Bódy Zsombor - Ö. Kovács József szerk.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek (Osiris tankönyvek, 2006)

Historiográfia - A társadalomtörténet intézményesülése

Csíki Tamás - Halmos Károly - Tóth Árpád A MAGYAR TÁRSADALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG A társadalomtörténet irányzatai és intézményesülése 1945-ig AZ I. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG A 19. század utolsó harmadában, a mai értelemben tudományos történetírás szerve­zeti-intézményi megszilárdulásának s a forráskutatás rendszeressé válásának idősza­kában a társadalomtörténet-írás első kísérletei is megjelentek. A tematikai és mód­szertani lehetőségeket alapvetően a korszak történetírásának sajátosságai determi­nálták. A társadalomtörténet - mint minden, egy másik résztudományhoz kötődő s csak lassan önállósuló diszciplína - fogalmi meghatározása és tárgyának pontos kije­lölése sem igen történt meg. Magát a társadalom szót ekkor már használták, de inkább még műszóként, jelen­tése nem volt elterjedt, köznapi. Miként Grünwald Béla, a korabeli történetíró, po­litikus és publicista írta: „mindenki azt ért alatta, ami neki tetszik. Majd az államot, majd általánosságban az emberek közösségét, majd a társas élet körét, amint jön. De határozott fogalmat alig köt vele egybe valaki, s alig ért alatta az államtól teljesen kü­lönböző, saját törvényei szerint élő, hatalmas organizmust” (Grünwald 1876, 54). A saját fejlődési törvényei szerint működő társadalom jelensége, képzete is új volt. Amint Otto Brunner, a 20. század jelentős társadalomtörténésze, hangsúlyoz­ta, a régi időket tekintve társadalomtörténet és jogtörténet elválaszthatatlanok egymástól. A 19. század utolsó évtizedeiben olyan források (például oklevelek, jog­könyvek, törvények) kutatása és kiadása dominált, amelyek által a társadalmi cso­portokat jelölő fogalmak és a csoportok közti jogi viszonyok története tárult fel (a segédtudományok közül a diplomatika gyors fejlődésére utalhatunk). A Magyaror­szágon fő mintának tekintett - sok esetben a törzsi-nemzetségi szervezetben élő, majd a megtelepedést követően e keretekből kilépő magyar nép leírásában közvetle­nül is felhasznált - német jog- és alkotmánytörténet is hasonló források alapján és módszerrel vizsgálta saját társadalmát. Ugyanakkor a jog- és a társadalomtörténet szétválaszthatatlansága állandó alapot és terepet biztosított az ideológiai-politikai el­lentétekkel színezett, jórészt a köznemesi történetszemlélet hívei és az azt opponálok között zajló vitáknak. Például Illés József, a jogtörténet tanára a pesti egyetemen a werbőcziánus hagyo­mányokat követve, a Tripartitumot tartotta a legfontosabb forrásnak. Egy másik példa a bencés szerzetes és Pannonhalmán levéltáros Erdélyi László, aki a Magyaron-

Next