Barkó Endre: A kommunikatív didaktika (Budapest, 1998)
II. fejezet A pedagógia kapcsolata más tudományokkal
áltak, csak bizonyos helyzetben fedezhetők föl, a megfigyelés áttételes, nem magukat a dolgokat (önmagukban ható tényezők, nem mű, mesterséges, hanem önmozgásra képes dolgok), hanem árnyképeiket, anyagtalan másukat figyelhetjük meg. Ezek a figurák azt a képzetet keltik, hogy amit látunk, az a valóság, az a valóságos, az igaz. A megfigyelhető anyagtalan, mozgékony jelenség, s ami e változékony látszaton át is maradandó, az a lényeg. Az eredeti dolgok megfigyelése zavart okoz, fájdalommal jár, s ez még mindig a látszatvilág félhomálya, a kinti világ még inkább vakító, fokozatosan megismerhető, s a megismerésnek a közvetett útjai - más megvilágításba helyezett - aktusai jelenthetnek megnyugtató fogódzót megismerésünkben. Visszatérve a platóni háromszög elemeire: az én, a lét és az eszme hármas kapcsolatrendszerére a következőket rögzíthetjük; a tapasztalat (tapasztalás, megismerés, gyakorlat) filozófiai értelemben a bennünk (az énben) megjelenő lehetőség (létezhetőség, elgondolhatóság, elv), valamint a lét és e létben cselekvő, tapasztalatot szerző ember (én, aki elgondolja) viszonyrendszere (el-gondol-o-m). Azáltal, hogy beleütköztem, rácsodálkoztam, fölmerült problémaként (célként), így az eszme, mint a tapasztalat létbe emelt ideája célként jelent meg, s az én tapasztalatomat (praxist, azaz emberi gyakorlatot, megtapasztalást) követően reflektálok az elgondoltra (eszmei célra). E szerint a különböző kiindulású és hangsúlyú megközelítések (-► filozófiai irányzatok) vonatkozhatnak rám, mint tapasztalóra (menynyire az én tapasztalatom), a tapasztalatra, mint lehetséges tapasztalatra (mennyire tapasztalat és nem az én lenyomatom) és végül együtt a kettőre: a tapasztalóra és tapasztalatra mint az elgondolhatás (én magam elgondolhatom, megtehetem), a szellem egységére. (Matematikai kifejezéssel: {[(elgondol-hat)-om-]tam}, azaz elgondolhattam valamit, valahogy, valamiért.) A tapasztalat (a lehetőséggel élten elgondolt tett) tudás (tudat), a tevékenységünkben az énen kívül megjelenő, de azzal összetartozó, megvalósult, lett lehetőség (pl. mások számára is hozzáférhető produktumaiban, alkotásaiban, magatartásban: azt mondom, hogy süt a nap - hallják, válaszra késztetek vele), míg az eszme e tapasztalatban összegződő reflexió (’visszahajlás’, re + flexio, megfontolás, mérlegelés, tekintetbe vétel, „tanulság”: a nap, amelyik süt, az az ismert fogalom). Ez a reflexió mind az énnek (céljának: válaszkiváltás), mind a létnek (mint a benne megjelenő feladatnak: válaszolj!) az együttes lehetősége, azaz kommunikatív. Reflexió az ideák ideájára, abszolútumra, a jó és szép egységére: az én a visszaemlékezés, ráeszmélés révén céllá (ezt fogom mondani a nyelvi szabály alapján), a lét a részesedés (a befogadónak fölkínált szabályismeret) révén feladattá (intencionális beszéddé) konkretizálódik. Látom, hogy süt a nap (tapasztalat), azt akarom mondani (eszme, cél, szándék), hogy „süt a nap” (reflexió), s azt mondom, hogy „süt a nap” (tapasztalás, praxis), és azért mondom (akarat), hogy „süt a nap”, mert hallani akarom a reflexiódat. Ha válaszolsz, akkor mérlegelem korábbi tapasztalatomat: azt kellett-e mondanom, hogy... (mérlegelés, értékelés), ha igen, akkor a tapasztalatom platóni értelemben kalosz-ka-agathosz - kalokagathia: szép és jó. A megismerés a barlangi és kintlét állapotában levő lélek (én) által lehetséges, a benti létben elvakulva a tűz fényében táncoló ámyékképtól, majd elvakulva a kinti napfény bántó, de megtisztító (katartikus) erejétől, s e fényben eszmél rá az én a visszaemlékezés aktusában és lehetőségében az ideákra, annak örök és tökéletes voltára, a lét pedig a valóságból részesedő anyagiságában a kozmosz (rend, rendezett világ) egységében tárul föl, és ekképpen reflektálható. 66