Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. IV. Tudomány. 1. Műszaki és természettudományok (Szekszárd, 1999)
X. Műszaki és természettudományok
477 földtani ismeretekre és mérnöki alapismeretekre építve a felszín alatti vizek kutatását, feltárását, üzemeltetését és a vízkészlet-gazdálkodást is felsőfokon ismerik. Ezért indult az egyetemen a hidrogeológus mérnökök képzése, ami jelenleg is folyik hidrogeológiai mérnök, geológiai mérnöki formában. Az 1970-es évek elejére látszott, hogy a vízellátásunkban 80%-os részesedésű felszín alatti vizeket mind mennyiségi, mind minőségi vonalon jóvátehetetlen kár éri. Ezért megindították a környezetmérnöki szakot, amelyen belül az általános környezetmérnöki szakirány döntően a vízi környezetvédelem szakembereit képezte. A felsőfokú képzésbe bekapcsolódott az egyetemek mellett a Vízgazdálkodási Főiskola, amely a Bajai Főiskola része. A hároméves képzés célja a vízgazdálkodási üzemek önálló vezetésére alkalmas üzemmérnökök képzése, 50-50%-a elméleti, illetve gyakorlati képzés. A nagy feladatokat ellátni hivatott vízügyi szolgálatnak fontos és halaszthatatlan volt középfokú szakemberek nevelése. Ezt a célt szolgálta a Kassai Vízmesteri Iskola alapítása, amelyet 1879-ben állított fel Kvassay Jenő. A kassai iskola hagyományaiból táplálkozó vízügyi szakközépiskolát létesítettek 1962-ben Baján, Győrött, Nyíregyházán és Szegeden. Folyóiratok, egyesületek A szakma klasszikus lapját a Vízügyi Közleményeket Kvassay Jenő alapította 1879- ben, amelyet 1999-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ad ki Stelczer Károly szerkesztésében. 1955 után a közleményeken kívül hosszabb-rövidebb ideig megjelentek elsősorban híranyagot tartalmazó folyóiratok és periodikák. Az OVF kiadásában a Víztükör című lap már túllépte harmincadik évfolyamát. Szerkesztője Perecsi Ferenc. Belső használatra a vízügyi igazgatóságok is kiadnak, általában havonta, saját folyóiratot a régióban történt vízügyi munkákról, illetve feladatokról. A vízügyi szolgálat a vízrajzi osztály (majd intézet) mérései alapján a 19-20. század fordulója óta adja ki a vízrajzi adatokat a Vízrajzi Évkönyvben. Néhány évig megjelentek más szakmai periodikák is, mint például a Vízkészletgazdálkodási Intézetben szerkesztett Vízkészletgazdálkodási Évkönyv, de ezek anyagiak híján megszűntek. A szakma fontos társadalmi egyesülete a Magyar Hidrológiai Társaság, amelynek két folyóirata van. Az 1921-ben indult Hidrológiai Közlöny havi folyóiratnak készült. Az 1980-1990-es években kéthavonta jelent meg. Egyedülálló a lap abban, hogy minden vízzel foglalkozó témát tárgyal a hidrológiától - a limnológián, hidrogeológián keresztül - a vízépítésig, vízgazdálkodásig. Főszerkesztője Vágás István, szerkesztője Békési János (1999). 1962-ben indult meg a társaság másik folyóirata a Hidrológiai Tájékoztató, amely rövidebb cikkeket közöl kutatásokról, építésekről, organizációról. Szerkesztője alapítása óta Vitális György. Múzeumok, kiállítóhelyek A magyar vízgazdálkodás történeti adatainak és emlékeinek gyűjtése már az 1950-es évek közepén megkezdődött. Szervezettebbé 1961-től vált, amikor az Országos Vízügyi Főigazgatóság határozatot hozott egy országos gyűjtőkörű, vízügyi szakmúzeum létrehozására, a vízgazdálkodás hagyományainak állandó kiállításokon való bemutatására. A célirányos gyűjtőmunka első eredményeként 1963-ban Siófokon megnyílt a Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum állandó jellegű kiállítása, ami átfogó képet adott a vízgazdálkodás egészéről és a névadó Beszédes József vízépítési mérnöki tevékenységéről. 1994-ben bezárt.