Aczél György: Folytatás és megújulás. Válogatott kultúrpolitikai írások (Budapest, 1980)
Szocialista közösség - szocialista kultúra
József ugyanabban a cikkében, amely a szovjet tapasztalatok alapján a hegemóniát mint „verseny” révén kiküzdendő elvet hirdette és védte meg, már az indokolatlan kirekesztés, a „versenyen kívül helyezés” mellett is érvelt. „De hiszen az írók elhallgattak - hangzik az ellenvetés - írta. - De azt hiszi valaki, hogy elhallgatásuk oka elsősorban az, hogy nem engedik őket írni, nem pedig sokkal inkább az, hogy nem tudnak írni, mert nincs miről és kinek? Nagy forradalmi változások idején elkerülhetetlen, hogy a régi írók egész sora körül elfogy a levegő, kicsúszik lábuk alól a talaj, mert az új élettel és az új közönséggel nem tudnak mit kezdeni.” Tudjuk, tényleg voltak olyanok is, akiknek az új helyzetben nem volt mondanivalójuk. Ezt az értékelést azonban olyan alkotókra is vonatkoztatták, akik objektíve beletartoztak volna a „szövetséges” kategóriájába, akiknek nézeteivel (és akikért) a marxizmus hegemóniájának érdekében a nyüt színen kellett volna megküzdeni. Révai József irodalomról szólt, bár megállapításai a kultúrpolitika egészére is vonatkoztak. így mi is elsősorban irodalmi példákkal élünk. Abban az időben nem jelenhetett meg olyan könyv, mint Németh László „Égető Eszter”-e, s Remenyik Zsigmond „Por és hamu”-ja, ahogyan nem került kiadásra Tamási Áron önéletrajzi műve, a „Bölcső és bagoly” sem, noha mindhárom mű, az alkotók pályáján belül, a proletárdiktatúra győzelme után létrejött új társadalmi-történelmi szituáció hatása alatt ítélte meg a múltat. De a festészet és szobrászat területéről is olykor a két világháború közötti időszak leghaladóbb művészeit, nemegyszer a Szocialista Képzőművész Csoport hajdani munkájának résztvevőit rekesztették ki. Ez a szűkítés a múlt nagy haladó, sőt szocialista alkotóira is kiterjedt. József Attila, Bartók és Derkovits mellőzésével Petőfiben, Erkelben és Munkácsyban jelölte meg a követendő fő vonalat. Ennek az elhamarkodott szembeállításnak nemcsak az volt az eredménye, hogy Bartók, József Attila és Derkovits műveit csak részlegesen vállalta a kultúrpolitika, hanem az is, hogy 123