Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években
szerves egységben, egymásra vonatkoztatásban való értelmezésére. Mégpedig egy olyan kritikusi orientáció keretei között, amely az Ady utáni líra, a „második” és „harmadik nemzedék” költői termésének mérlegelését állítja az érdeklődés centrumába. Első — 1935-ös — cikkében, a Medvetáncot bemutatva, Fejtő hitelesen idézi fel azt a meglepetést, fordulatot, amelyet a gyűjteményes kötet még József Attila tisztelői, barátai között is kiváltott: József Attila korszakmeghatározó szerepének felismerését. Hasonlóképp meggyőző a polgári, illetve proletkultos szellemű cikkek által túlmagyarázott, abszolutizált „játékos, kamaszos József Attila”-kép lényeges kiegészítése — az ezt a vonást persze nem tompító, csak árnyaló — társadalmi „színekkel” (bár itt még hiányzik a marxista világnézet szintézisteremtő tudatosságának kimondása): „Gyermeki hivalkodás a fájdalommal, primitív mosoly a ritmusban, szemben a veszteség döbbentő képzeletével, ártatlan, mit sem sejtő, játszani akaró proletárgyerek- Chaplin, aki könnyedén és félszegen reagál arra, amitől sikoltani lehetne — ez József Attila'.” Ady Szeretném ha szeretnének-vexsét József Attila Tiszta szúw/jével hasonlítja össze: „József Attila magasajnálása nem olyan erős, tragikus sorsát sem fogalmazza meg tragikusnak, elátkozottnak, egyszerű, rafmáltan az, közvetlen s minden színpadiasság nélkül való. A szappanfőzőmunkás és mosónő fiához nem is illene a sujtásos, álheroikus kosztüm. Líránkat megszabadította a tragikumtól és a spleentől: kinyitotta az ablakot, beeresztette a napsugarat, idillt, játékot — ugyanakkor a munkásszolidaritás érzését tendenciózus sallangok nélkül, tisztán és emberien fejezi ki szocialista verseiben (51). Ha Adyt (de nem epigonjait) tekintve igazságtalan is ez az elemzés, a líratörténeti felismerés vitathatatlan értékű. Fejtő egy hosszabb tanulmányt is szentel e kötet ürügyén József Attila munkásságának a Gaál Gábor szerkesztette Korunkban. Számos vitatható mozzanat ellenére ez az álnéven írt cikk (50) az egyik legelső alapos (s egyúttal marxista igényű) esztétikai-irodalomkritikai tanulmány József Attiláról. A társadalmi, lélektani, világnézeti, esztétikai és poétikai tényezők egységében elemez itt Fejtő: túljutva a tematika központú „szociáldemokrata” vagy a hangulat központú, a rossz gyermekkort „megértő”, illetve a pusztán a „tiszta szépségekéért lelkendező polgári kritika dicsérő gesztusain. „József Attila a proletariátusból jött, s annak a gyermeki melegségnek a költője, amely legjobban hiányzik a munkásgyermekek és felnőttek sorsából” - nyitja cikkét Fejtő. Majd rögtön egy fontos, látszólag csak „szakmai” észrevétel következik, mely a „tartalom központú” marxista esztétika fedezetével mélyíti el az elemzést: József Attila élettörténetét nem lehet verseiből úgy „összeállítani”, mint Petőfiét. „Nem a közvetlen líra embere, 294