Rubovszky András - Szigeti Andor - Walkó Miklós: A magyar vendéglátás és turizmus újkori története (2009)
Kávémérések, kávézók, kávéházak
A VENDÉGLÁTÁS TÖRTÉNETE Törzsvendégek, asztaltársaságok. Az általam ismert kávéházi irodalomból két idézetet választottam ki, amelyek elmondják a legfontosabbakat és legszebben erről a témáról. A „Vendéglő a templomhoz” című könyvben olvastam: „A Rákóczi úton ismerős vendéglők, kávéházak mellett elhaladva biztosan tudta az ember, hogy ki hol ült benne, képzeletben feltűntek a Metropol törzsasztalai, a Pannónia hatalmas ebédlője, a Balaton ismert feketekávéháza, a Hungária kávéház bennszülöttei és a többi pesti emberek, akiknek a szokásait, üldögéléseit, ebédeléseit, szórakozásait olyan pontosan ismertük, mint a kalendáriumot. Ne próbáld őket megtalálni a régi székeken, a régi asztalok mellett. Idegenek ülnek ott, akiket sohasem láttál. ” Lestyán Sándor írta a Pesti Kávéházakról 1936-ban a következő pár sort, mely akár az előbbi folytatása is lehetne: „Vendég, aki törzsasztalodnál ülsz, amit éppúgy magadénak tekintesz, mint odahaza az ebédlő- vagy dolgozó asztalodat, vendég, aki betévedsz egy futó pillanatra a pesti kávéházba, vajon látod-e az emléktáblát a falon, aranybetűs névvel, annak nevével, aki egykor a Te asztalodnál ült, vergődött és álmodott? Az ő asztala most a Tiéd, tiéd a költő verse, az író regénye, a festő képe, a szobrász faragása, az építésre megfagyott muzsikája, mert ő érted volt, a tiéd maradt és egyek vagytok a kávéházi törzsasztal kapcsolatában. ” Lestyán Sándor előadása a Magyar Rádióban 1945. november 17-én hangzott el, ez annak csak a rövidített változata. Úgy gondolom, ez a legszebb fogalmazás a törzsvendégekről és törzskávéházakról. A XX. század irodalmi és művészvilágának legnagyobb egyéniségei találkoztak a kávéházakban. A hozzájuk csatlakozókból alakultak ki a híres asztaltársaságok a New Yorkban, az Abbáziában, a Centrálban, az EMKE-ben és más kávéházakban is. Közös volt bennük: otthonuk, munkájuk, tudásuk gyarapításának helye volt a pesti kávéház. Kávéházi szórakozás és eszközei. A kávéházak nagy része kezdettől fogva többet jelentett a vendégei számára, mint a kávéfogyasztás lehetőségét, vagy minimális ételfogyasztást, hanem biztosította az újságok, a folyóiratok olvasásának lehetőségét, kártya- és biliárdterem volt, sakkozni lehetett és a kávéházak jelentős részében valamilyen zene is volt. Az általam ismert írások szerint a legtöbb folyóirat, újság és könyv az EMKE kávéházban, az Abbáziában, a New Yorkban és a Centrálban állt a vendégek rendelkezésére. Német, angol, francia nyelvű újságok és folyóiratok is voltak. Az 1900-as évek elején hatóságilag előírt berendezés volt a kávéházakban legalább két biliárdasztal elhelyezése. Eltérően a kávémérésektől, ahol tilos volt biliárdasztalt tartani. Néhány mondat a biliárd történetéről. Eredete a középkorban, a 30 éves háború zsoldosainak otromba szórakozási szokásába vezet vissza, amikor még a szabadban is ágyúgolyókkal játszották. Később szelídült változatát a játékteremben játszották. A XVII. században már a népszerű szórakozás eszköze lett. Stílusa, technikája is megváltozott, és az asztali biliárdnak több változata is kialakult. Ma ismét népszerű. A kávéházakban dominóztak, sakkoztak és a hely jellegétől függő kártyajátékokat játszottak, kisebb, nagyobb kártyacsatákat vívtak. Leggyakrabban tarokk, 21-es, nasivasi, fáraó, makaó, bomlotté járta. Régi írások említik, hogy hazárdjátékot már 1772- ben játszottak a Hatvani utcában levő Bőssel kávéházban, ahol nagy kártyacsaták folytak. A hazárdjátékosok nevét jótékony felhőkbe burkolta a pipák füstje... Farsang idején a kávéházakban és a kávémérések által bérelt helyiségekben bálokat, álarcosbálokat rendeztek, amely minden rendű és rangú embernek módot adott arra, hogy itten igazából kitáncolhassa magát. A pesti fényes Redout-ban, a budai Fácánban, a pesti Hét Választófejedelem termeiben rendezték a bálokat, sőt Szigeti János írása szerint még az Országház termeit is kibérelték Budán erre a célra, ő írja: „...kárpótolja a pestieket a szezon legelegánsabb mulatsága: a medikusok bálja, 3000 ember van ilyenkor a Vigadóban. ” Nagy társadalmi esemény volt 1839-es év végén, az akkor 25 éves Liszt Ferenc hangversenye. A Vigadó-béli koncertre 3-4 napi útról jöttek fel Pestre, és a magas helyárak ellenére a terem nem volt képes befogadni a közönséget. A játékkártyákról még néhány kortörténeti érdekesség: „A középkori Pestről és Budáról játékkártyák nem maradtak fenn, csak a történelmi emlékek szólnak róluk... a Budát visszafoglaló seregek hozták magukkal az első kártya csomagot, utána alakultak Budán kártyafestő csoportok és ők látták el a pesti polgárokat is kártyacsomagokkal. Ez a játék a kávéházakban talált otthonra. ” A kávéházakban a legnépszerűbb játék a biliárd volt, XIV. Lajos idejében (1638-1715) már játszották, sőt 200 évvel később már biliárdversenyeket is rendeztek. Magyarországon a biliárd első említése 1279- ből való, ez számos tiltó rendelkezést tartalmaz. Budapesten a XIX. században a Korona kávéház lett a biliárdozók főhelye, de az Abbáziában, az EMKE-ben is sokan biliárdoztak. Az Országos Kaszinóban rendszeresen rendeztek biliárdversenyeket is. A biliárd napjainkban reneszánszát éli. Szentes Éva és Hargittay Emil írt könyvet „Irodalmi kávéházak Pesten és Budán” címmel, ennek egyik fejezete: „Kávéházi kisszótár”. Innen vettem át a következőket: A MAGYAR VENDÉGLÁTÁS ÉS TURIZMUS ÚJKORI TÖRTÉNETE