Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
II. Irodalmi pályaív a 30-as években
közeli forradalomba vetett hit messianisztikus illúziónak bizonyulása, illetve a kiábrándulás lelki „kényszere”, mechanizmusa, a „népi” írók nemritkán kétes szövetségépítési kísérletei, a szocializmus szovjetunióbeli kibontakozásának és a Komintern politikájának nem egy tragikus ellentmondása, illetve ezek jobboldali interpretációja — és sorolhatnánk még a tényeket — komoly megrendülést idézett elő a baloldali, a szocialista értelmiségben. A Vas István Nehéz szerelem című emlékiratában tipizáltan is ábrázolt szellemi válságtól kezdve Radnóti Miklós, Veres Péter, Bálint György, Illyés Gyula, Nagy Lajos és Kodolányi János világnézeti-politikai orientációjának alakulásán át József Attila nézeteinek átrendeződéséig szinte valamennyi jelentős baloldali literátor példáját felidézhetnénk bizonyítékként. Maga Fejtő — a felszabadulás után, 1947-ben megjelent József Attila, az útmutatóban - a Hegel, Marx, Freud című József Attila-töredék kapcsán emlékeztet rá, hogy az 1933-at követő időkben szinte minden gondolkodó marxista fő problémája az volt: vajon „hol csúszott hiba a számításba”? Erre a válsághelyzetre az ellenforradalmi Magyarország baloldalán belül is sokféle gondolati-emberi válasz született. Némelyek esetében csak új ruhát szabott a változatlanul érvényesülő szektás-dogmatikus gondolkodásmódra. Van, akit megedzett ez a „pokoljárás”, és a kommunista népfrontpolitika dinamikáján belül marxista elkötelezettségének (korántsem konfliktusmentes, automatikus) megújítására sarkallt. Másokat, mint Fejtőt, a forradalmi osztályharc elvének feladásához, a marxizmus revíziójához vagy éppen megtagadásához juttatott el a történelmi kihívásra adott egyéni válasz. Nem ez utóbbit igazolta az azóta eltelt fél évszázad.