Mezey Barna (szerk.): Hatalommegosztás és jogállamiság (Jogtörténeti értekezések, 1998)
III. Függelék - Hamza Gábor: Cicero De re publicája és az antik államfogalom
legnagyobb hatalmat, amely az emberiség történetében valaha is létezett.33 A francia polgári forradalom egyik fő ideológusa, Saint-Just szerint a világ üres a rómaiak óta, s azt csak az ő emlékük tölti be, amely ma (ti. Saint-Just korában) a szabadság egyedüli jövendőmondója. A római állam és a római alkotmány azonban nem csupán mítoszalkotó szerepénél fogva lehet példaértékű a modern állambölcselet számára. A római res publica éppen Cicero eklektikus filozófiai, etikai és politikai gondolkodása révén válhatott paradigmatikus jelentőségűvé a klasszikus antikvitásban éppúgy, mint a reneszánsz korában vagy éppen a modem korban. 3. Kétségtelen tény, hogy Cicero állambölcselete számos olyan elemet tartalmaz, amely Platón és Arisztotelész alapján már ismert. A leglényegesebb különbség egyfelől Platón és Arisztotelész, másfelől Cicero állambölcselete között az, hogy Cicero félreérthetetlenül valamennyi ember alapvető egyenlőségét feltételezi. Cicero e feltételezésének döntően két vonatkozása van. A nagy római államférfi, szónok és gondolkodó abból indul ki, hogy születésénél fogva valamennyi ember egyenlő mértékben részesedik abban az isteni bölcsességben, amely megváltoztathatatlan és örök törvényként a kozmoszt irányítja. Minden embernek mintegy természeténél fogva adott képessége az, hogy felismerje a helyeset, és ennek szellemében cselekedjen. Ez a kétségtelenül optimista feltevés Platón számára teljes mértékben, Arisztotelész számára pedig nagy mértékben elfogadhatadan lett volna. Cicero egyenlőségelméletének másik eleme az, hogy etnikumától és társadalmi helyzetétől függetlenül valamennyi ember ugyanazt a jogállást élvezi. E felfogást tükrözi az a híres megállapítása, mely szerint a „törvények szolgái vagyunk azért, hogy szabadok lehessünk” („legum idcirco serei summ ut liberi esse possimus” Or. pro Cluentio 53.146.) Egy másik oratiójában pedig azt írja, hogy a „szabadság a törvényekben (ti. a törvények megtartásában) áll („libertás in legibus consistit” - De lege agraria 2.102.) Ez a gondolat szoros kapcsolatban áll Arisztotelész ama tételével, mely szerint a politeia parancsai szerint való élés azoknak követése „nem szolgaság, hanem éppenséggel megváltás” (Politika 13 10a).34 Ezzel a koncepcióval nyilvánvalóan összegyeztethetétlen Arisztotelésznek az idegen és a rabszolga jogállásával kapcsolatos felfogása. Az egyenlőség az embernek, pontosabban a cívis Romanusnak az állammal való kapcsolata körében is jelentkezik, 345