Tüdős S. Kinga: Erdélyi hétköznapok. I. Rákóczi György hadiszemléje a Székelyföldön 1635 (2001)

I. fejezet. Székely katonai összeírások a XVII. század első felében

Székely volt az, aki a székely székek egyikében élt, és a három fő katonai rend, a nemes, a lófő vagy a gyalogos puskás között teljesített hadi szolgá­latot, esetleg solymár vagy darabant volt. A székely csapatok nélkül a ma­gyar királyság, majd később az önálló fejedelemség idején az erdélyi had­erő elképzelhetetlen volt. Könnyűlovas, nyilas előharcosai voltak a magyar seregnek az 1116. és 1146. évi cseh és osztrák hadjáratok idején, s marad­tak íjászalakulatai a leghatékonyabb eszközeiként még a XVII. század fo­lyamán is. Bármennyire különös is, de mindez még előnyt is jelentett, hi­szen a székelység legfőbb ellenségei elsősorban a török és tatár csapatok voltak, amelyek a XVI-XVII. században még mindig könnyű harcmodor­ban támadtak. Ilyen körülmények között hathatósan védekezhetett a hason­lóképpen felszerelt székelység a mozgékony, többségében könnyűfegyve­rekkel felszerelt íjász és kopjás török és tatár lovasság támadó seregei vagy csellengő csapatai ellen. Marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc feljegyzésé­ből tudjuk, hogy 1603-ban, amikor a Székely Mózes hada ellen küzdő Rácz György seregei Háromszékre érkeztek, bár „Mosesnek hol mi szin népe vala, ott vala mind, de a tatár is mind a java vala; számtalan nyilat szórnak ugyan reája a tatár is, de a magyar hajdú a rácz és székely a nyilat a puskába teszi vala, s úgy lövi vala a tatárt veszedelmesen”3. Bethlen Gábor, Erdély fejedelme is a székely harcosok haditechnikájában bízott a legjobban, amikor a tatároktól fenyegetett moldvai vajda, Radu Mih­­nea (1623-1626) segítségére küldte őket, s mint levelében is hangsúlyozta, megérkezésükkor „...ott semmitől ne féljenek, mert ha száz ezer tatár reájok menne is, nyíllal azt a várat — lévén szó Suceaváról - soha nem veszik be”.4 5 Harcmodoruk az ellenséggel szembeni nyílt terepen vállalt harc vagy csatározás volt. Verancsics Antal (1504. május 29-1573. június 15.) huma­nista történetírónk is feljegyezte, hogy a székelyek fő erőssége nem a fegy­verzetükben, a jól megépített védőrendszereikben volt, hanem számukban és vitézségükben állott.3 Kozákok módjára, lovon vagy gyalogosként, ahogy a szükség megkívánta, egyaránt elszántan harcolt a székely, írja megemlékezésében Baltazar Walter krónikaíró, aki Mihály, Vitéz meg­rendelésére a törököktől visszafoglalt tirgovijtei [Tirgovi$te] és giurgiui [Giurgiu] vár 1595. évi visszavételét örökítette meg.6 3 ETA: I. 81. 4 Szilágyi (1879): 407. 5 Verancsics: 1. 144-147. 6 Simonescu: 81. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom