Schütz Antal: Dogmatika 2. A Katolikus hitigazságok rendszere (Budapest, 1937)
Negyedik értekezés: A megváltás
1 NEGYEDIK ÉRTEKEZÉS. A megváltás. 2. fejezet. A megváltás műve. Szótériologia. A megváltás vágya és reménye oly általános és mély az emberiségben, mint a baj, mely lenyűgözi a léleknek önkifejlésre irányuló nemesebb buzdulásait. Nincs vallás, mely szabadulást és gyógyulást ne akarna és ne ígérne. A teológiai megváltás-tannak meg kell mutatnia, hogy a katolikus megváltás igazsága nemcsak messze meghaladja ezeket a kísérleteket, hanem megnyitja a lelki szabadulásnak és gyógyulásnak egyedül lehetséges és egyedül célhoz vezető útját. A megváltás teológiai tárgyalásának sajátos jelleget ád, hogy aránylag kevés hiteles egyházi tanítást tartalmaz. Ennek fő oka abban van, hogy a kereszténység oly nyíltan mint megváltó vallás jelent meg, a megváltottságról való meggyőződés annyira átment a keresztények vérébe és lett éltető levegőjük, hogy a nagy szentháromsági és krisztologiai harcok és teológiai mozgalmak közepett sem eretnekek nem merték nyíltan támadni, sem a hivő ráelmélés nem tartotta szükségesnek, hogy külön megfontolás tárgyává tegye. A dogmafejlődés kovásza tehát itt nem működött oly erővel, mint a Szentháromság vagy a megtestesülés titkánál. Mindamellett a szentatyák is, a hittudósok is nagy figyelmet szántak az ide vonatkozó alapkérdéseknek, és a titok nagy jelentőségének megfelelően minden oldalról megvilágították tartalmát. Tevékenységük eredményét legcélszerűbben úgy csoportosítjuk, hogy mindenek előtt előterjesztjük a titok tartalmát, azután igazoljuk valóságát a hit forrásaiból, megállapítjuk tökéletességeit, és végül tisztázzuk a magára álló és a hivő elméhez való viszonyát. A megváltás dogmájának sajátos tartalma (7. lap) szükségessé teszi, hogy a megváltás művét azután még egyszer végigtekintsük a közvetlen megvalósítás szempontjából, a megváltó hármas hivatala során. Irodalom. A szentatyák témaszerűen csak a Megváltó személyéről tárgyalnak, természetesen folytonos vonatkozással a művére. A görög atyák elméléseinek eredményét összefoglalja Damascenus De fide orth. III. Nyugaton a rendszeres tárgyalást megindítja Szent Anzelm híres korszakalkotó munkája: Cur Deus homo és Hugo Victorinus De sacramentis Christianae fidei II 1. Utána szóba jönnek Lombard. Ill dist. 18-21 és kommentátorai ; Bonaventura Breviloquium p. 4 ; Thom III 19—22 24 26 46— 56 1 II 102 és nagy kommentátorai, meg természetesen a klasszikus kompendiumírók. — 19. századi jeles monográfiák : J. H. Oswald Die Erlösung 1 Schütz : Dogmatika 2.