Gecső Tamás - Sárdi Csilla (szerk.): A kommunikáció nyelvészeti aspektusai - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 99. (Budapest, 2009)
Bóna Judit - Gráczi Tekla Etelka - Markó Alexandra: A koartikulációs szabályok érvényesülése különböző beszédstílusokban
Bóna Judit - Gráczi Tekla Etelka - Markó Alexandra A KO ARTIKULÁCIÓS SZABÁLYOK ÉRVÉNYESÜLÉSE KÜLÖNBÖZŐ BESZÉDSTÍLUSOKBAN 1. Bevezetés A magyar nyelv egyik jellegzetes szabálya a zöngésségi hasonulás, amely két, a zöngésség tekintetében különböző obstruens mássalhangzó egymásra hatása révén jön létre, és a fonológiai koartikulációs jelenségek közé tartozik (Siptár - Törkenczy 2000; Gósy 2004). A zöngésségi hasonulás posztlexikális; szón belül és szóhatáron át is érvényesül. Regresszív folyamat, azaz a második mássalhangzó zöngéssége vagy zöngétlensége hat vissza az előtte álló mássalhangzóra. Kategorikus, vagyis egy teljes képzési jegyet érint; ugyanakkor a beszédben gyakran eltérő realizációi is megfigyelhetők (Jansen - Toft 2002; Gow - Im 2004). Kötelező szabály, amely az anyanyelv-elsajátítás korai szakaszaiban már érvényesül (Gósy 1998). A magyar nyelvre vonatkozóan a legtöbb eddigi kutatásban olvasott mondatokban vizsgálták a jelenséget; a spontán beszédben korábban csak Gósy Mária elemezte a zöngésségi hasonulást. Gósy (1998) elsősorban a beszédtervezés szempontjából vizsgálta a jelenséget, a szünettartás és a zöngésedés/zöngétlenedés közötti összefüggéseket tárta fel. A jelen tanulmányunkban három különböző beszédstílusban vizsgáljuk a zöngésségi hasonulás megjelenését: felolvasásban, félspontán és spontán beszédben. A magyar nyelvű felolvasásra és spontán beszédre vonatkozó korábbi szakirodalom alapján a hipotéziseink a következők: 1. a beszélők közötti különbségek nagyobbak lesznek, mint a beszédstílusok közötti különbségek; 2. az artikulációs tempó befolyásolja a zöngésségi hasonulás megvalósulását (vö. Vago 1980); 3. a zöngétlenítés nagyobb arányban fordul elő szabályosan, mint a zöngésítés. 2. Anyag, módszer, kísérleti személyek A vizsgálathoz 10 (5 nő, 5 férfi; 22-64 éves) magyar anyanyelvű felnőtt hangfelvételét választottuk ki a BEA-ból (Magyar spontánbeszéd-adatbázis, vö. Gósy 2008). Mindegyik kísérleti személy hanganyagából 3-féle beszédtípust elemeztünk: (i) olvasott beszéd, (ii) félspontán beszéd, (iii) spontán beszéd. A hanganyagokból kiválasztottuk azokat a két obstruensből álló fonémakapcsolatokat, amelyek tagjai a zöngésség szempontjából eltérnek. A felolvasás során a kísérleti személyeknek 14 különálló mondatot és egy 13 mondatból álló szöveget kellett meghangosítaniuk, ebben 48 olyan hangkapcsolat szerepelt, ahol zöngésségi hasonulást vártunk. A felolvasók azonban többször ejtettek olvasási hibát, illetve tartottak a vizsgálandó hangkapcsolatokban szünetet, így ebben a beszédtípusban beszélőnként 37^14 vizsgálható C,C2 kapcsolat realizálódott.