Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)

III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években

Ám nemcsak arról van szó, hogy Fejtő jó érzékkel és határozottan kiáll a József Attila-i szocialista líra, az igazi minőség mellett; s korántsem csak arról, hogy tudatos irodalompolitikai vitát folytat a proletkulttal. S aligha csupán arról, hogy ugyanakkor a költészet dolgaiban járatosán, jó füllel, zenei­poétikai fogékonysággal „veszi” e sokhangú líra hullámait, hogy - ideológus „létére” (hiszen a kettő elég ritkán járt akkor együtt) — feltűnő érdeklődést tanúsít József Attila verseinek „remekoldalai” iránt. E nézetei, fogékonysága mögött ugyanis egy gazdag világnézeti-esztétikai ösztönzés is dolgozik; Fejtő elméleti érdeklődése, elkötelezettsége a klasszikusok hagyatékából a 30-as évek elején rekonstruált s kiépíteni kezdett marxista filozófiai-esztétikai rendszer vagy legalábbis annak több fontos összetevője mellett. Fejtő éppen ennek a korszerű marxista eszmerendszernek a birtokában vitázhatott eredményesen József Attiláért a szektás proletkult és a polgári esztéticizmus frontjaival. József Attila igazi jelentőségének, a József Attila-i modell természetének felismerése mögött tehát nemcsak a műértés, a minőség friss, hiteles érzékelése, hanem —miként ezt részletesebben a következő fejezetben bizonyítani fogjuk — egyúttal a marxista esztétika fedezete is áll. 1937-ben Fejtő a világnézeti versek iskolapéldájaként emeli ki A város peremént és a Levegőt! „Nem ismerek napjainkban — sem idehaza, sem a külföldön — költőt, aki a szociális és politikai érzületet annyira költőhöz méltóan fejezné ki, mint József Attila. [ . . . ] József Attila »módszere«, hogy a pillanatnyi, személyes élményből, a lírából emeli föl versét a társadalmi és politikai eszmék és törekvések régióiba.” Elemzi is a két kiemelt verset: konkrét poétikai analízissel bizonyítva, hogy itt nem egy külső tendencia ráerőszakolásáról, hanem a világnézet, a szocialista hitvallás „átlelkesitéséről”, művészi hitelesítéséről van szó. A marxista kritika történetében először, még Bálintnál is előbb mondja ki itt Fejtő: „Talán elfogultság tőlem József Attüát az Ady utáni nemzedék legeredetibb, legősibb s egyben legértelmibb költőjének tartani, de .. .” Felismeri, hogy az ún. pszichoanalitikai versekben József Attila saját árnyait s a freudi tézist is „legyőzi” művészileg, s hogy néhány szerelmes versében egészen új hangnemet üt meg az Óda hoz képest: „áttör a spekuláción a szenvedély, az ellágyulástól a dühös ostromig, a szidalomtól és rágalomtól a megalázkodásig, a csöndes mélabútól a nyers kitörésig minden húron tud már játszani, és mindig eredetien és meg­lepően” (155). 1937-ben, a Szép Szó csehszlovákiai előadókörútján Fejtő többször is felolvasta „irodalomszociológiai vázlat”-át A háború utáni magyar irodalom­tól. A 20-30-as évekbeli magyar irodalmi irányzatok markáns jellemzése, többnyire találó minősítése olyan szintetikus elképzelésre vall, amelyben 297

Next