Aczél György: Folytatás és megújulás. Válogatott kultúrpolitikai írások (Budapest, 1980)
Szocialista közösség - szocialista kultúra
geinek, az ellenforradalmároknak a zászlajára kerülhetett, azoknak, akik elégették Petőfi vörös zászlaját, és ledöntötték ügye igaz folytatójának, József Attilának szárszói szobrát. Petőfi neve természetesen rajta van és rajta marad a mi lobogónkon, de nem szűkítő, kirekesztő értelemben, hanem - igenis Ady és József Attila nevével együtt és természetesen Bartók nevével, Kodályéval, Derkovitséval és más nagy alkotókéval együtt - Petőfi szellemének egyetemességéhez híven: forradalmi örökségünk és haladó, értékes humánus hagyományaink teljességének vállalását hirdetve. A legutóbbi másfél évtizednyi időben a magyar szellemi élet erői vitákban és elmélyült kutatómunkában megtisztították a Petőfi-képet a torzításoktól. De van adósságunk is: a már helyesen felismert új, mind teljesebb Petőfit még nem tudtuk eléggé eljuttatni a milliókhoz, elég élővé és általánossá tenni az iskolákban, a közművelődésben, mindenütt. Még mindig nem olvassák elegen Petőfi verseit és remek prózáját, még érvényesül Petőfivel szemben is a sznob fanyalgás, még tartják magukat a Petőfi-értelmezés konzervatív hadállásai; még az ifjúság sem találja meg mindig az igazi Petőfit, aki méltán lehetne eszményképe. Az adósságok mellett örömmel láthatjuk, hogy az igazi, a jövőszerű Petőfi képe mindinkább kilép az irodalomtudomány köréből: szép bizonyság erre a mostani Petőfi-év. A hatalomra jutott nép úgy ünnepli méltóképpen nagy fia emlékét, hogy igyekszik valósággá változtatni a költő álmait, mert Petőfi szelleme azt követeli, hogy minden elért cél új lépcsőfokká váljék egy új, magasabb cél felé. 283