Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
III. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években
irány költészetet elveti. József Attila költészete azt bizonyítja, hogy kellő leleménnyel, humorérzékkel, tehetséggel, képzelettel és gyakorlattal a legelvontabb és a legnapibb tárgyakat egyaránt tiszta költészetté lehet alakítani. Amikor baj van az irányköltészet körül, mindig a költővel van baj, sohasem az irányzatossággal” (155). A művészileg hiteles pártosság megközelítése és értékrendje működik itt már Fejtőben - de még egyelőre a kategória használata nélkül. Nem lehet véletlen, hogy olyan esztétikai-kritikai orientáció és módszer birtokában tudta Fejtő József Attila lírájának helyét és szocialista értéktermészetét, világnézetileg pártos „tiszta költészet’’-voltát megnevezni, amelyik erősen analóg, sőt rokon volt az elméletiró József Attila műhelyében alakuló-formálódó koncepcióval, összehasonlító filológiai és hatástörténeti elemzésre nem vállalkozik ez a munka, csak jelzi az összefüggéseket, a baráti kapcsolat által is motiválhatott megfeleléseket. (Nem kevésszer idéztünk már a korábbiakban is Fejtő-mondatokat a „tiszta költőiség”-ről, pl. 34,49, 52, 53, 96 stb.) Azok a legújabb értelmezések, amelyek a lírikus kritikai gondolkodásmódjával, esztétikai nézeteivel foglalkoznak (mindenekelőtt Németh G. Béla, Gyertyán Ervin, Tverdota György, Lengyel András és Tütő László írásai), különösen fontos szempontokat kínálnak a József Attila-i módszer esztétika- és kritikatörténeti elhelyezéséhez s így közvetve Fejtőéhez is. József Attila számára nemcsak gyakorlati-költői vállalkozás, hanem elméleti feladvány, érett választ kikristályosító kérdés volt, hogy - Tverdota György összegezését idézem — „milyennek kell lennie tehát a politikai költeménynek, ha szerzője »tiszta művészettel versel meg reális programpontokat«? A tiszta költészet, azaz az ihlet elve igen magas, a spekulációval egyenrangú helyet biztosít a művészetnek a szellemiség birodalmában. A költő szerint nemcsak a szocialista vüágnézet minősíti a művészetet, de a szocialista ideológia értéke is lemérhető azzal, hogy alkalmas-e a költői megjelenítésre. [ . . . ] Csak azt engedi be a költeménybe, ami a marxizmusban »költői«, és csak azért vállalkozik a politikai-ideológiai költő szerepére, mert elegendő *költőiséget<r talál a tudományos szocializmusban. Ezért, látszólagos paradoxonnal, József Attila művészetét szocialista tiszta költészetnek nevezném.” Fejtő e költőiség természetének egyik legjobb, legérzékenyebb s talán legkoraibb értője és tudatosítója volt a 30-as évek Magyarországán.