Révai Új Lexikona 12. Klc-Ky (Szekszárd, 2003)

K - Kontur István, építőmérnök, hidrológus - konty, csapica, fészek

Kontur 252 házi és történelmi táblaképeit a novecento hatása, természetelvű látásmód és dekorativitás jellemzik (Csodálatos halászat; Kánai menyegző, 1928- 1930; Vakok a vörös kútnál, 1932; Budai Nagy Antal a kolozsmonostori békét diktálja). Az 1930-as évektől murális alkotásokkal bízták meg (Hild-kápolna, Bp., 1934; Aranybulla, Székesfehérvár Városháza, 1934; bp.-i Szt. Anna-templom kupolafreskója, Molnár C. Pállal, 1937), nagyméretű pannókat festett a párizsi és az amerikai világkiállításra és postai bélyegterveket is készített (Magyar hősök, 1938-1943). A II. vh. után egyházi megbízásból templomi falképeket festett, freskókat restaurált (Szent Ferenc látomása, Bp., Törökvészi úti ferences kápolna, 1948; Szt. József: Mária és Jézus élete, Salgótarján, 1956). A Kőszegiek Leonardo Társaságának alapító tagja (1925), a Munkácsy Céh Művészeti Egyesület tagja (1934), a Céhbeliek Művészeti Egyesülete alapító tagja és titkára (1934). Szinyei Merse-díj (1926), Kazinczy Ferenc-díj (1927), Benczúr Gyula-díj (1928), Balló Ede-díj (1934), Ipolyi Arnold-díj (1936), Klebelsbergemlékdíj (1936), Vindobona-aranyérem (1937), Párizsi Világkiállítás Arany- és Ezüstérme (1937), Ferenc József-díj (1940). Kiállításai: önálló: Ernst Múz. (gyűjteményes, Bp., 1932); Gekkoso Gallery (Tokió, 1975); csoportos: Kassa (1922); Párizsi Világkiállítás (1937); Világkiállítás (USA, 1939); Velencei Biennále (1936, 1940); Tavaszi Tárlat (Bp., Műcsarnok, 1957); M. Festők Itáliában (Bp., MNG, 1967); László Károly-gyűjtemény (Bp., Műcsarnok, 1996). Irod.: Gerevich Tibor: Római magyar művészek. (Magyar Művészet, 1931); K. B. Kat. (Bp., 1932); Berczeli A. Károly: Mai művész - K. B. (Új Élet, 1935); Bálint Sándor: K. B. (Korunk Szava, 1937); Pipics Zoltán: Száz magyar festő. (Bp., 1943). Kontur István (1945. jún. 25. Bp. - 2003. júl. 12. Bp.): építőmérnök, hidrológus. A BME Építőmérnöki Kar Vízépítőmérnöki Szakán végzett (1968), mérnökmatematikai szakmérnöki szakon tanult (1972-1974), a BME-n doktorált (1975), a műsz. tudomány kandidátusa (1994), PhD- fokozatot szerzett (1994). A BME Építőmérnöki Kar Vízgazdálkodási, ill. Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék gyakornoka (1968-1970), tanársegéde (1970-1978), egy. adjunktusa (1978-1994), egy. docense (1994-2003), közben a szolnoki Öntözés Fejlesztési Mg.-i Iroda gyakornoka (1969— 1970). Olaszok-ban (Róma, Pavia, Padova, Perugia, Catania) járt hosszabb tanulmányúton (1980), majd a hollandiai delfti egyetem TEMPUS-ösztöndíjasa (1991-1992). Hidrológiai és hidrometriai számításokkal, elsősorban idősorvizsgálati módszerekkel, lefolyási modellekkel, a vízhőmérséklet és a vízhozam statisztikai vizsgálatával fogl. Munkássága jelentősen hozzájárult a dunai és a tiszai szennyvízelkeveredés meghatározásához. A M. Hidrológiai Társaság tagja (1966-tól), a Szakértő Bsz. titkára (1984- 1989), elnöke (1989-1990), a Hidraulikai és Műsz. Hidrológiai Szakoszt. vezetőségi tagja (1988-tól), a Mérnöki Kamara Vízimérnöki tagozat titkára (1991-től). - A BME Építőmérnöki Kar Kari Rehabilitációs Biz. titkára (1990-től), a Műegyetem 1956 Alapítvány ügyvezető titkára (1992-től). - Árvízvédelemért Emlékérem (1970), Vásárhelyi Pál-emléklap (1975). - A Hidrológiai Közlöny szerkesztőbiz.-ának tagja (1981-től). F. m.: Idősorvizsgálati módszerek hidrológiai alkalmazása. Egy. doktori értek. (Bp., 1975); A hidrológiai folyamat sztochasztikus modellje. (Hidrológiai Közlöny, 1975); Hidrológia és hidrometria. 4. Hidrológiai előrejelzések. Kőris Kálmánnal, Winter Jánossal. Szakmérnöki jegyz. (Bp., 1976); Felszíni víz összegyülekezésének számítása. (Bp., 1976); Vízépítéstani tervezési segédlet. Fekete Andrással, Kőris Kálmánnal. Egy. jegyz. (Bp., 1976); Számítástechnikai példatár. Bakonyi Péterrel, Rátky Istvánnal. Egy. jegyz. (Bp., 1978); Sztochasztikus keveredési modell a Paks alatti Duna-szakaszra. (Műszaki Tudomány, 1978); Hidrológiai számítások. Kőris Kálmánnal, Winter Jánossal. Egy. jegyz. (Bp., 1980; új kiad. 1993); Vízhőmérséklet-vízhozam statisztikai vizsgálata a Tiszán. (Hidrológiai Közlöny, 1982); Belterületeken keletkező felszíni víz számítása. (Vízügyi Közlemények, 1983); A hidrológiai folyamatok leírása véletlen bolyongási modellekkel. Tud. munkásság eredményeinek tézisszerű összefoglalása. Kand. értek. (1993): konty, csapka, fészek, női hajviselet; a hagyományos paraszti kultúrában az esküvő után az újaszszony megkülönböztető jele, az asszonyi állapot szimbóluma, a fejtetőre vagy a tarkóra fonottan vagy egyszerűen sodorva rögzített hajtekercs. Gyakran pálcikával, fa- és csonttűvel, falapocskával, -karikával, a 19. sz. közepétőlfésűvel rögzítették, amelyet mégruhákkal, alsófőkötővel tovább formázhattak. Végül főkötővel, fátyollal, kendővel fedték be. Irod.: Benkő Lóránd: Konty. (Magyar Nyelv, 1961); Hórián Mária: Öltözködés. (Magyar Néprajz IV. Életmód. Bp., 1997); Hórián Mária: Magyar parasztviseletek. (Bp., 2001). kontyolás: alakodalomhoz kapcsolódó szokás, amikor az újasszony külső átváltoztatásával is jelzik családi státusának megváltozását, férjes állapotát. Az újasszony haját —kontyba tűzték, és a koszorú vagy párta helyett főkötőt, kendőt kötöttek a fejére, egyben át is öltöztették ún. menyecskeruhába. Korábban az elhalás után, a lakodalom másnapján, a 20. sz.-ban már a menyecsketánc után történt a A megesett lányokat a bába vagy idős asszonyok megszégyenítés céljából és az állapotváltozás jelzésére nyilvánosan felkontyolták. Irod.: Györgyi Erzsébet: Házasságkötés és szokásköre a bukovinai székelyeknél. (Néprajzi Közlemények, 1962); Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. (Bp., 1981).