Zimándi Pius: Kódexirodalmunk és a társadalmi kérdések (Budapest, 1940)
Kódexeink egyik-másika a tulajdonképpeni középkor után készült másolatban maradt fenn, anyaguk azonban teljes egészében jóval előbbi évekből származik, és ebbe a rendkívül üde világba visz : a középkor végén vagyunk. Talán egyedül a Karthauzi Névtelen meg Apáti Ferenc mutat át az újkorba. Csaknem egészében szerzetesek írták ezeket a kódexeket szerzeteseknek, ez meghatározza a társadalmi kérdésekre vonatkozó felfogásukat is. Tekintetbe kell azonban vennünk, hogy az «idő lelke», a korszellem a kolostorok kapujánál nem szokott megállapodni: ha csak kis mértékben is, de hat a klastrom falain belül is. Másrészt a középkor uralkodó gondolata a vallás, úgyhogy bízvást mondhatjuk: sokkal jobban formálta e kort az Egyház, a szerzetesrendek, mint fordítva, így e szerzetes-irodalom legalább oly mértékben — ha nem nagyobban — vetülete az egész kornak, mint lenne a világi irodalom. Mi volt kódexirodalmunk magatartása a kerettel szemben, amelyen belül a társadalmi problémák fölmerülnek, vagyis minek látta e világot, e jöldi életet? Elmulandónak és hittságosnak (= esztelen) (XIV. 26.).1 Itt a gyökere e kor társadalmi kérdésekkel szemben elfoglalt álláspontjának. Az embernek három főellensége vagyon : ez világ, test, ördög. A világ, mert szünetlen való félelemmel teljes, mert állhatatlan és hazug, mert ellenkedést szerez Isten és ember között, és megvakítja embernek okosságát (II. 375.). Minél többet élünk, annál több bűnt teszünk (IX. 229.). Maga az élet is forgandó: ha ma gazdag vagy jószágokban, netalán holnap koldus és nyavalyás lész; ha ma eszes, bölcs, holnap esztelen, kába lehetsz ; ha ma egész vagy, netalán holnapra megkórulsz ; ha ma vagy, netalán holnap nem lész (II. 46.). A leghelyesebb magatartás tehát, ha az ember számkivetettnek, zarándoknak, jövevénynek véli magát, valaholott csak van (XI. 162.; XV. 315.), annál is inkább, 1 A római számok a Nyelvemléktár köteteire, az arabs számok a lapokra utalnak. — Meg kell még jegyezni, hogy bár kódexirodalmunk anyagában nem eredeti, legtöbbször külföldi szálakra nyúlik vissza, mégis ez a körülmény tárgyalásunknál nem lényeges, hiszen az átvétel tényével az átvevő azonosítja magát az átvett szellemi termék gondolatvilágával. Joggal tekinthetjük tehát kódexirodalmunkat a magyar középkor gondolkozásmódja egyik visszatükröztetőjének.