Bárdosi Vilmos (szerk.): Frazeológia az emberi világkép tükrözője - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 185. (Budapest, 2016)
Horváth Krisztina: A franyol polgárháború. Nyelvközi megértés és költői funkció
A franyol polgárháború frazeológiai vetületei Nyelvközi megértés és költői funkció Horváth Krisztina egyetemi docens, ELTE ВТК, Romanisztikai Intézet, Francia Tanszék Résumé: Pás pleurer de Lydie Salvayre est tissé de deux textes bien distincts: un dialogue mére-fille, anamnése de l’histoire familiale tissé d’éléments de l’histoire de la guerre d’Espagne, discours qui sera interrompu par des extraits du texte de Georges Bernanos, Les grands cimetiéres sous la lune, signalés par la typographie. Aucun Signalement typographique en revanche pour le langage franol de la mére agée du narrateur, et tout le travail de compensation sémantique revient au lecteur. Dans le dialogue narrativisé comme dans les répliques en style directe (non découpées en prises de paroles) des parleuses, la déformation de la langue est l’expression de l'altérité stylistique, plus que celle d’une exolangue d’origine. Ce langage, ce «frangais sophistiqué autant qu’énigmatique », les vulgarités tant décriées par la critique, soulignent les points saillants de l'expression, et sous-tendent la fonction poétique tout en empéchant le texte de sombrer dans le sentimentalisme. La comprehension des phrasémes est facilitée par le jeu des déjá-vus morphologiques, phonétiques ou sémantiques. Mots-clés: phraséologie, intercompréhension, langues romanes, espagnol, plurilinguisme. Lydie Salvayre Pás pleurer című regénye kapta Franciaországban a legutóbbi, 2014-es Goncourt-díjat, kis szavazati aránnyal megelőzve Kamel Daoud Camus átiratát, melyben az algériai újságíró-író Camus L'Étranger című regényét továbbírva, a Meursault által megölt névtelen arabnak nevet és történetet ad, hiszen a regényben az áldozat öccse, nyolcvan éves öregemberként, a camus-i regényt kiegészítve-továbbgondolva mondja el a maga történetét. Ezt most itt csak azért említem, mert kulturális látleletként fogható fel, hogy mindkét regény tematikája alapvetően az identitás és a másság körül forog, és a francia nyelv mindkét regényben a választott identitás és az írás választott, kiválasztott nyelve, nem anyanyelv, nem adott, hanem az épített önazonosság, a vállalt alteritás és az irodalmi megszólalás nyelve, s egyben a tanúságtétel nyelve. Vagy idézhetnénk még ebből a sorból Milan Kundera 2014-ben megjelent regényét, melyben az egyik szereplőről, mintegy véletlenül és egészen jelentéktelen módon tudjuk meg, egy francia frazéma pontatlan és akaratlanul kétértelmű használatából (attendre dans une queue), hogy külföldi származású (Kundera 2014: 129). Kundera számára, akárcsak Kristóf Ágota számára, szülőföldet váltani nem lehetetlen. Az igazán nehéz dolog anyanyelvet váltani (Kristóf 2004). Lydie Salvayre autofikciós regénye önírás: a szerző időskori feledékenységben szenvedő anyjával beszélget, miközben az felidézi hetven évvel ezelőtti fiatalkorát, úgy, hogy orvosilag egyébként helytállóan az anya tudatából kiestek az eltelt évtizedek. Ami megmaradt és különösen élénken él, az a spanyol polgárháború, a mámoros 1936-os esztendő, aminek nyarán Montesita elhagyja szülőfaluját és Madridba utazik, hogy ott megízlelje a forradalom lelkesültségét, szabadságát és a szerelmet egy ismeretlen francia önkéntessel, akinek csak a keresztnevét tudja, s