Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma. Bibliai jelképek kézikönyve (Budapest, 2002)

A nyugati kultúra alapját képező Biblia a 20. század folyamán széles tömegek előtt vált ismeretlenné. Pedig a Könyvek Könyvének ismerete nem vallásfüggő, nem az istenhithez kapcsolódik, hanem mint műveltségünk bázisa: kritériuma a kultúrának. A történelmi és társadalmi tévutak következtében a jelképeket ér­tők köre ma egyre szűkül, bár furcsa pa­radoxonként minden érthetetlenség el­lenére lépten-nyomon szembesülünk jelképekkel. A mögöttünk hagyott század draszti­kus bizonyítékát adta annak, hogy a meg nem értett szimbólumok hogyan válhatnak ideológiai pusztítás eszközé­vé. Az indiai svasztika a történelem leg­iszonyatosabb jelképévé vált a horogke­reszt alakjában, s törvényt kellett hoz­nunk az egyik legősibb szent jelkép, a csillag ellen, mert azt egy embertelen hatalom kisajátította. Dávid Katalin művészettörténész könyve egyfajta ébresztő: a végső fele­dés előtti utolsó figyelmeztetés, hiszen a képi beszéd elvesztésével nemcsak a középkori templom ábrázolásait néz­zük majd értetlenül, hanem az elszeny­­nyeződött patakot is. Nemcsak az or­szágúti kereszt pléhkrisztusa veszíti el jelentését, hanem az út melletti, életét vesztett fa is.

Next