Nagy Adrián - Nábrádi András (szerk.): Farmgazdálkodás (Budapest, 2011)
8. Kormosné Koch Krisztina: Az ökológiai gazdálkodás Magyarországon
Az állattartás csekély mértékűnek mondható, még a növénytermesztéshez képest is, közel 6 hektárra jut egy állategység. Az összes állatállomány 75%-a szarvasmarha. Amennyiben ehhez hozzászámítjuk a közel 1000 számosállat bivalyállományt, amely az összes állomány 4,2%-a, a kérődzők teszik ki a teljes „öko” állategység mennyiség mintegy 80%-át. Ennek az állatállománynak túlnyomó része a nemzeti parkokban él, a lakosság részére biohúst csak elenyészően kis mennyiségben értékesítenek (SOLTI, 2011). Az abrakfogyasztó állatfajok tartása, a jó piaci adottságokkal bíró biogabona miatt nem elterjedt. Az állattenyésztés alacsony volumenéből adódóan kevés az ökológiai eredetű trágya, amelyet jelenleg extenzív tartású állatállománytól származó trágyával pótolnak. Egyre többen használnak genetikailag nem módosított mikroorganizmusokat tartalmazó baktérium-trágyákat, engedélyezett ipari melléktermékeket (például vinaszt, különböző komposztokat stb.) valamint kőzetőrleményeket. 8.3. A biotermékek fogyasztói piaca Magyarországon A biotermék fogyasztása erőteljesen növekszik szerte a fejlett világban, a forgalom 1997-ben még 12 millió USD értéket ért el a világon, 2006-ban pedig már 40 milliárd USD értéket képviselt (ORGANIC MONITOR, 2006). A 2007-2008. években az európai fogyasztás robbanásszerűen nőtt, több EU tagországban a biotermékek fogyasztásának növekedése 10-30% között alakult. Számos közvélemény kutatás, felmérés vizsgálja a vásárlók választásának okát, a bioélelmiszerekkel kapcsolatos leggyakoribb válaszok a következők, nem feltétlenül ebben a sorrendben: • „egészséges”, ebbe beleértik az értékes alkotókban való gazdagságot, de azt is, hogy növényvédő szer-, gyógyszer maradékokat, adalékanyagokat nem tartalmaznak; • „természet- és környezetbarát”; • „GMO-mentes”, amely azt jelenti, hogy sem genetikailag módosított mikrobákat, növényeket, állatokat, sem ilyenek által termelt anyagokat nem tartalmaznak; • „az állatokat jól tartják”, azaz nem ketrecben, nem kötötten, hanem legelőn, faji igényeiknek megfelelően; • „ízletes”; • „hatásuk kedvező a társadalomra” nem okoz társadalmi szinten máshol elszámolt kiadásokat, munkát ad a vidéknek stb.; • „fenntartható”, amely az előzők teljes ötvözete (ROSZIK, 2011). Magyarország az európai ökotermék forgalomhoz csupán elenyésző mértékben járul hozzá kb. 40-42 millió eurós (mintegy 45 millió USD) részesedésével. Ez az összeg az országos élelmiszerpiaci forgalomnak kevesebb, mint 1%-át teszi ki. A hazai ökoélelmiszer-fogyasztás szintje még alacsonyabb, a teljes élelmiszerfogyasztás értékének mindössze 0,005%-a (OSZOLI, 2002b). Az ökológiai módon előállított élelmiszerek alacsony szintű fogyasztása arra enged következtetni, hogy a hazai fogyasztók száma kevés. A jövőben hazánkban is a fogyasztás növekedésével számolhatunk, azonban várhatóan ezek a termékek soha sem válnak majd tömegcikké, hanem bizonyos piaci rések (niche) elvárásait teljesítik (LAKNER-SARUDI, 2004). A biotermékek fogyasztását leginkább az akadályozza, hogy a „hagyományos” termékekhez képest mintegy 35^10%-kal magasabb a fogyasztói áruk. Ugyancsak hátráltatja a piac bővülését, hogy a fogyasztók nem rendelkeznek pontos információval az ökológiai gazdálkodásról, nincsenek tisztában azzal, hogy a biotermékek valójában miben különböznek a „hagyományos” élelmiszeripari termékektől. A fogyasztók gyakran téves információkkal rendelkeznek a biotermékek minőségét tekintve, melyet a „bio” elnevezéssel kapcsolatos termelői, illetve forgalmazói visszaélések is tápláltak az elmúlt évek során. Mindezek ellenére, a fogyasztás kismértékű növekedése már néhány éve megfigyelhető, ennek eredményeként pedig bővül a minősített biotermékeket forgalmazó üzletek száma. 164