Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években
szolidaritás legtisztábban benne vált megformált valósággá.” Ha ma már másképp fogalmaznánk is, a gondolat és a fejlődéskép lényege, a proletkulttal folytatott — ám nem polgári-esztéticista szemszögű - vita nemcsak meggyőző, hanem találó is. Nem lényegtelen, hogy Fejtő líraesztétikai tájékozódása, korszerű álláspontja — ami a meggyőző kortársi költői értékrend, kritikai gyakorlat egyik összetevője — több ponton egybevág magának József Attilának az álláspontjával: a szocialista eszmeiség , Jel kivé” változtatásának szükségességéről (1928) és a munkásosztály összemberi-történelmi szerepének ,.művészi” feltételeiről (töredék a 30-as évekből). Fejtő a „tendencia” leküzdését nemcsak a többi, átlagos proletárköltővel szemben tekinti e József Attila-kötet érdemének, hanem a költő némelyik versének korábbi változatához képest is: „E kötetében lefaragta és kihagyta mindazt, mi a tendenciózus szemlélet alapján külső sallangként volt hivatva dokumentálni hovatartozását” - pl. átalakította a Nyár utolsó sorát. Közel félévszázad múltán, ma már tudjuk, hogy ha a versek egy részének átdolgozásában, illetve kihagyásában közrejátszhattak is cenzurális okok, a költő szándéka szerinti végső változatok általában tényleg érettebbek művészileg. S hogy annak idején Fejtő sem a munkástémájú, a lelkesítő-forradalmi és a nyíltan világnézeti-ideológiai ihletésű versek ellenében érvelt (mint például az átdolgozást szintén fölemlegető Németh Andor és Kassák), azt következő megjegyzése is bizonyítja: József Attilát a szocialista érzésnek rendkívül gazdag skálája jellemzi, a játszi káromkodástól a harcos kiálláson keresztül egészen az elégikus töprengésig. Kár, hogy a Munkások, valamint a kitűnő „történelmi materialista” Óda - írja Fejtő - kimaradt a kötetből. „Kétségtelen, hogy József Attila nem forradalmi vérmérsékletű költő, hangja inkább az idill és az elgondolkozás felé vonja, s a harc inkább kényszer benne, mint természeti adottság.” Vannak költők, akiknél a harci kiállás öncélú, heroikus pózzá merevedik — József Attila figyelmeztet, hogy az emberségért és az emberségre megy a játék. „Költészetén át »egy megszerkesztett, szép, szilárd jövő« távoli sugara vetődik lelkünkre. S hiába folyik ellene a tehetségtelenek hadjárata minden oldalon, s hiába igyekeztek többen — ezt meg kell végre mondanunk — József Attilától elhidegíteni a munkásság egy részét. És hiába reagált erre József Attila sértett és gyermekded bosszúval — tudjuk nagyon jól és ő is tudja, hogy József Attila a dolgozók és haladó intellektuelek osztatlan táborának költője, értjük és szeretjük, betéve tudjuk és szavaljuk, mindenki ellenére és sokszor önmaga ellenére is.” Forró gondolatok ezek — nagy jelentőségű (s jórészt ma is elfogadható érvelésű) állásfoglalás Fejtő és a Korunk részéről a korabeli munkásmozgalmi vitákban (50). 296