Bangert, William V.: A jezsuiták története (2002)

3. Gyors növekedés és új vállalkozások 1580-1615

re növekedett. Szintén rá várt, hogy Kínában és Indiában a helyi kultúrának megfelelő­en adaptálja a katolikus hitet, rendszerbe foglalja a jezsuita nevelési eljárásokat, és irá­nyítsa a missziók terjeszkedését. A sokoldalú elöljáró számos sikere közül a Társaság ignáci karakterének megőrzé­se volt a legkiemelkedőbb. Az elégedetlen jezsuiták egy kis csoportja a megsemmisülés közelébe sodorta a Társaság Rendalkotmány át, Aquavivának azonban, aki világosan át­látta az ügyeket, és helyesen értelmezte Szent Ignác célját, szívósságának és ügyességé­nek köszönhetően sikerült érintetlenül megőriznie az örökséget. Igaz, alkalmazni kezd­te — a római légkör hatása alatt — a fokozottan központosított törvénykezésű vezetési módszert. Aquaviva harcának volt egy sokkal fontosabb vonatkozása is. A rendfőnök a vita kapcsán közvetlen összetűzésbe került Európa két legautokratikusabb intézményé­vel, a spanyol monarchiával és a spanyol inkvizícióval, és azoknak az oldalára került, akik a szabadság ügyéért harcolnak az önkényuralom ellen. Alapjában véve a korona és az inkvizíció egyaránt arra törekedett, hogy korlátozza a Társaság szabadságát, Aquaviva viszont merészen megtagadta tőlük az áhított prédát, és szabadságot sikerült kivívnia az egyházon belül. Az ütközetek színtere a Spanyolországi Rendtartomány volt. Néhány rendtag, rész­ben az Antonio de Araoz által korábban felszított nacionalista érzelmek befolyására, megpróbálta gyökeresen megváltoztatni a Társaság Rendalkotmány át. Az elképzelt módosítások közül kettő különösen jelentős volt: az egyik az általános rendfőnöki hiva­tal fennhatóságának nagyfokú megnyirbálására irányult — ennek értelmében megvonták volna a rendfőnöktől a tartományfőnökök, illetve a rektorok kinevezésének a jogát —, a másik pedig a tartományi káptalanok létrehozására, amelyekre a szóban forgó jogokat átruházták volna. Az elégedetlenkedők csoportjának Spanyolországban folytatott pro­pagandájával sikerült gyanút ébresztenie az inkvizícióban, Rómába küldött, valótlansá­gokat tartalmazó és igazságtalan beadványaikkal pedig a Társaság ellen hangolták V Sixtus és VIII. Kelemen pápát. V Sixtus beleegyezett a szakadár jezsuiták titokban kidolgozott tervébe. A papok meggyőzték Fülöp királyt arról, hogy a Társaságnak püspöki vizitációra lenne szüksége Spanyolországban. A királyi diplomácia nagy titoktartással dolgozott, és elérte, hogy V Sixtus Jéronimo Manriquét, Cartagena püspökét jelölje ki a feladatra. Dionisio Váz­­quez, a lázadozó jezsuiták egyike azt tanácsolta, hogy a vizitációt az inkvizíció titkos eljárása szerint folytassák le. Enrique Enriquez, a csoport egy másik tagja azt javasolta, a vizitátort ruházzák fel azzal a joggal, hogy megváltoztathassa a Társaság Rendalkot­­mánykt. Fülöp király a javaslatokkal összhangban azt az utasítást adta ki, hogy az inkvi­zíció módszereit alkalmazzák, és a jezsuita életmóddal kapcsolatos fontos kérdések kö­zül különösen kettőre fordítsanak nagy figyelmet: egyrészt az általános rendfőnöknek arra a jogára, amelynek értelmében helyi elöljárókat nevezhet ki, másrészt a Társaság vezetésében tapasztalható nagyfokú, Rómától való függőségre. Aquaviva azonban fölfedezte a püspöki vizitáció tiszteletre méltó köntösébe búj­tatott bomlasztó szándékot, és nagy hozzáértéssel hajtotta végre a védekező hadjáratot. Utasította a spanyol és a portugál tartományfőnököt, hogy készítsenek beadványokat a vizitáció ellen, írassák alá a legismertebb professzus atyákkal, majd nyújtsák be a ki­rálynak, így Fülöp megbizonyosodhat arról, hogy kik az igazi jezsuita elkötelezettség Gyors növekedés és új vállalkozások 1580—1615 • 90 •

Next