Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években
jellemezhetőnek a költőt: önigazoló arcképtorzításról is szó van már. Persze még így is szép, megragadó részletekkel (223). S lényegében ugyanez jellemzi az irodalomtörténeti felismerésekben gazdag, de a Fejtő korábbi József Attila-képét több ponton szinte visszavonó Szép Szó-tanulmányt. A korábbinál jóval nagyobb, aránytalan hangsúly esik itt már a játékosság-motívumra és a skizofrén személyiség pokoljárására. A 30-as évek nagy gondolati verseit sem lényegük (hiteles világnézeti varázsuk) szerint elemzi, noha a kulcsverseknek azokat tartja, amelyeket a mai irodalom történetírás és ízlés is: Téli éjszaka, A város peremén, Elégia, Eszmélet, Óda, Külvárosi éj. Jól korszakoló, máig vitathatatlan érvényű elemzésekkel teli, de a marxizmuson „túljutó” (már inkább Németh Andorra emlékeztető) baloldali polgári humanista szemléletű József Attila-tanulmány ez az 1938-as esszé. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötet periódusát szinte egészében proletkultos tendencia-korszaknak minősíti, holott korábban sokkal több értéket látott itt is. Részben persze igaza van a Külvárosi éj fordulatszerepét elemezve, hiszen ez a korszak, a maga „tisztultan szocialista” szemléletével valóban maradandóbb értékeket teremtett, mint az 1929—31-es éveké. A tendencia és pártosság különbségének marxista koncepcióját azonban mintha kissé mereven kezdené alkalmazni az életművön belüli differenciálásra - s így a korábbi Fejtő-cikkek elemzéseiből összeállított igényes Szép Szó-tanulmány gondolatilag a marxista szintéziskoncepció fokozatos széttöredezésének veszélyét idézte fel. Jóllehet summája még ebből a koncepcióból nyerte fényét: „József Attila igaza nem kétséges. Az egyetlen volt Adyék generációja után, akinek megadatott a tökéletesség képessége, s akinek nem néhány verse, hanem egész műve megérdemli az örökkévalóságot” (223). Ha Fejtő Ferenc József Attila-tanulmányait a korabeli marxista kritika, illetve a költő kritikai fogadtatása tükrében értékeljük, akkor aligha tagadható: József Attila egyik legértőbb - s egyúttal marxista - kritikusára lelt Fejtő Ferencben. Bálint György és Németh Andor mellett ő foglalkozott a leggyakrabban a költővel, sőt: egész kritikusi tevékenysége értékrendjének centrumában, orientációs fókuszában állt József Attila. Ő valóban — s a legelsők között — annak ismerte fel a költőt, ami volt: az Ady utáni líra kiugró egyéniségének, páratlan tehetségnek, s egyúttal elkötelezett forradalmár alkotónak és gondolkodónak, miként ezt számos összefoglaló esszéje is bizonyítja. Fejtő ezzel az álláspontjával nemcsak kommunista, szociáldemokrata és polgári demokratikus fórumok József Attila-értelmezésére gyakorolt — gyakorolhatott volna — döntő befolyást, hanem az egész baloldal művészetszemléletére és önismeretére is. S ez igaz akkor is, ha az ő József 299