Lectori salutem! Üdv az Olvasónak!
Ez az adatbázis a Szent István Társulat és történelmi intézményei: a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat, a Tudományos és Irodalmi Osztály, a Szent István Akadémia, az Élet, a Christianus Kiadó, a Stephaneum Nyomda 1847-től napjainkig terjedő kiadványainak teljességre törekvő digitális tárhelye. Az anyagfeldolgozás és a kiadványok digitális közzététele a kezdeti időktől történik, a régebbi és a legújabb kori kiadványokkal folyamatosan, dinamikusan bővül.
Az 1847-ben alapított, nyilvános működését 1848. május 1-jén megkezdő kiadó alapítása óta folyamatosan működik: stabilitás, kiegyensúlyozottság, a hagyományos keresztény értékrendhez való ragaszkodás, a társadalom minden rétegét megszólító kínálat jellemezte mindvégig, és ezen vezérfonal mentén haladva működik napjainkban is.
A Társulat könyvműhelyében több mint 12.000 cím látott napvilágot, közel 60 millió példányban. Kiadói tevékenysége – a hittudomány, mint fő profil mellett – kiterjed a bölcselet, természettudományok, történelem és segédtudományai, jog- és államtudományok, szociológia és pszichológia, neveléstudomány, művelődés- és irodalomtörténet, művészettörténet és néprajz területére. Az évente több mint 100 új kötet megjelentetésével Közép-Európában a legnagyobb egyházi könyvkiadó. Tevékenysége elismeréseként 1923-ban XI. Piusz pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2001-ben pedig a magyar kultúrában betöltött történelmi szerepéért Magyar Örökség-Díjjal tüntették ki.
Könyvek - Társadalomtudomány
Dignitas infinita. Nyilatkozat az emberi méltóságról
Budapest, 2024
Forráskiadás, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány
Erdő Péter:
Egyházi közösségeink
Budapest, 2024
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Kocsis Károly:
A magyar állami és etnikai tér viszonya az elmúlt évezredben
Budapest, 2024
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Történelem
Landi Balázs (szerk.):
Polgári jogi példatár I. Általános rész és személyek joga
Budapest, 2024
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Wappler Ádám:
A politikai szeretet teológiai alapjai Ferenc pápa tanításában
Budapest, 2024
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány, Teológia
Baczoni Dorottya - Ötvös István (szerk.):
Bátorság nélkül meddő a tudomány. Tanulmányok Schmidt Mária tiszteletére
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány, Történelem
Barta György - Kunszabó Anna, Tárkányi Ákos:
Nobody's children. Twentysix stories from the street
Budapest, 2023
Idegen nyelvű irodalom, Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza:
A vezetés művészete Krisztus iskolájában
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza:
Rendszerszemlélet, stratégiai tervezés és vezetés a katolikus felsőoktatásban
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány
Pukánszky Béla - Sárkány Péter (szerk.):
Pedagógia és kereszténység. Teológiai, neveléstörténeti és nevelésfilozófiai metszetek
Budapest, 2023
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány
Sághy Ádám:
Bevezetés a város teológiájához. Egy lehetséges megközelítés válogatott fejezetei
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány, Teológia
Schanda Balázs:
"Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének alapvető kötelessége"
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Schmitt, Carl:
Katolicizmus és politika
Budapest, 2023
Filozófia, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány
Tóth Tamás:
Szentségi jog Magyarországon a COVID-19 világjárvány első hulláma idején (2020)
Budapest, 2023
Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány
Tubay Tiziano (szerk.):
Miben áll a Természet Könyve?. Tanulmányok
Budapest, 2023
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány
Bándi Gyula (szerk.):
Környezetjog [2022]
Budapest, 2022
Jogtudomány - Jogtörténet, Tankönyv - Jegyzet - Szöveggyűjtemény, Társadalomtudomány
Fábry Kornél - Bors Katalin (szerk.):
Fakultációk
Budapest, 2022
Jogtudomány - Jogtörténet, Lelkiségi irodalom, Társadalomtudomány
Fábry Kornél - Bors Katalin (szerk.):
Sessioni
Budapest, 2022
Idegen nyelvű irodalom, Jogtudomány - Jogtörténet, Lelkiségi irodalom, Társadalomtudomány
Ogoljuk-Berzsenyi Anett - Németh Szilvia (szerk.):
Clio bűvöletében. Válogatott tanulmányok Pandula Attila 65. születésnapjára
Budapest, 2022
Idegen nyelvű irodalom, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Történelem
Pogácsás Anett (szerk.):
Polgári jogi példatár V. Öröklési jog és szellemi alkotások joga
Budapest, 2022
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Sáry Pál:
Ókeresztény nézetek az állami hatalomról
Budapest, 2022
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Történelem
Turgonyi Zoltán:
Az elszabadult aranyszabály. A kölcsönösségi elv Szent Ágostontól a liberalizmusig
Budapest, 2022
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Azzaro, Pierluca - Gájer László (szerk.):
A Közép-európai országok társadalmi, gazdasági és spirituális helyzete az egyház társadalmi tanítása tükrében. Konferencia a Vatikáni Joseph Ratzinger Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara szervezésében Budapesten, 2019. október 8-9-én
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Teológia
Balogh Elemér:
Középkori bajor egyházi bíráskodás. Második, bővített kiadás
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Erdő Péter:
Az egyházjog lelke. Kánonjog a társadalomban és a hívő közösségben
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Ferenc pápa:
Ferenc pápa Pascite gregem dei kezdetű apostoli rendelkezése, mellyel megújítja az Egyházi Törvénykönyv VI. könyvét. Hivatalos latin szöveg magyar fordítással
Fordító: Erdő Péter
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Teológia
Frivaldszky János (szerk.):
A jogi gondolkodás mérföldkövei. A kezdetektől a XIX. század végéig. Tankönyv jogászhallgatók számára
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Tankönyv - Jegyzet - Szöveggyűjtemény, Társadalomtudomány
Gláser Szilvia - Horváth E. Írisz - Suri Noémi - Szigeti Krisztina:
Polgári eljárásjogi feladatgyűjtemény I.
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza:
A képzés és önképzés, a nevelés és önnevelés feladatai a katolikus egyetemen
Budapest, 2021
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Landi Balázs:
A jogellenesség eszme- és forrástörténete a magyar magánjogban
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Tankönyv - Jegyzet - Szöveggyűjtemény, Társadalomtudomány
Sinku Pál:
Kriminalisztikai alapfogalmak. Átdolgozott, új kiadás
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Tattay Levente - Pogácsás Anett - Ujhelyi Dávid:
Szellemi alkotások joga. Átdolgozott kiadás
Budapest, 2021
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Vizi E. Szilveszter - Kabai Sára Réka - Kenéz Gabriella - Moravcsik-Nagy Flóra - Nagy Alexandra Hortenzia (szerk.):
Hit, tudomány és társadalom – Faith, science, and community. Tanulmányok az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére
Budapest, 2021
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány, Teológia
Gláser Szilvia et al.:
Polgári eljárásjogi feladatgyűjtemény. II.
Budapest, 2020
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza:
A tudományos élet és a személyiségfejlesztés sajátos fellegvára a Katolikus Egyetem
Budapest, 2020
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Szuromi Szabolcs Anzelm:
A teológia és a kánonjog harmóniája. Az egyház tanbeli és fegyelmi egysége
Budapest, 2020
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza (szerk.):
Tanulmányok a keresztény bölcselet, a katolikus teológia és a kánonjog köréből
Budapest, 2019
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza (szerk.):
Tanulmányok a keresztényi bölcselet, a katolikus teológia és a kánonjog köréből
Budapest, 2019
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Teológia
Simon-Wagner István:
A személyi elv komplementaritásáról a II. Vatikáni Zsinat utáni egyházjogban
Budapest, 2019
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Erdő Péter:
Az ókori egyházfegyelem emlékei. I - IV. század
Fordító: Erdő Péter
Budapest, 2018
Egyháztörténet - Vallástörténet, Jogtudomány - Jogtörténet, Patrisztika, Társadalomtudomány
Kuminetz Géza:
Egy tomista jog- és állambölcselet vázlata II.
Budapest, 2018
Filozófia, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Lábady Tamás:
A magánjog általános tana
Budapest, 2018
Jogtudomány - Jogtörténet, Tankönyv - Jegyzet - Szöveggyűjtemény, Társadalomtudomány
Beran Ferenc - Lenhardt Vilmos:
Az ember útja. Az Egyház társadalmi tanítása
Budapest, 2017
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Dávid Katalin:
Egy katolikus a migrációról
Budapest, 2017
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Fekete Balázs - H. Szilágyi István - Kiss Anna - Ződi Zsolt (szerk.),:
Iustitia körülnéz. Tanulmányok a jog és irodalom köréből
Budapest, 2017
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Open access, Társadalomtudomány
Forgó András:
Egyház, Rendiség, Politikai kultúra. Papok és szerzetesek a 18. század országgyűlésein
Budapest, 2017
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány, Történelem
Sáry Pál:
A forradalmár Jézustól a terrorista Szent Cirillig. Liberális elképzelések – konzervatív szemmel
Budapest, 2017
Egyháztörténet - Vallástörténet, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Smith, Janet E. - Kaczor, Christopher:
Életbe vágó kérdések. Bioetika katolikus szemmel
Fordító: Sallai Gábor
Budapest, 2017
Ismeretterjesztés, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Szabolcs Anzelm Szuromi O.Praem.:
Laudatio del Prof. P. Szabolcs Anzelm Szuromi O.Praem., in ocassione del conferimento del „Premio Stephanus”
Budapest, 2017
Idegen nyelvű irodalom, Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány
Szuromi Szabolcs Anzelm:
Az egyházi intézményrendszer története. Kánonjogtörténeti bevezetés
Budapest, 2017
Jogtudomány - Jogtörténet, Társadalomtudomány




