Radics László (szerk.): Ökológiai gazdálkodás 2. Kertészet, élelmiszerfeldolgozás, -tárolás, minőségbiztosítás, ökonómia és marketing (Budapest, 2007)
6. Ökonómiai és marketingkérdések az ökológiai gazdálkodásban - 6.2. Az ökológiai gazdálkodás közgazdasági elemzése
működési költségei. Noha egyes országokban (pl. Anglia) bekerülnek a biotermékek a szupermarket-hálózatokba, inkább az a jellemző, hogy kis mennyiségű, friss terményt kis üzletekben árulnak, amelyeket szétszórt gazdaságokból vásárolnak fel. Növeli az árat a drága, környezetbarát, és a hagyományos termékektől elkülönített helyen való csomagolás, tárolás is. A biotermelők gyakran közvetlen értékesítési rendszert építenek ki (direct marketing), de a fuvarköltségek és a kis mennyiségek miatt ez sem tekinthető igazán olcsó értékesítési formának. Mivel a biotermékek magasabb fogyasztói ára nem feltétlenül a magasabb termelési költségekből következnek, sokkal inkább az értékesítés és feldolgozás rárakódott költségeiből, azt mondhatjuk, a magasabb fogyasztói ár nem szerkezeti eleme a biológiai mezőgazdaságnak. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert a biotermékek árát a fogyasztók többsége drágának tartja, és a magas ár a termelés kiterjesztésének akadályává válhat. A magas árban az a vásárlói hozzáállás is megnyilvánul, amely hajlandó megfizetni az árát a kiváló minőségnek és a környezetbarát előállítási módnak. Érdekesek annak a dán tanulmánynak a megállapításai, amely a liszt árszerkezetét vizsgálta. Azt találták, hogy mind az organikusan, mind a hagyományosan termelő farmer a végső fogyasztói árnak csak mintegy az ötödét kapta meg. Az organikusan előállított liszt fogyasztói ára kétszerese volt a hagyományosénak. Az ár szerkezetében a legnagyobb különbség a kiskereskedői árrés volt, amely a hagyományos liszt esetében 3^1% volt, az organikus lisztében 25%. Ide vezethető vissza a biokenyér magasabb ára is. Szintén egy dán tanulmányban a tej árát vizsgálták. A magasabb árat itt a disztribúciós költségek és a boltok (főleg a szupermarketek) magasabb nyereségigénye okozta. A kétféle tej csomagolási és a feldolgozási költsége hasonló volt. (Green Fields, 1992) A kilencvenes évek második felétől a Nyugat-Európában tapasztalható mérsékelt recesszió megtorpantotta a biotermékek kereskedelmi forgalmát, és annak növekedési üteme némileg lelassult. Megoldást erre a problémára a termelői árak, illetve a kereskedelmi árrések együttes csökkentése jelenthet. (Kolláth, 1993.) A termelői áraknak ez a csökkenése 1991 és 1993 között be is következett. Világszerte megfigyelhető, hogy a biotermékek árának viszonylagos csökkenésével párhuzamosan emelkedik a szokványos mezőgazdasági termékek ára. így a biotermékekért elérhető felár mértéke „két irányból” olvad. Egyes becslések szerint valahol az 5-10% körül fog megállni (Kolláth, 1994.). 6.2.3. A termelési költségek Egy organikus gazdaság működési költsége általában kisebb, mint egy hagyományosé. Ezt jórészt a következők eredményezik:- saját, családi munkaerő alkalmazása;- régebbi típusú (de nem elavult) eszközök használata;- saját vetőmag, szerves trágya stb. felhasználása;- az egyre dráguló műtrágya és a növényvédő szerek kiiktatása a termelésből. Az egyik alapvető különbség a bio- és a hagyományos gazdaságok között az inputköltségek szintje. Habár mindkét rendszerben hasonló minőségű vetőmagot használnak, annak mennyisége a biogazdálkodásban néhány gabonaféléből körülbelül 10%-kal több. A megnövelt egyedszámmal a gyomok terjedését kívánják kompenzálni. 570