Horváth Lajos: Fehér ingben. Versek (Budapest, 2017)
Cselebi vagy, neked minden megadatott Mottó „Miért épp ez jött elő: a költészet balga - a tudomány bölcs. Elfeledték, hogy a balga versei nem válnak példázattá. Elfeledték, hogy a tudós és költő fogalma nemrég vált ketté. Egy szóval fejezték ki ezeket: Európában artista, Közép-Ázsiában cselebi, a késő-török cseleb, isten szóból. Omár Elájám terjedelmes matematikai traktátusokat írt; meglehet, élete vége felé ezért sikerültek úgy neki a négysoros ruhájok, amelyek versként is oly tömörek és általános érvényűek, mint a képletek. S Al-Farabi, kiben a költészet, filozófia és matematika egy közegben egyesült? Kik voltak ők, költők vagy tudósok? Cselebik. Akik meg tudták fejteni a szimbólumokat, minthogy maguk alkották azokat. Az érzéki értelem emberei. Közép-Ázsiában a középkorban még nem fizettek a tudományért, egyetlen kiváltság, amire Omár Hájám és Al-Farabi törekedett: a megismerés öröme. Mily vékony az a hangtani határ, amely a cseledet a dzseleb - szajha - szótól elválasztja. S mily nehéz egyensúlyt tartani és át nem lépni a határt. Való igaz, az Édenbe kardpengén vezet az út. S te magad, vajon nem élted át a legmagasabb sugallat perceit, amidőn érzelmek fűtötte elméd heves mozgásának minden engedelmeskedik? Istennel érzel közvetlen kapcsolatot. S mit számít a gúnymosolyok bagófüstje s a megaláztatás szavaidhoz képest? Cselebi vagy, neked minden megadatott, és minden megtérül hangban, mozdulatban! Haladtál vígan, fölvérezve mezítlábas lelkedet, a határ borotvaéle iránt. De meginogtál, és le kellett lépned a kardról, hogy meggyógyítsd sebeidet. És leléptél. És aljasul cselekedtél. Isten meghátrált, s te vetetted magad vidám, örömtelen szajhaságba. Hazudtál önmagadnak és másoknak, magadat elárultad. Ürgékkel, mint sasokkal verekedtél, feledni törekedtél, hogy léteddel falazd be isteni származásodat. És megtértél vánszorogva, nekidühödten, kúsztál a kardra, krónikákba hatoltál, még messzebb rejtőztél szemeid elől a határtalan századokba, sötétlő pergamentekercsekbe, tébolyogtál titkok szélviharában, és ott, kifújván magadból horod előítéleteinek pálinkabűzét, letisztult rólad a holt bölcsességek pora és enyészete, és magafeledten remélted és hitted, hogy valamikor, bárha egy félrészeg szajha megérti hököléseidet s eltűnődik verseiden és szívdobogva szól: ó én cselebim! Te az én emberem vagy.” Olzsasz Szidejmenov Fordította Buda Ferenc