Edelényi István: Útmutató A mennyei Atya szeret minket c. hittankönyv használatához. A szülők és hitoktatók figyelmébe (Budapest, 1982)

Bevezetés

BEVEZETES Egy fiatal édesanya boldogan mutatta be kisgyermekét. Gratuláló szavaim után ezzel a kérdéssel állt elő:- Szíveskedjék megmondani, mikor kezdjem el hittanra tanítani ezt a csöppséget? Először is tegyünk különbséget vallásos nevelés és hittantanítás között. A mindennapi életben is először szoktatni kezdjük a gyermeket, és csak azután tanítani. A vallásos nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Tulajdonképpen ez egybeesik azzal a boldog perccel, amikor az édesanya karjára veszi a csecsemőt. A hittan tanítását a gyermek értelmi fejlődése szabja meg. A hitoktatás­sal kapcsolatban tehát mindenkire érvényes, egyértelmű választ nem le­het adni. A szülő nyomon kiséri a nyiladozó gyermeket. Neki kell majd megállapítani: mikor, mennyit és hogyan tanítson a vallás igazságaiból. Mindkettőhöz szeretnénk eligazítást, tanácsot adni a következőkben. Ezt a könyvet a kisgyermekeknek (3-6 éveseknek) állítottuk össze. Ebben a korban első helyen áll a nevelés, és csak másodlagos helyet foglal el a tanítás. Azaz: nem tartunk nekik előadásokat, hanem kapcso­latba hozzuk őket Valakivel, az Istennel. A kisgyermekek számára életszükséglet a tevékenység. Ök inkább hal­lással, mozgással tanulnak, mint értéssel. Értelmi fejlődésük párhuzamo­san halad érzékelő képességeik finomodásával. Előbb a testnek kell akti­vizálódnia, hogy aztán a szellem, az értelem is felébredjen. A kisgyermek utánzó lény. Megfigyeli a körülötte mozgó személyek be­szédét, mozdulatait és utánozza azokat. Ezáltal környezetének hűséges tükre lesz. A kisgyermeknek igen élénk a képzelőtehetsége. Nem tesz különbséget a valóság és a képzeletszülte világ között. Úgy beszélget a rongybabával, akárcsak barátnőjével. Nagyon kell tehát vigyázni arra, hogy a kisgyer­mek gondolata el ne kalandozzék, és így ki ne forgassa, amit mondani akarunk neki. A kisgyermek vidámságban kíván élni. Törés következik be zavartalan fejlődésében, ha visszautasítják szeretetét, és megfosztják az örvende­zéstől. Ez az a kor, amelyben csodálkozva fedezi fel a dolgok szépségét. Amit a felnőttek már észre sem vesznek, azt ö hosszasan elnézegeti. Nem hajtja az idő, mert nem is érzékeli. Ezekről ne feledkezzünk meg, amikor foglalkozunk velük, amikor vallá­sos élményeket adunk nekik, vallásos érzések felkeltésén fáradozunk. 4

Next