Révai Új Lexikona 6. E-Fei (Szekszárd, 2000)
E - Elegant Május 1. Ruhagyár (Bp.) - eléiga - elégikusság - elegyes karszterdő, elegyes karsztbükkös (Fago-Ornetum) - Elek
Elegant Május 1. Ruhagyár 164 Irod.: Vörös István: Magyarország fosszilis Elephantidái. I. Észak-Magyarország Elephantidae leletei. (Folia Historico Naturalia Musei Matrensis, 1980). Elegant Május 1. Ruhagyár (Bp.): Elődváll.a, az Orsz. Ruházati Rt. 1930-ban alakult meg. 1948- ban államosították, és az Egyenruházati Nemzeti Váll. nevet vette fel. 1952-től Május 1. Ruhagyár néven működött. 1955-ben három ruhagyárral egyesült, az egyenruhák készítése más gyárhoz került. Neve 1968-tól ~. Fft., női és gyermek felsőruházat, bőr- és szőrmekonfekció gyártásával fogl. Több vidéki telephelyet létesített (Cegléd, Dorog, Karád, Komló, Marcali, Öreglak, Siófok, Szolnok,Túrkeve). A marcali gyárban 1978-tól készültek kooperációs szerződés alapján a Levi's farmernadrágok. Az gyáraiból 1989-ben gazdasági társaságok alakultak: Elegant Charme Konfekcióip. Rt., Mustang Konfekcióip. Rt., Elegant Keve Ruhaip. és Keresk. Rt., Elegant Komló Divatruházati Rt., Elegant Mode Konfekcióip. Rt., Elegant Szolnok. Az ~ mint áll. váll. 1994-ben végelszámolással megszűnt. elégia (görög): 1. a szó eredeti, ókori értelmében a görög-római költészet műfaja; a disztichonban írt (a harci énektől a filozófiai elmélkedésen át a szerelmes versig terjedően bármilyen témájú) epikolírikus költemény; 2. újkori értelmében az —elégikusság életérzését kifejező lírai vagy líroepikus költemény. A 20. sz.-i m. költészetben a legjelentősebbköltőnek Tóth Árpádot szokás tekinteni, de a műfaj Reviczky Gyulától József Attilán, Dsida Jenőn át napjaink költészetéig (Csanádi Imre, Vas István) ált.an elterjedt, íród.: Némethy Géza: A görög elégia. (Bp., 1905); Tőkei Ferenc: A kínai elégia születése. (Bp., 1959); Trencsényi- Waldapfel Imre: Horatius és Poseidoppos. (Antik Tanulmányok, 1964); Ungvári Tamás: Poétika. (Bp., 1976); elégikusság: azesztétikai minőségek egyike. Érzéki formája a kor átlagos szabadságlehetőségeit megtestesítő jelenséget állít elénk úgy, hogy egyben érzékelhető e szabadság bukása, korlátozottsága, s a kor embere e jelenséggel azonosulva szomorú, lemondóan reménytelen - de nem megrendült - érzésekkel éli át ezt az értékvesztést. Atragikummal rokon, attól abban különbözik, hogy a megsemmisülő szabadság méretei a fenségességnél csekélyebbek, a kor mértékével mérve emberszabásúak. A művészetben legalább olyan gyakori, mint a tragikum. Alapvető esztétikai minősége a líra és az epikolíra egyik vezető műfajának, az —elégiának, számos zeneműnek (pl. Bartók Béla: Concerto, III. tétel; Bartók: Divertimento, II. tétel), képzőművészeti alkotásnak (Varga Imre: Radnóti, szobor; Melocco Miklós: Ady, szobor, Debrecen) stb. elegyes karszterdő, elegyes karsztbükkös (Fago-Ornetum), a sziklai bükkösök és reliktum cserjések alcsoportjának dolomit kőzeten kialakult, posztglaciális reliktum társulása; a dolomitgerincek különlegesen szép erdei, amelyekben a D-i oldalak bazifil tölgyesei az É-i oldalak bükköseivel találkoznak. Az a Dunántúli-középhg.-ben (Budai-hg., Vértes, Bakony, Esztergáli-völgy, Burokvölgy, Balaton-felvidék, Keszthelyi-hg.) és ritkán az E-i-középhg.-ben (Bükkben) ott jött létre, ahol a gyakran 30-40°-os lejtőszög miatt zárt szálerdő nem alakulhat ki. A legszebb állományok a Pilis— Budai-hg.-ben vannak. A lombkoronaszint magassága a 4-6 m magas fákból álló bokorerdőtől a 10-12 m-es törzsű állományokig változó. A hűvösségkedvelő, szubatlantikus bükk (Fagus sylvatica) és a melegkedvelő, szubmediterrán virágos kőris (Fraxinus ornus) elegyedik a barkócafával (Sorbus torminalis), a lisztes berkenyével (Sorbus aria), a kislevelű hárssal (Tilia cordata) és a nagylevelű hárssal (T. platyphyllos), a platánlevelű juharral (Acer platanoides), a molyhos tölggyel (Quercus pubescens). Fő gyepalkotója a jégkorszak végi reliktum fehér sás (Carex alba), amely Mo.-on más társulásban többnyire nem fordul elő. Nagy ritkasága (egyetlen helyen, a Vértesben tenyészik) a mohos csitri (Moehringia muscosa). Gyakori tölgyerdei fajai: a tavaszi kankalin (Primula veris), a méhfű (Melittis grandiflora), az ernyős margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), az orvosi salamonpecsét (Polygonatum odoratum) és a széleslevelű bordamag (Laserpitium latifolium). Bükkös elemei a közönséges harangláb (Aquilegia vulgaris), a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), az erdei kutyatej (Euphorbia amygdaloides), az ujjas sás (Carex digitata), a turbánliliom (Lillium martagon) és a kapotnyak (Asarum europaeum). Védett jégkori maradványnövényei: a havasi vagy győzedelmes hagyma (Allium victorialis), a tarka nádtippan (Calamagrostis varia), a szürke bogáncs (Carduus glaucus), a cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) és a lila csenkesz (Festuca amethystina). Egyéb védett növényei: a fanyarka (Amelanchier ovalis), a harangláb (Aquilegia vulgaris), a fehér madársisak (Cephalantera damasonium), a papucskosbor (Cypripedium calceolus), a babérboroszlán (Daphne laureola), a deres csenkesz (F. pallens), a turbánliliom, a füles kosbor (Orchis mascula), a bíboros kosbor (O. purpurea), a kétlevelű sarkvirág (Plantanthera bifolia), a lisztes berkenye (Sorbus aria) és a kékes borkóró (Thalictrum minus ssp. pseudominus). E társulásban élt, de mára már kipusztult Mo.-ról a fehér varfű (Knautia tomentosa). Aktuálisan veszélyeztetett, fokozott védelemre javasolt társulás. elegyeserdők —elegyes karszterdő, —jegenyefenyves lucos, —fenyőelegyes tölgyesek, —mészkerülő fenyves-tölgyes, —mohás fenyves-tölgyes Elek, v. Békés m.-ben (1920-ig Arad, 1920-1923 között Csonka Arad, 1923-tól Csanád-Arad- Torontál vm.-ben), a magyar-rom. határ mellett, Gyulától D-re. Románia felé a közúti határátkelő időszakosan működik. Az 1858-ban épült Pest és Arad közötti vasútvonal ~on haladt át. Trianon után a mp.-i végállomás lett, majd 1970-ben megszüntették a vasutat. L: 7591 (1900), 6670 (1949), 5582 (1990). Nemzetisége: 5390 n., 1256 rom., 88 szt. (1930). Vallás: r. k.: 6806, g. kat.: 26, g.kel.: 1289, ref.: 180, ev.: 101, izr.: 40 (1930). Népesebb külterületei: Lőkösháza (1600 fő), Hevés (696 fő), Szöllök (269 fő), Jánosházaspuszta (195 fő).