Ángyán József - Menyhért Zoltán: Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet- és tájgazdálkodás (Budapest, 2004)
3. A környezet- és tájgazdálkodás
tehát ha a termékenységet fokozni kívánjuk, csak tápelemekkel kell telíteni. Ma már alig tagadható, hogy ezen az úton a talaj termékenységét és így valóban tartósan nagy és gazdaságos terméseket nem lehet biztosítani, mert csak jó minőségű humuszanyagokkal tudjuk a talaj tartós szerkezetét és akadálytalan víz- és tápanyag-szolgáltató képességét létrehozni és fenntartani.” A talaj termékenységének tényezői lényegesen bonyolultabbak, amelyeket Boguslawski (1965) és Győri (1984), valamint mások véleménye alapján már korábban ismertettünk. A két vélemény ismertetésének és kritikájának azért szántunk tágabb teret, mert úgy véljük, hogy a mai magyarországi növénytermesztésben, a talajerő-gazdálkodásban, a tápanyagellátásban is józan, szélsőségektől mentes megoldást kell találnunk. Ezek után vegyük sorra a talajerő-gazdálkodás tényezőit és fejlesztésének feltételeit, lehetséges irányait. 3.6.4.2. A talajerő-gazdálkodás tényezői A talajban lejátszódó folyamatok és a növény életfolyamatai között kétirányú és igen szoros kölcsönhatás van. A tápanyagellátás rendszerét úgy kell tehát kialakítanunk, hogy abban a növényre és a talajra gyakorolt hatásokat azonos súllyal mérlegeljük. Ma már szerencsére egyre többen vallják ezt a nézetet. Közülük álljanak itt Szabónak (1986) a növény és a talaj anyagcseréjének egységeivel kapcsolatos megállapításai: „A talajok és a növényvilág fejlődéstörténete geológiai korszakokon át elválaszthatatlanul mindig együtt halad. A talajképződés szerves nyersanyagát a növények szolgáltatják, a növénytakaró nélkül a talaj biokémiai kapacitása fokozatosan csökken. Bár a növény szöveteinek elemi felépítése a fajra többé-kevésbé specifikus, és a növénynek genetikailag ellenőrzött sajátos anyagcseréje van, ez azonban rendkívül szorosan összeforrott a talaj biológiai és abiotikus anyagcseréjével, és az utóbbiak hiányai, korlátozottságai szigorúan visszatükröződnek a növényi anyagcsere többkevesebb károsodásán is. Úgy látszik, hogy a növény anyagcseréjével a talaj abiotikus történéseinek rendszerébe nagyrészt a talaj biológiai közösségének közvetítésével kapcsolódik be.” Nem tudunk tehát nem egyetérteni Kreybig Lajossal, akinek véleményét a legtömörebben az tükrözi, hogy „Gyakorlati trágyázástan” (1951), majd „Trágyázástan” (1955) című könyvének is a következő alcímet adta: „A talajélőlények és növények okszerű táplálásának irányelvei”. Ebben a könyvben Kreybig megállapítja, hogy: „A bő és biztos termések, tehát a talajtermékenység érdekében mindenekelőtt jó szerkezetű talajt kell előállítanunk és fenntartanunk. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy olyan minőségű szerves anyagokkal gazdagítsuk a talajt, melyeknek enyészete folyamán a termesztett növények tápanyagellátása bőségesen biztosított, és kellő mennyiségű tartós - szerkezet javító - humusz is keletkezik. Ennek a feladatnak akkor tehetünk eleget, ha okszerűen kezeljük és alkalmazzuk a talajerő-gazdálkodás következő tényezőit: 7. az istállótrágyát, 2. a tarló- és gyökérmaradványokat, 3. a zöldtrágyákat, 4. az egyéb szerves hulladék anyagokat és komposztokat, 5. a műtrágyákat, amelyek az előbbiekkel, a talajélőlények és a növények ásványi táplálóanyag-igényével a legszorosabb összefüggésben érvényesülnek.” 198