Aczél György: Folytatás és megújulás. Válogatott kultúrpolitikai írások (Budapest, 1980)
Szocialista közösség - szocialista kultúra
ponti feladatnak. Mi a „sztálini kor”, s különösen a „sztálinizmus” kifejezést nem tartjuk helyes megfogalmazásnak, hiszen ez a korszak - a „sztálini kor”, ahogy Lukács elvtárs nevezi - a szocializmus építése is, az emberiség ügyének védelme is. A fenti megfogalmazás elfogadásával pedig feltételeznők, hogy az emberek tízmillióinak nagyszerű építőmunkája, önzetlen lelkesedése azonosul, egyet jelent a torzulásokkal, a személyi kultusszal. Márpedig - s erről fentebb már szó volt - abban a korban jelen voltak a torzulások, s jelen volt - ezt Lukács elvtárs idézett megállapítása is megerősíti - a szocializmus, amely a torzulások következtében súlyos veszteségeket szenvedett, amelyet lehetséges kifejlődésében gátoltak a személyi kultusz béklyói, de amely - ez is az életerejét bizonyítja - ilyen körülmények között is óriási teljesítményekre volt képes. Ennek a tragikusan bonyolult összefonódásnak az ábrázolása valóban jelentős művészi feladat. De leegyszerűsítenők a művész feladatát, ha a kort, amelyben a személyi kultusz érvényesült, mechanikusan azonosítanánk a személyi kultusszal. Lukács elvtárs, azt mondja: „Lehetetlen bármely szocialista országban a mai emberről igazi regényt írni, amely ne tartalmazná a sztálini korszakkal való leszámolásnak a törekvését...” Ehhez azt tenném hozzá: lehetetlen az előző korszakról, s az akkor jelentkezett torzulásokról igaz regényt írni, szocialista regényt írni a kor egészének, a jelen emberének, törekvéseinek és konfliktusainak - amelyek már nem magyarázhatók meg pusztán a személyi kultuszból - mély megértése nélkül. A ma ábrázolásának nélkülözhetetlen feltétele a múlt helyes és teljes megértése. A múlt realista ábrázolásának viszont nélkülözhetetlen feltétele a jelen helyes megragadása, értelmezése, összefüggő feladatok ezek, az egyoldalú kiemelés csorbítaná az egész dialektikus igazságát. Nem arról van tehát szó, hogy lebeszéljük a művészeket a torzulások, a múltbeli vagy a jelenbeli hibák ábrázolásáról. Éppen ellenkezőleg: serkentjük őket a teljes igazság ábrázolására. A József Attila-i „Az igazat mondd, ne csak a valódit...” érvényes erre a problémára is. Az egész igazságát 26