B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)

I. Források

veretve, tulajdonosaik kezében maradtak. A következő napon díván tartatott, mely alkalommal a hetedik égig érő és a világ fejedelmével vetekedő pompás sátorokat ütöttek fel, a boldogság sátora előtt pedig drágakövekkel kirakott aranyos trónt állí­tottak fel, s mikor arra leült a győzhetetlen világbíró - miként a nap, a világ dísze, emelkedik föl égi trónusára -, az összes embereknek láthatóvá Ion. E fényes győze­lemhez először a vezírek kívántak neki szerencsét, alázatosan megcsókolva kegyes kezét, amiért jóságának különféle nemeiben részesültek; azután az istentől őrzött birodalom bégjei és a többi előkelők szerencséltettek keze megcsókolásával, mind­nyájan hálát adván a győzelemért. A negyedik nap után a világot beszáguldó tábor az említett helyről fölkerekedvén, Budun [Buda] városa felé indult, s a hajók is hasonló szándékkal folytatták útjukat a Duna vizén. A csak győzelemre gondoló hadsereg folytonosan az ellenség országán haladt előre, majd pihenve, majd menetelve s néhány folyón és hídon átkelve, mi­közben ahány falut, várost és várat útjában talált, fölégette és elpusztította, a gonosz természetű, hitvány népet részint leöldöste, részint foglyul ejtve elhajtotta, javait pedig elrabolta. Miután a győzelmes hadsereg ilyen módon hosszabb ideig hagyta el egy­más után az állomásokat és pihenőhelyeket, zil-hidzse havának 3. napján7 nagy pom­pával és fényes dísszel Budun városára, Magyarország székhelyére vetette megérke­zése árnyékát, s ennek egész környéke a nagyszerű sátorok és a szerencsés csapatok táborhelyévé változott. Megszállt a hadsereg egyes csapatokban, Rózsaligetté változott síkság és hegy. Azonban a Budun várában lakó hitetlenek nem bízván várukban, és a szent harccal foglalkozó hadsereg támadásának ellenállni nem lévén erejük: kényszerűségből meg­szöktek, a várat üresen hagyták, s legnagyobb részük csak életéért remegve, javaival és ingóságaival sem törődött, úgyhogy a feslett erkölcsű hitetlenekből a szegényeken és zsidókon kívül senki sem maradt benne. Mikor a napként ragyogó zászlók e város környékére vetették fényüket, az említett zsidók, halotti leplet akasztva nyakukba, elébe jöttek a győzelmes hadseregnek, s a föld porához dörzsölve arcukat, kegyele­mért esedeztek. Alázatos kérelmük a meghallgattatás helyére jutván, személyük és vagyonuk számára kegyelmet nyertek, s az említett zsidók, akik 2000 családnál na­gyobb számmal voltak, az iszlám országába küldettek hajókon. A gonosztevő király fegyver- és kincstárában talált fegyverek, összes hadiszerek és kincsek mind lefoglal­­tatván, szélgyorsaságú hajókon Belgirád várába küldettek. Egy szerencsés napon a világhódító padisah Őfelsége méltóztatván megtekinteni Budun városát, a várban levő gyönyörű palotában szállt meg, s néhány napot abban töltött el a főméltóságok társaságában, víg lakomázás közben, édes szavú dalnokok és gyönyörű hangú zenészek énekeit hallgatva. A győzelmes hadsereg 10 napig időzött Budun városában, mialatt a hadnépnek eleség osztatott ki, egy másik rész pedig Magyarország különböző részeibe ment por­­tyázni, s azokat a bosszú és pusztítás tüzével elégetni. Ama tartományt egész Német­országig elborították fekete füsttel és a lovasok által fölvert porfelleggel, s elpusztí­tották, és kietlenné tették; a falvakat és városokat fölégették, a várakat és erődöket megrohanták és szétrombolták, a gonosz természetű hitványokat leölték; a kisebb és nagyobb fiú- és leánygyermekeket foglyokká téve elhajtották; az élő és élettelen jó­szágot elrabolták, s azután épen és gazdagon, tömérdek zsákmánnyal tértek vissza. Thúry József fordítása. Mohács emlékezete (1979), 379-384. o. Oszmán források 225

Next

/
Oldalképek
Tartalom