Ángyán József - Menyhért Zoltán: Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet- és tájgazdálkodás (Budapest, 2004)
9. Mellékletek
agráriummal közösen tehető - a gazdasági táj biológiai átjárhatóságát annak érdekében, hogy ezek az élőhely-szigetek, amelyeket ma őrzünk, ne legyenek elszigeteltek egymástól. Ezt úgy tudjuk feloldani, hogy ökológiai folyosók, ökológiai hálózatok jönnek létre, amelyek alapját egy agrár-környezetvédelmi program kitűnően tudja biztosítani. Gondolkodnunk kell a tájban működő folyamatokról, de sajnos ma, még természetvédelmi oltalom alatt álló területeken is, a természet, a teremtő sokféleség erői helyrajzi számok és művelési ágak csapdájában vergődnek. Ezeket a csapdákat a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken fel kell oldani. Ha végigutazunk az országon, lépten-nyomon láthatjuk, hogy a mezőgazdasági táj milyen vonzerőt jelent a természeti értékek, a fokozottan, szigorúan védendő értékek számára is. Ezek ebben a gazdasági tájban veszélyben vannak, de ennek a veszélynek a súlyát oldani lehet; erre is kitűnő lehetőség egy ország területére kiterjedő, a legérzékenyebb területeket külön kezelő agrár-környezetvédelmi program. A természetvédelem a hagyományos földhasználati formákat beemelte a természetvédelem eszköztárába, a természetvédelmi kezelés eszközei közé. A Hortobágyon, amerre elég gyakran megfordulok, nem fűnyíró gépet kell tologatni. A legszebben, a legjobban a szürkemarha, a racka, a ló tartja fönn ezt a gyepet. Ez teremti meg az alapját annak, hogy fönnmaradjon az a csodálatos szőttes, az a csodálatos mozaik szerkezet, ami a természeti gazdagság forrása. A természetvédelemnek éppen ezért át kell formálnia a szemléletét. Ma sokkal inkább az együttműködésről, a partnerség kérdéséről kell gondolkodnunk. Sőt, talán ezt még fokozni is lehet, az egymásra utaltság érzését kell fölfedeznünk, és az agrárgazdálkodókkal ott, a Hortobágy környékén közös programokat kell indítanunk az ő érdekükben és a saját érdekünkben is. Hogyan képzelem én el pl. ebben a tájban ezt a munkát? Egy körülbelül 180 ezer hektárnyi területen olyan agrár-környezetvédelmi programot kell kiteljesíteni, ami kíméletesebb gazdálkodást, ahogy ma mondjuk, ökológiai vagy biogazdálkodást valósít meg, és szeretnénk, ha gazdag mezőgazdasági vállalkozók, gazdag farmerek vennék körül a Hortobágyot, akik legelő jószágaikat a pusztára hozzák. Valamikor a ’30-as évek derekán 36 ezer szarvasmarha legelt a Hortobágyon. Most a mélyponthoz képest nagyon sok van már, a mélyponton nem érte el a 3 ezret, most 8 ezer körül van a szarvasmarhalétszám. Dehát az akkori 36 ezerhez képest ez még nagyon kevés. Ahhoz, hogy természetvédelmi szempontból jól legyen működtethető ez a táj, legalább 15 ezer szarvasmarhára lenne szükség. A gazdag mezőgazdaságra azért van szükségünk, hogy azokon a tanyákon, amelyek ma bizony elég csúnyán néznek ki, olyan helyzet alakuljon ki, hogy ezek az építmények is kiállítási kondícióba kerüljenek, olyanba, ami méltó egy világörökségi terület rangjához. Ebben a tájban, ha a táji adottságokat, a természetvédelmi le hetőségeket és az agrárlehetőségeket nézzük, azt tapasztaljuk, hogy valójában alig kell többet elvárni a mezőgazdaságtól, saját magunktól, mint amire a józan ész is int bennünket. Nagyon sokszor, ha a természetvédelem és a gazdálkodás, egy újságíró szavát hadd használjam, „csikorgó” együttműködését nézzük, ez feloldható, tényleg partnerséggé oldható. A „csikorgás” nagyon sokszor abból származik, hogy nem vesszük észre, a feladatok valójában közösek. Egy Natura 2000-es rendszert nem a természetvédelemnek kell megteremtenie, természetesen nagyon fontos, alapvető feladatai vannak ebben, de ez Magyarország kötelezettsége. Ha ezeket a dolgokat megértjük, és az együttműködés szorosabbá válik az agrárium és a természetvédelem között, ami, hadd ismételjem, egy jól működő ag-542