Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években
Hogy Fejtő irodalomszemléletének tengelyét mennyire a 30-as évek valódi értékrendjének felismerése alkotja, azt jól bizonyítja egyik művelődéspolitikai cikke is. Hankiss János A kultúr diplomácia alapvetése című könyvének ismertetése kapcsán élesen s találóan, de nem dogmatikus-szektás merevséggel bírálja az értékellenes, kontraszelektív korabeli hivatalos kultúrpolitikát, amely Babits, Móricz, József Attila és Illyés Gyula helyett a Pékár Gyulákat és Szathmáry Istvánokat támogatja itthon és irodalmunk külföldi képviseletében. Ezzel szemben csupán — úgymond — magánemberek pionírszolgálata képviseli az ország és az irodalom tényleges értékeit: ,JMóricz Zsigmond, ^akinek Erdélye, Tersánszky, akinek legendája a nyúlpaprikásról németül megjelent, József Attila és társai, akik kitűnő csehszlovák költőket ültettek át magyarra, Bartók Béla, akinek közép-európai folklórkutatásai éppoly világhírűek, mint zeneművei stb. Ők az igazi kultúrdiplomaták, s közvetve mindenki, aki azért harcol, hogy Magyarország valóban kultúrállam legyen, ahol a művelődést önmagáért becsülik meg” (168). Ennek a 40 év múlva is helytálló értékrendnek a történelmi jelentőségét annál inkább méltatni kell, mert Fejtő egyrészt markánsan elhatárolódik jobbfelé, a konzervatív irodalom viszonylatában, másrészt ugyanakkor a progresszión belüli vitákra is reagál. Kifelé az egységet hangsúlyozza, s nem engedi meg, hogy e belső — s nem lényegtelen — viták elhomályosítsák, szektásan eltorzítsák a 30-as évek fő frontjait. S teszi ezt annak ellenére s azzal együtt, hogy — mint láttuk s még látni fogjuk — tartós polémiában van a „népi” írók némelyikének, mindenekelőtt Németh Lászlónak és Veres Péternek az ideológiájával és irodalomszemléletével. József Attila kapcsán pedig úgy dolgozza ki — ismét vitában más baloldali áramlatokkal — a korszerű szocialista irodalomszemlélet kereteit és tartalmait, hogy ez szervesen illeszkedik az egész kortársi összképbe, a Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Bartók Béla s mások neveivel fémjelzett kulturális progresszióba. Fejtőnél a szocialista József Attila áll a népfrontos-humanista értékrend középpontjában, de Babits humanizmusát, antimilitarizmusát, lírai klasszicitását is ríiagasra értékeli, miközben elhatárolódik eszmei úttévesztéseitől és irodalompolitikájától. Nagyon ritka jelenség volt ez az árnyalt differenciálás a 30-as évek magyar baloldali-szocialista irodalomszemléletében. A Nyugat, „Ady volt folyóirata” — írja Fejtő Ferenc 1937-ben — „Osvát Ernő szerkesztő halála és Ignotus főszerkesztő eltávolítása óta Babits Mihálynak, e nagy költőnek, de gyönge kultúrpolitikusnak vezetése alatt áll. Az ő irányítása alatt a Nyugat egy apolitikus, magasröptű, de csaknem üres és alig valamire kötelező humanizmus orgánuma, a szalonképes középszerűségek szalonja lett. A néhai irodalomforradalmi mozgalom akadémikussá vált, bár nem zárkózik 231