - az ellőtt puska- és ágyúgolyókkal teljességgel nem törődve, a legkisebb félelem nélkül vágtatott Ibrahim pasa ruméliai beglerbég felé. Mivel pedig a ruméliai hadtest még szét volt szóródva, nem bírt ellenállni, s egy része az uralkodó felé futott. A másik csapat Jahja pasa oglu és a bosznai bég ellen intézett támadást, és kettészakította csatarendjüket. A gonosz mívű király pedig többi nyomorult katonaságával a felséges uralkodóra és az anatóliai seregre rohant. A janicsárok hadosztálya összesen háromszor-négyszer támadta meg puskatűzzel, és igyekezett visszaszorítani az alávaló gyaurokat. Végre a felséges isten és a próféta segélyével erőt vevén az iszlám népe, visszafordította a gonoszokat, s mikor már nem volt erejük újabb támadásra, úgy aprította őket, mint a kutyát. Olyan heves harc és öldöklés volt, hogy nem lehet leírni. A gyaurok közül körülbelül 4000 lovas és mintegy 50 000 gyalog költözött a pokolra, az iszlám hívei közül pedig mintegy 50-60 ember lön vértanúvá. A győztes szultán csaknem éjfélig lóháton maradt összes szolgáival, azután pedig sátorába tért pihenni, míg a győztes katonák eloszlottak, és leszálltak lovaikról, de reggelig kezükben tartották a kantárszárat; sem a főbbek, sem a közemberek közül senkinek sem volt szabad a málhához menni. 21. csütörtök. Az uralkodó lóháton szemlére indult, s a vezírek közül vele lovagolt Musztafa pasa. A tábor minden részén kihirdettetett, hogy az élve elfogott gyaurokat holnap vezessék a díván elébe. 22. péntek. Helyben. A padisah számára aranytrón állíttatván fel, Salamonhoz hasonlóan ült rajta, s a vezírek, az állam oszlopai, a ruméliai és anatóliai bégek mind részt vettek a dívánban, és kezet csókoltak a padisahnak. A tanácskozásban elhatároztatott a Buda felé menés. Az élve elfogottakat összegyűjtötték és lefejezték, körülbelül 2000 embert. A papnak és több bégnek feje is a dívánba hozatott. Ma és a múlt éjjel szünet nélkül esett az eső, úgyhogy az állatok e két éjjel nem fekhettek le. 23. szombat. A ruméliai defterdár parancsot kapott, hogy az elesett gyaurok holttesteit szedesse össze, és egy helyen temettesse el. Mikhál-oglunak és a többi akindzsi bégeknek pedig megengedtetett, hogy portyázni menjenek. 24. vasárnap. Állomás Mohácsnál. Az állam oszlopai ruhákkal ajándékoztattak meg a győzelemért, amelyekért kezet csókoltak. A pasa, a kethuda és a defterdár elment összeszedni a hullákat. 20 000 gyalogos és 4000 páncélos magyart temettek el. 25. hétfő. Miután a várost - melyben egy palota is volt - felgyújtották, megindult a hadsereg, s ikindi idején ért az állomásra. Megindult a padisah is. Amint egy tavon - melynek vize a ló faráig ért — átkeltek, ott szálltak meg. Mivel csak egy helyen volt egy kis híd, s az igásjószágok átkelésére nem volt alkalmas hely, ma a seregnek csak tizedrésze kelt át. 26. kedd. Helyben. Kihirdették a táborban, hagy a seregben levő hitvány férfiakat mind hányják kardélre, az asszonyokat viszont ne adják el, hanem bocsássák szabadon. Ezért tehát nagyon sok gyaurnak vágták le a fejét. Azután az a tilalom adatott ki, hogy senki ne menjen portyázni. A padisah lóháton ment. A csausok és egyebek közül emberek rendeltettek, hogy a győzelem örömhírét megvigyék Ruméliába, Anatóliába, Egyiptomba, Szíriába, Diárbekirbe, Kurdisztánba, Oláh- és Morvaországba. Isztambulba Jarali Huszejn csaus, Bruszába Dzsendi Huszejn csaus, Damaszkuszba Kör Korkud csaus, Egyiptomba Mohammed bég müteferrika,25 Aj asz pasa testvére, Diárbekirbe Deli Iszkender csaus, Karamánba Güzel Szinán csaus, Aleppóba Kör Dzsáfer csaus, Edirnébe egy fiatal rabszolga küldetett.26 27. szerda. Állomás, miután három hídon átkeltünk. A padisah nem kelt át, hanem a túlsó részen maradt. Közepes távolságra eső állomás. 28. csütörtök. Távoli állomás a Duna partján, miután 7olisz [Tolna] városát elhagytuk, még jó darabig mentünk. Oszmán források 197