Rakonczay Zoltán: Környezetvédelem (Budapest, 2004)
5. Környezethasználat
Hazánkban az erdőterületek a földfelület közel egyötödét borítják, de az erdészet szerepe - a betelepítésre váró több százezer hektár művelés alatt nem álló, valamint a mezőgazdaság számára feleslegessé váló földrészletek folyamatos beerdősítése, az erdőn kívüli fásítások és az erdőnek a környezetre gyakorolt kedvező hatása eredményeképpen - az ország területének legalább egynegyedére kihat. Ez a hatás egyértelműen kedvező. Igen nagy az erdő természetvédelmi jelentősége, mivel a védett területek fele erdő, amely arány jelentős mértékben a még védelemre érdemes földterületek oltalom alá helyezése után sem fog változni. Az erdőre mint a természet egyik legmarkánsabb és az egész környezetre legkedvezőbb hatást gyakorló életközösségére, kisebb-nagyobb mértékben minden emberi tevékenység kedvezőtlenül hat. A felületes szemlélő számára ez gyakran azt a látszatot kelti, mintha ezek a káros hatások magának a helytelen erdőgazdálkodásnak lennének a következményei. Márpedig a légszennyezés miatti erdőpusztulások okozta kényszer-fakitermelések, vagy a bányászat és a vízrendezések hatására bekövetkező talajvízszint-süllyedések okozta kényszerű fafajcserék nem a szakszerűtlen erdőgazdálkodás, hanem a környezetszennyező ipar, a „vízelszívó” bányászat vagy a szaksze* rűtlen, túlzásba vitt és az erdő érdekeit figyelmen kívül hagyó vízgazdálkodás következményei. Vízgazdálkodás Környezet- és természetvédelmi nézőpontból a gazdálkodó ágazatok közül a vízügy, a vízgazdálkodás a legellentmondásosabb szakterület. Amíg ugyanis mindenki természetesnek tartja, hogy pl. a bányászat, az ipar vagy a közlekedés a legkedvezőbb esetben is természetpusztító, környezetszennyező tevékenység, a legtöbb ember azt hiszi, hogy a vízgazdálkodás viszont természetbarát. Ez lenne a természetes, de sajnos nem így van. Közismert, hogy hazánk területének mintegy 15%-át az ember természetátalakító tevékenységének megkezdése előtt vizek borították. Ez - főképpen az elmúlt másfél évszázadban végrehajtott vízrendezések, folyószabályozások következtében napjainkra 2%-ra csökkent. Magyarország nem egy eleve száraz, hanem egy mesterségesen kiszárított, túlszárított ország. A mocsárlecsapolásoknak, vízrendezéseknek, folyószabályozásoknak, természetesen mezőgazdasági, településvédelmi, népegészségügyi, hajózási és egyéb okai voltak, s e vonatkozásban jelentős eredmények is születtek. A természet szempontjából a vízrendezésnek nevezett tevékenység azonban kimondottan káros volt. A vízügy a mezőgazdaság, a hajózás, a bányászat, az ipar, a települések stb. érdekeit általában figyelembe vette, de a természetvédelemét eddig szinte soha. A vízügyi beavatkozások döntő mértékben mérnöki jellegű építési munkák voltak, lecsapoltak mocsarakat, kiegyenesítettek folyókat, építettek gátakat, kiburkoltak folyómedreket, lebetonoztak partokat, ugyanakkor a természet, a növények és állatok érdekeit méltatlanul lebecsülték. E munkák során a holt anyagok, a kő, beton, aszfalt, fém és műanyagok mindig nagyobb szerepet kaptak, mint az élőlények. A nagy tévedés egyik alapvető oka, hogy a vízépítők a munkákat általában a „természet leigázásának” jegyében, illetve szellemében végzeték. A „vízrendezésében, „vízszabályo167