Komlóssy Gyöngyi (szerk.): 1100 év ízei - Kárpát Kemence (Budapest, 2023)

A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnöke, a kötet ötletgazdája 1973-ban született Móron, az Alba Regia szálló­ban kezdte karrierjét. Innen Budapest egyik legjobb szállodájába, az Atrium Hyattbe került, ezt követte a Kempinski, majd az ország első ötcsillagos kastély­­hotele, a Sasvár, ahol 25 évesen konyha­főnök lett. Tanult Franciaországban és Németországban, a párizsi Ritz mester­­kurzusán világszínvonalú képzésben részesülhetett, majd megszerezte a Lenotre konyhaművészeti iskola diplo­máját is. 2005-ben a nemzeti szakácsválogatott csapatkapitánya, 2011-ben az ország első EU-elnökségének gasztronómiai vezetője volt. Számos eseményen képvi­selte hazánkat az Egyesült Királyságtól Japánig. A Köztársasági Elnöki Hivatal jó néhány kiemelt díszétkezését alkotta meg. Tanácsadóként segítette vidéki éttermek és szállodák megnyitását és munkáját, amelyek közül a Michelin többet is díjazott vagy ajánlott. 2012 óta egyesületével Magyarország, Felvidék és Erdély gasztronómiájának fejlődésén dolgozik. 2018-ban Pro Turismo díjat, 2023-ban a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át. Meggyőződése, ha az ember valamibe belefog, azt csak a legmagasabb szinten érdemes végezni. A külföldi látogatók rácsodálkoznak a magyar konyhára, ám nálunk még mindig a kishitűség uralko­dik, mindenkihez csak alkalmazkodni akarunk, saját értékeinket háttérbe szo­rítjuk. Pedig művészetünkre, építésze­tünkre, zenénkre, hagyományainkra, múltunkra büszkék lehetnénk, s utóbbit legkönnyebben épp a gasztronómián keresztül mutathatnánk be. Ruprecht László

Next