A Pannónia Könyvek sorozat, a lúdtollat tartó stilizált kezet tartalmazó logóval 1985-ben indult útjára a Baranya Megyei Könyvtár kiadásában, Tüskés Tibor író, irodalomtörténész irányításával. 1991-ben – a kiadói munka segítésére – létrejött a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, amely 1996-tól – mint a korábbi felelős kiadó jogutódja, önálló jogi személyként – átvette a sorozat gondozását, sőt, azt újabbakkal is bővítette. Az egykor „Pécs jelenségnek” indult tevékenysége alapítása óta már túllépte a megye, a régió, az ország határait, ám változatlanul munkája középpontjában az egyszerre helyi és egyetemes értékek feltárása és közkinccsé tétele áll. A Pro Pannonia célja az értékgazdag múlt örökségének és a jelen értékeinek ápolása. Ennek érdekében pályázatokat ír ki, ösztöndíjakat adományoz, könyvkiadói tevékenységet folytat, irodalmi esteket, fórumokat, szakmai műhelybeszélgetéseket szervez, aktív részese a helyi és az országos kulturális életnek.
A Kiadónak másfél évtizede – változatlanul – meghatározó profilja a kortárs szépirodalom, az irodalomelméleti és -történeti munkák gondozása. Az évente megjelent címek száma 15-18, csaknem valamennyi már keménytáblás, cérnafűzött kivitelű, számos kiadvány gazdag illusztrációs anyagot is tartalmaz. A szerzők sorában a pécsi, baranyai és a dél-dunántúli (főként somogyi) írók és költők mellett (Csorba Győző, Pákolitz István, Takáts Gyula, Tüskés Tibor és mások) számos hazai (Czigány György, Kautzky Norbert, Fodor András, Szepesi Attila) és határon túli szerző (például Balla D. Károly, Major-Zala Lajos), országosan ismert szakember (Kamarás István, Zentai Tünde, Vonyó József) is megtalálható. A Kiadó gondozásában láttak napvilágot az ún. Pécs központú irodalom – többnyire ma már nem élő – alkotóinak művei is, így többek között Arató Károly, Bárdosi Németh János, Galambosi László, Hallama Erzsébet, Várkonyi Nándor, Pál József és mások írásai. A kiadó gazdag helytörténeti kínálattal rendelkezik Pécs és Baranya múltjáról, művelődéstörténetéről.A Kiadónak jelenleg öt önálló sorozata létezik:
– az egyrészt hagyatékokban fennmaradt anyagokat közreadó, másrészt a művelődés- és irodalomtörténet eddig kevésbé vagy egyáltalán nem ismert vonatkozásait feldolgozó Irodalmunk forrásai,
– a különböző tudományágakat képviselő oktatók és kutatók legjobb teljesítményeit tartalmazó Pécsi Tudománytár, valamint
– az egyetemi és főiskolai oktatásban használatos Pannónia Tankönyvek elnevezésű sorozat.
A Kiadó 2006-ban és 2007-ben további két sorozatot indított útjára:
– a Bauhaus pécsi mesterei azon művészek munkásságát dolgozza fel és adja közre, akik a 20. századi egyetemes művészet kiemelkedő rangú, nem egy esetben világhírű képviselőivé váltak, s akiknek tevékenysége valamilyen módon kötődött Pécshez, a húszas évek elején itt működő művészkörhöz, s akiket a magyar bauhäuslerek viszonylag koherens csoportjaként tart számon a művészettörténet.
– A Dél-Dunántúl festett templomainak komplex tudományos feldolgozását és az emlékanyag részletes bemutatását célzó sorozat köteteinek szerzője Zentai Tünde, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főmunkatársa, az MTA doktora
A Pro Pannonia kiadásában jelennek meg továbbá a Pécsi Tudományegyetem két irodalomtudományi műhelye, a Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék és a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék Thienemann-előadások elnevezésű sorozatának kötetei (sorozatszerkesztő: Nagy Imre, egyetemi tanár), melyek főként az irodalom és a különböző művészeti ágak kapcsolatára, ill. a művek történetileg változó értelmezésére koncentrálnak.
A Pro Pannonia Kiadó könyvei országos terjesztésre kerülnek, közülük többel megismerkedhettek már az erdélyi, a horvátországi, a felvidéki olvasók, sőt a Kiadó frankfurti bemutatkozásainak eredményeként a németországi könyvbarátok is.
Könyvek
Nagy Imre:
Bertók László. Beszélgetés és tanulmány
Pécs, 1995
Rónai Béla:
Mint cseppben a tenger
Pécs, 1995
Sey Gábor:
Címerek Pécsett
Pécs, 1995
Sz. Varga Lajos:
Szakszervezetek a diktatúrában. A Magyar Dolgozók Pártja és a szakszervezetek 1948-1953
Pécs, 1995
Tüskés Tibor:
Kedves Professzor Úr! Írások Fülep Lajosról
Pécs, 1995
Bárdosi Németh János:
Lélek és tenger. Hátrahagyott versek
Pécs, 1994
Bédi Imre:
A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet 1936-1949
Pécs, 1994
Bernics Ferenc:
A Julián akció. Egy „magyarságmentő egyesület” tevékenysége Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában 1904-1992
Pécs, 1994
Bogoly József Ágoston:
Ars Philologiae. Tolnai Vilmos és az irodalomtudományi pozitivizmus öröksége
Pécs, 1994
Hummer, Waldemar - Bohr, Sebastian:
A régiók szerepe a jövő Európájában. Szubszidiaritás, föderalizmus, regionalizmus. Összehasonlító elemzés
Fordító: Muráth Ferencné
Pécs, 1994
Izsák Lajos:
Polgári pártok és programjaik Magyarországon, 1944-1956
Pécs, 1994
Major-Zala Lajos:
Betűk homokon. Versek
Pécs, 1994
Sárosi István:
Kiégett fű. Regény
Pécs, 1994
Takáts Gyula:
Az igazi poézis keresése. Írások Berzsenyi Dánielről
Pécs, 1994
Tüskés Tibor:
Időrosta. Egy szerkesztő emlékei. Történetek és dokumentumok
Pécs, 1994
Fülei-Szántó Endre:
Fortélyos fogságban. Egy vendégtanár pszichológiai kalandjai a Balkánon
Pécs, 1993
Kengyel Miklós:
Perkultúra. Bíróságok, bírák, ügyfelek a nyolcvanas évek végén
Pécs, 1993
Kós Lajos:
A Bóbita. A pécsi bábegyüttes története
Pécs, 1993
Kovács Sándor Iván:
A Syrena és a szobor
Pécs, 1993
Lábadi Károly:
Oskolák a régi Drávaszögben
Pécs, 1993
Pákolitz István:
Megváltatlan. Versek
Pécs, 1993
Szirtes Gábor:
A gatyás kommunisták? A Nemzeti Parasztpárt Baranyában 1945–1949
Pécs, 1993
Tóth Károly:
Pécsi házak, baranyai tájak
Pécs, 1993
Bencze János:
Önkéntesek és árulók
Pécs, 1992
Ferling József:
Széntiszta igazság. Írások Komlóról
Pécs, 1992
Morvay Gyula:
Az öreg kőfejtő
Pécs, 1992
P. Müller Péter:
Sopianae színpadain. Kritikák a nyolcvanas évekből
Pécs, 1992
Surján Miklós (szerk.):
Baranya megye sajtóbibliográfiája, 1832–1984
Pécs, 1992
Benkő Attila:
Nézegető
Pécs, 1991
Jeges Károly:
Utazás az atomok birodalmában
Pécs, 1991
Lábadi Károly - Pál József - Tüskés Tibor:
Közös forrásból. Magyar írók a Dráván innen, a Dráván túl
Pécs, 1991
Schuman, Robert:
Európáért
Fordító: Tót Éva
Pécs, 1991
Tolnai Vilmos:
Bevezetés az irodalomtudományba
Pécs, 1991
Varga Dávid:
Mai puszták népe. Volt cselédek, mai gondok Dél-Dunántúl állami gazdasági pusztáin
Pécs, 1991
Kerekes Imre:
Népfőiskolák Baranyában 1924-1947
Pécs, 1990
Ormos Mária:
„Soha, amíg élek!" Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben
Pécs, 1990
Havasi János (szerk.):
„Alig derült fölöttem...". Napló és versek Koczián Sándor hagyatékából
Pécs, 1989
Kanyar József:
A reménység esztendei. A Nemzeti Parasztpárt a Dél-Dunántúlon: Életrajzi számadás a koalíciós évekről
Pécs, 1989
Keserű Katalin (szerk.):
Kígyós
Pécs, 1989
Tüskés Tibor (szerk.):
Rajzok. Válogatott lapok a Janus Pannonius Múzeum grafikai gyűjteményéből
Pécs, 1989
Németh László:
A Medve utcai polgári
Pécs, 1988
Pál József:
Megkötve születéssel és halállal. Válogatott és új versek
Pécs, 1988
Szelényi Károly:
Pécs és Baranya. A magyar mediterráneum
Pécs, 1988
Tüskés Tibor (szerk.):
Szántó Tibor és a Dunántúl. Emlékezések és repertórium
Pécs, 1988
Boda Miklós - Román Lászlóné (szerk.):
Aczél György és Baranya
Pécs, 1987
Tüskés Tibor (szerk.):
„Szívem nagyon forró kezd lenni...”. Karay Ilona hagyatéka
Pécs, 1987
Huber Kálmánné:
A Minerva folyóirat története és repertóriuma, 1922-1944
Pécs, 1986
Tüskés Tibor (szerk.):
Tiszteletadás Csorba Győzőnek
Pécs, 1986
