Vadász Sándor szerk.: 19. századi egyetemes történelem 1789-1914. Európa és az Európán kívüli országok (Osiris tankönyvek, 2011)
I. Európa - Palotás Emil: A Balkán-félsziget
letkeztek és vették semmibe a központi kormányzatot. A mai Szíria és Irak területén helyi pasák önállósították magukat, Egyiptomban az idő tájt vették kézbe a hatalmat a mameluk bégek. Elszakadóban volt Arábia nagyobb része, miután a vahhábiták, egy vallási szekta hívei, szövetkeztek egy kis emirátus vezetőjével, a szaúdi dinasztia megalapítójával, és közös erővel egy törökellenes arab államot hoztak létre. Bizonytalanná vált a szultán fennhatósága az európai területek nem kis részén is. A feudális anarchia egyik góca az Al-Dunától délre alakult ki Vidin központtal. Ott egy szerencsés kalandornak rablással, ármánnyal, hitszegéssel sikerült saját haderőt toboroznia, és arra támaszkodva megtagadta az engedelmességet a szultánnak. Serege és hatalma fenntartásához keményen megsarcolta a helyi lakosságot és a szomszédos területeket. A Porta végül elfogatta és kivégeztette. Fia, Oszmán Pazvandoglu lépett a helyére (1794), aki még határozottabban fordult Sztambul ellen. Fegyveresei ismételten végigpusztítottak román és szerb területeket. Pazvandoglu rémuralmától sokáig szenvedett ez a vidék, amely azután gyűjtőközpontja lett a III. Szelim szultán (1789-1807) rendteremtéseivel szembeszegülő erőknek, így a belgrádi pasalikból kitiltott janicsároknak is, akikről alább még szó esik. Némileg más gyökerű, de a központi hatalom számára ugyanolyan veszélyes elszakadási tendencia érvényesült a félsziget nyugati felében. Eszakalbán törzsek egymás közötti rivalizálásából nőtt nagyra az egyik törzs élén álló Busati család. Mehmed Busatinak akkora hatalma lett, hogy a Porta jobbnak látta a fegyveres pacifikálás helyett hivatalos rangot adni neki. Megtette skodrai pasának, így a látszat megőrződött. De Mehmed továbbra sem engedelmeskedett, ezért őt később megmérgezték. Itt is a fiú, Mahmud Busati folytatta a sajátos dinasztiaalapító tevékenységet. Hosszabb időn át dacolt a Portával, többször visszaverte az ellene küldött török csapatok támadását. Volt rá eset, hogy ő maga támadott, például Montenegró ellen többször is, siker esetén kifosztva a szerencsétlen szomszédot. A szultán, amikor háborúba keveredett Ausztriával, megbocsátott neki, és csapatait felhasználta a harcokban. A béke után Mahmudot megint árulóvá nyilvánították, és sereget küldtek ellene, de a hadjárat eredménytelen maradt. Jött az újabb bűnbocsánat és hivatalos elismerés, évi adó fizetése fejében. Amit Mahmud persze nem fizetett. Saját államában a helyi feudálisok tőle függtek. Eszak-Albániában a háborús szünetekben a Busatiak szigorú rendet tartottak, felszámolták a belső anarchiát. A konszolidált viszonyok kedveztek a gazdaságnak, a kereskedelem és a kézművesség fellendült. A Porta kitartóan törekedett hatalma visszaállítására, de többször is vereséget volt kénytelen elkönyvelni. Csak amikor 1796-ban Mahmud egy újabb Montenegró elleni hadjáratban elesett, lélegeztek fel Sztambulban. A skodrai pasa ezután Mahmud öccse, Ibrahim lett; fennmaradt e pasalik félfüggetlen státusa, de már tűrhető kapcsolatokat tartott fenn a Portával. A Busatiak befolyása csak az 1830-as évekre rendült meg. A mai Albánia déli, illetve Epirusz északi részén hozta létre a maga kváziállamát egy további „hazai” kalandor, Tepeleni Ali. Szandzsák bég fiaként ő is rabolt, fegyveres gárdát szervezett, önállósította magát. Később csapatával együtt beolvasztották a török hadseregbe, majd ismét önállósult. A 80-as évek végétől Janinában rendezkedett be, ez maradt a székhelye mindvégig. A Porta a régi sablon szerint megtette pasának (1785), ami függetlenségét nem csorbította, csak legitimálta hatalmát. Ali pasa, hasonlóan a Busatiakhoz, az uralma alá vetett terület belső konszolidálására törekedett. A Porta gyengülését kihasználva még terjeszkedett is. Kapcsolatba került Franciaországgal és Oroszországgal, amelyek egészen bukásáig, az 1820-as évek elejéig számoltak vele. Az Oszmán Birodalom a századfordulón 425