Ráday Mihály: Új városvédőbeszédek (Budapest, 2001)
Új városvédő beszédek
Azt hiszem, ez alapvető kérdés. Amikor az ember újabb biztonsági zárat szerel lakása ajtajára, amikor biztosítást köt, riasztót szereltet az autóba, tudja, a betörést, a lopást teljesen megakadályozni nem lehet, csak megnehezíteni. Valóban nincs mód őriztetni minden szobrot, ereszcsatornát, lámpaoszlopot és KRESZ-táblát vagy a természetvédelmi területek ovális tábláit. Az utóbbiak is alumíniumból készültek ugyanis, és ezeket is lopják. De van mód megnehezíteni a színesfém-kereskedelmet, és meggátolni vagy legalábbis lassítani az utóbbi hónapokban kialakult rettenetes folyamatot. A szobrok egy része, amelyeknek fennmaradt az öntőmintája, újra elkészíthető. De minek? Előre tudható, sorsuk ugyanaz lesz, mint az eredetieknek. Kérem azokat, akik a képeken látható szobrokat - ha még megvannak egyáltalán - felismerik, szóljanak, segítsenek visszaszerezni őket a köz, mindannyiunk számára. És kérem azokat, akiknek módjuk van intézkedni annak érdekében, hogy a közterületen, a temetőkben álló vagy a házak falát díszítő képzőművészeti alkotások megmaradjanak - melyek amúgy kultúránk, történelmünk tanúi, hát tegyenek végre valamit! A Margit-szigeten van még - még van - hat darab bronzszobor: Derkovits Gyula (Pátzay Pál, 1966), Stróbl Alajos (Segesdi György, 1966), Kodály Zoltán (Pátzay Pál, 1968), Barabás Miklós (Borsos Miklós, 1971) Izsó Miklós (Kisfaludi Stróbl Zsigmond, 1972) és Gábor Andor (Domonkos Béla, 1984) portréja. Készítettem róluk fényképet 1997. november 30-án, vasárnap.360 Jelenetek a pesti utcán Népszabadság, 1997 december 24. N. Kósa Judit -Te, figyelj csak, kinéztem az erkélyre és egy női mellet láttam - mondta a férjem. Lemásztam a létráról, odébb rúgtam néhány teli könyvesdobozt, aztán a halomban álló bútorok között átfurakodva kimentem én is az erkélyre, hogy utánanézzek a dolognak. Tényleg ott volt. Az embernek óhatatlanul beleütközött a tekintete, talán azért nem vettük előbb észre, mert teljesen lekötött minket a Dob utca vége fölött magasodó Gellért-hegy látványa. Kíváncsiság ide vagy oda, a hatodikról nem hajol csak úgy ki az ember. Leballagtam hát az utcára, hogy onnan vizsgáljam meg, mit is keres az a nő a házfalon. És akkor kiderült, hogy nemcsak ő van ott: a lengén öltözött asszonyka bőségszarut tartott minálunk, az alattunk lévő emeleten viszont két meztelen férfiember állt egymáshoz simulva, kezükben körző és tervrajz, még lejjebb ismét a slafrokos nő bukkan fel, ezúttal gyermekkel a karján. A képregény a ház alsó három szintjén megismétlődött - gondolom a rövidlátók kedvéért. Egy hete éltünk már akkor a házban,361 naponta harmincszor szaladtunk le az utcára ezért-azért ismertük a vakolat alól előbukkanó téglafoltokat, lassan elsőre eltaláltuk, melyik kulcs mit nyit. De ez a vidám társaság a házfalon, ez merőben új volt. Ráday jutott az eszembe, ő bezzeg azonnal észrevette volna. Most meg jön ezekkel a jelenetekkel a pesti utcán. Egy éles tanácskozóasztalt beterít fényképeivel, az anyag elég lenne egy naptárra vagy egy könyvre is - csak azért nem hozott többet, mert kevés volt az ideje arra gondolni, hogy műgyűjtő keze van a dologban vagy valamely újgazdagé, akinek lakásában, netán kertjében állanak most, magas falak mögött. Az idei őszi „kampány” oka nyilván más. Világosan jelzi az, hogy Vilt Tibor egész alakos Madách-szobrát (1973) darabokban hordják el. 1997. szeptember végén még csak az ujjai voltak lefűrészelve, október közepén az alkarjai, a hónap végére már hónaljig amputálták mindkét karját... Nyilván nem a művészi alkotás megbecsülése érdekében hordják el 10-50 cm-es darabokra vágva. Madách szobra két óriási tisztás között áll, kilométernyi a szabad rálátás. A fémfűrésszel kézzel hosszadalmas, géppel elég zajos dolog! A kápolna előtti korlátoszlopok csúcsgombjait is lefűrészelték. A művelet nyomai jól látszanak.357 Novemberben már elvitték a Jókai-szobrot is (Pátzay Pál, 1975, csak a gipszről maradt fenn fotó), s lefűrészelték a József Attila-szobor (Varga Imre, 1974) fejét. Úgy látszik, ez utóbbit túl erősen rögzítették a posztamenséhez. (Üres a Zichy Mihály-portré [Kocsis András, 1966] talapzata is. A Budapest Galéria munkatársától tudom, hogy ez a szobor megvan a Kertészeti Vállalat telepén. A felsoroltak közül 15 mindössze két helyszínről tűnt el, a Városmajorból és a Margit-szigetről. Beszélhetnénk Battsányiné Baumberg Gabriella bronzportréjáról, amely eltűnt, majd megkerült Tapolcán, elítélhetném itt és most azokat, akik összetörték Petőfi Sándor szobrát Balatonalmádiban, amely Izsó Miklós alkotása volt. Számtalan pusztításról, emléktábla- és szoborlopásról tudok, melyek utóbb történetek. Néhány vandál esetet kivéve majdnem mindegyik visszavezethető arra a gyanúra, hogy az elkövetőket kizárólag a bronz értékesítése motiválta. Lehet, de talán mégsem érdemes az indítékokat a „megélhetési bűnözés” számlájára írni. Tudok néhány országról, ahol az emberek egy része rosszul él, mégsem lopják, törik-zúzzák a köztéri szobrokat. A két nagy fővárosi parkban lehetne több őrt állítani, a bűnözőket elfogni. Ki tudja, miért nem történik semmi? Ez országos gond, és - régi jó kifejezéssel - „központi intézkedést” igényel. Még az előkészítés stádiumában lévő (kormányegyeztetésre váró) kegyeleti törvényben sem szerepel a temetők őrzésének kötelezettsége, nemhogy a mai gyakorlatban 1358 Temetőinkből szinte mindennek lába kelt már, ami fémből van (volt). Egy ideig csak a sírköveket hordták el a csomagtérben lévő súlytól földig lapuló Zsigulik, s fogytak a kovácsoltvas temetői rácsok. Most a kripták kapuit viszik vagy azok réz (esetleg bronz) lemezborítását, díszeit, a sírfedlapok fogókarikáit, a halottakat ábrázoló szobrokról, domborművekről már nem is beszélve. Gondosan kiszedik például a feliratok nemesfém betűit is a színesfém anyagának eladásában érdekelt rablók. A temető is a nemzet emlékezetét őrzi, ha a temető őrzéséért nem is tesznek felelőssé nálunk ma még senkit. Igaz, a sírkertek nincsenek is nagyon szem előtt. Nem úgy, mint a vasutak jelzőberendezései, amelyekből szintén kilopják a rezet. Egy-egy szörnyű baleset kapcsán beszélnek erről mindenütt néhány napig. „A többi néma csend.” Egy rádióriportban hallottam, hogy csak Érden (ahol szintén tűnt el szobor, harang, légvezeték) 12 színesfém-felvásárló működik! Körülbelül másfél éve beszéltem Tata városának rendőrkapitányával,359 s szemére vetettem a város tárgyainak eltűnését, az őrzés, a sikeres nyomozás, a büntetés hiányát. Elmondta, hogy a helyi társadalmi egyesület, Tata Barátainak Köre által felújított régi Zenepavilon fedelének rézlapjait darabokban hámozzák le, helyben adják el a színesfém-kereskedőnek, 3-4 ezer forintért. Ő meg az mondta el, hogy elviszik a felújított műemlékek rézből készült ereszcsatornáit, persze csak addig a magasságig, amíg a tolvaj feléri. De eltűnnek az alumínium ereszcsatornák is, az elektromos elosztószekrények és utcai lámpák ajtói, mert mind színesfémből készültek, s a színesfémért anyagárban is eleget kap a tolvaj ahhoz, hogy megérje neki. Ellopják és feldarabolják a közlekedési jelzőtáblákat, összetörik a szemeteskosarakat, úgy adják tovább. A parkban a padokról leszerelik az adományozók nevét őrző réztáblákat, s összehajlítva, össze357 Azóta kiegészítették a szobrot, de 1999-2000-ben ismét fogy! 358 írásban javaslatot tettem a Belügyminisztérium illetékes osztályának, kérve, vegyék be a temetőőrzés kötelezettségét a törvénytervezetbe. Nem tették. 2000-ben a Fővárosi Közgyűlés megalkotta saját rendeletét a hozzá tartozó temetők rendjéről. Ebbe a jogszabályba - javaslatomra - bekerült ilyen fejezet. 359 Lásd a 96. adást, a 367. oldalon, kalapálva viszik el a színesfém-kereskedőkhöz. Azok bármikor, bármit, bárhol átvesznek - ellenőrizetlenül. A kapitány szerint a rendőrség az események után kullog. Ha elfogják az elkövetőt, még nem jelenti azt, hogy a kár megtéríthető. A legfontosabb a megelőzés lenne. „A legjobb és leggyorsabb megelőzés az lenne, ha kötelezővé tennék a színesfém-kereskedők számára, hogy az eladóktól származási papírt kérjenek, kötelező legyen felírniuk az eladók nevét, adatait.” - mondta Tata rendőrfőnöke. 360 Azóta sincs jogszabály, amely a színesfémgyűjtést és -értékesítést korlátozza. Budapesten tovább fogynak a szobrok, például a XIV. ker.-i Városligetben, s nagy feltűnést keltett Kecskeméten, a város központjából elvitt (s feldarabolt) Katona József-szobor (Varga Imre), 361 VII. ker., Dob utca 46/B.