Lődi Tamás: Vonulás lesz. Versek (Budapest, 2001)
Versek halmazából akkor lesz igazi kötet, amikor a szövegek közti viszonyok jól érezhető hálózattá válnak. Lődi Tamás kötetében egy érdekes élő labirintusszerű viszonyt fedezhetünk fel, jól érezhető be- és kijárattal. A képzeletbeli kezdőpontot egy idegenséget, magányt érzékelő szubjektum szavai jelentik, egy a természet, valamiféle egység felé vágyódó, de alapvetően attól elszakadt individuum konstatáló, lejegyzetelő versei: „Nem mentem elég messzire." (Hosszú vonatozás). Érzelmi értelemben pontos, afféle emocionális szócikk jellegű leíró verseket találunk: „nem parcellázok elviselem / a kiékelt lakást." (Zárt nap), mintha egy kilátót látnánk egy bérház udvarán. Aztán ez a viszonyrendszer lassan átalakul, valahogy úgy, ahogy a fotoszintézis is átalakítja a szervetlen anyagokat szervessé. Mindez azonban nem lineárisan előrehaladva történik meg, hanem szövevényszerűen. Ezt a versek egyszerre szaggatott és hömpölygő jellege is jelzi, furcsa kettős áramlást képezve.