Fodor Ferenc: A Jászság életrajza (1942)

ELŐSZÓ. Tanulmányom nem a Jászság földrajza. Ezért rá sem írtam azt, hogy föld­rajz, mert még ma is legtöbben topográfiát értenének rajta. Tanulmányomat valójában nem is tudom elhelyezni a különféle tudományok kategóriáiban. Föld­rajz is, történelem is, településtörténet is, gazdaságtörténet is. Éppen ezért csak tájrajzi, tájéletrajzi tanulmánynak mondhatom. Munkám kétségtelenül csak kísérlet. Kísérlet abban az értelemben, hogy geográfus minden térbeli vonatkozásában feldolgozzon egy-egy természetes és történelmi tájat. Éppen ezért nemcsak módszeres szempontból, hanem az anyag gyűjtésében és kiválogatásában, kritikájában is tömérdek nehézséget kellett leküzdenem, mert hol a geográfus, hol a geológus, hol pedig, és igen gyakran, a történész szaktudására és kritikájára lett volna szükségem. Kétségtelen, hogy ilyen sok irányban nem lehet egyformán helytállni. Mégis megtettem ezt a kísérletet, mert maga a tárgy, a táj, a Jászság rendkívül alkalmas ilyen tanulmányokra. A települési, történelmi és gazdasági anyag a 17. század­tól kezdve olyan bőségesen tárult elém, hogy munkámat rendkívül megszaporította. A munka 1931—1936 között folyt, tehát hat év fáradalmainak eredményei fekszenek benne. A kész munkát a Szent István Akadémia IV. osztályának 1938 április 8-i ülésén mutattam be. Az anyaggyűjtés költségeiben gr. Teleki Pál közben­járására a Magyar Tudományos Akadémia, ezenkívül pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönsége volt szíves támogatni. Az anyaggyűjtésben számos egyetemi hallgatóm segédkezett, akik közül névszerint kell megemlítenem Harbuth Klára, Martinecz Lenke, Hlinka László és Nagy Gyulának a jászsági levéltárakban vég­zett gyűjtőmunkáját, Nagy Lajosnak a klimatológiai és szociográfiai anyag gyűj­tésében való segédkezését. A munka feldolgozása közben becses tanácsokat kaptam néhai gr. Teleki Páltól, néhai Győrffy Istvántól. Munkámat a magyarságtudományi és tájrajzi kutatások e soha el nem múló érdemű úttörői emlékezetének ajánlom. Budapest, 1942. Karácsony ünnepén. Dr. Fodor Ferenc. 1*

Next