Breisach, Ernst: Historiográfia (Osiris tankönyvek, 2004)
2. fejezet. A poliszok korának történetírói
nú céllal: egy új, fikciótól mentes hagyományt kívántak teremteni, ami saját korukat a hősök korával kötötte össze. Hérodotosz már történeti műve kezdetén hangot ad munkája közhasznú céljának: „az emberek között megesett dolgok az idők folyamán feledésbe ne merüljenek, s ne vesszen el nyomtalanul azoknak a nagy és csodálatra méltó dolgoknak az emléke, amelyeket részben a hellének, részben a barbárok vittek véghez."9 Ezt követően pedig nekilátott, hogy inspiráljon, ismereteket adjon, alkalmanként pedig még szórakoztasson is. Hérodotosznak sikerült megvalósítani szándékait, hiszen olyan történeteket mesélt el, amelyek a helyes mértékre tanítottak, megmutatta az emberi élet megannyi változatát és sikerült az emberek figyelmét a múlt nagy kérdéseire irányítania. Mivel Hérodotosz a múltbéli dolgok elbeszélését ilyen szélesen értelmezte, nem csak a történetírás atyjának nevezték a későbbi generációk, hanem egy speciális történetírás, a kultúrtörténet megteremtését is neki tulajdonítják. Thuküdidész egyszerre tanította kevesebbre és többre a görögöket. Egyrészt elterelte a görög történetírást a régebbi múlt és más népek életének átfogó tanulmányozásától, és vizsgálódását egy sokkal kisebb világra, a poliszra és saját korára szűkítette le. Miután vizsgálata tárgyát mind időben, mind térben korlátozta, Thuküdidész az államok sorsát meghatározó erők keresése közben részletesen leírta és mélyrehatóan elemezte választott tárgyát. Elemzése módszerére és céljára jó például szolgálhat az athéni pestisjárványról készült beszámolója, amelynek során abban a reményben ismerteti aprólékosan a betegség összes tünetét, hogy egy pontos leírás segíthet majd a szakembereknek a későbbi járványok megfékezésében. A háborúk politikai összefüggéseiről, a demokrácia és a birodalom természetrajzáról is egy ilyen klinikai elemzést kínált a közhivatalokat betöltő személyek számára, rámutatva egyúttal a megszívlelendő tanulságokra is. Noha erősen fűtötte az események pontos rekonstruálásának vágya, Thuküdidész nem tekintette a történelmet az intellektuális tevékenység tárgyának. Bár erősen fűtötte a pontosság utáni vágy is, mégsem elégedett meg az események egyszerű rekonstruálásával, hanem a többi ókori történetíróhoz hasonlóan ő is kitartott amellett, hogy a múlt tanulmányozása a közérdeket szolgálja. A helyzet iróniája, hogy Thuküdidész akaratlanul is, de korlátozta a történelem közhasznúságát, ami mellett egyébként olyan határozottan kiállt. A kifinomult és összetett válaszokat igénylő olvasók szemében oly értékes „új" történelem ugyanis fokozatosan elvált a szélesebb tömegek tudatától. A görögök többsége ugyan minden bizonnyal tisztelettel hallgatta Thuküdidész történelmi munkáját, a múltról őrzött hagyományos elbeszéléseket mégis kielégítőnek, ráadásul kellemesebbnek találták. A thuküdidészi történelem, akárcsak az új görög kozmológia és filozófia, a görögség csak egy részének érdeklődésére tarthatott számot. Úgy is mondhatnánk, hogy elitista jelleget öltött. Új problémák: az igazság és a módszerek • Az Iliász története évszázadokon keresztül jelentős hatást gyakorolt a görögökre. Ahogy az énekmondók időmértékes verselésben előadták az Iliászt, az eposz rögzült a hallgatóság tudatában és lelkében. A költői szépségen és a kor eszményeivel való azonosuláson túl valami más is növelte az Iliász befolyását: az eposz hosszú időn át valódi vetélytárs nélkül állt a múltról alkotott szemlélet formálásában. Kevéssé számított az, hogy Homérosz százada egyben az írás újrafelfedezésének időszaka is volt, hiszen ekkor még csak kevesen tudtak olvasni. Másrészt az első 28 • A poliszok korának történetírói 9 Hérodotosz: A görög-perzsa háború. I. 1.