Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
II. Irodalmi pályaív a 30-as években
korabeli magyar irodalommal foglalkozik, nagy fontosságú 1935-ös József Attila-esszéje (50), a Szabó Lőrinc-kritika (23), és ide sorolható a Hont Ferenc folyóiratát bemutató cikke is (71). Okkal emeli ki a József Attiláról szóló Fejtő-esszé jelentőségét minden összegezés, amelyik a költő korabeli fogadtatását elemzi, értékeli. A József Attila erdélyi visszhangját és kapcsolatait feldolgozó Kántor Lajost idézve: „Végre elégtételt ad ez a tanulmány József Attilának a sok szurkálásért, ami még a Korunkban is érte, nyílt védelmet a gyanúsító rosszindulatú támadásokkal szemben, amelyek, úgy látszik, nem akarnak szűnni. Fejtő Ferenc (azaz írói álnéven: Fülöp Ernő) elemző írása külsejében is rangot ad: hét nyomtatott oldalon, főlaptesti tanulmányban nem szokott a Korunk egyetlen író egyetlen kötetével foglalkozni. De hát nem is akármilyen kötet a Medvetánc. [ ... ] Fejtő tanulmányának legnagyobb érdeme, hogy ebben a felismerésben fogant, s az oly szigorú, a szociológiai szempontokat általában keményenridegen érvényesítő szerkesztő ezúttal elfogadja az elemzés eredményét. Szinte páratlan a Korunk irodalomesztétikai írásaiban az a tiszta anyagszerűség, amely valamennyi kérdés tárgyalásmódjában itt megvalósul: a tanulmányíró nem ideologizál, de nem is próbálja meg elszakítani elemzésének tárgyát a társadalmi valóságtól s a politikumtól; »egyszerűen« tiszteletben tartja a költészet természetét, és nem egy más kategóriarendszert szegez szembe vele.” Proletariátus és egyetemesség viszonyának elemzéséhez fűzi hozzá Kántor: itt Fejtő „olyan következtetésekig jut el, amelyekhez az újabb József Attila-szakirodalom csak nagy kerülővel, több fájdalmas kitérővel érkezett vissza”. Az még pusztán mennyiségi kérdés, hogy — Tóth Sándor folyóiratstatisztikai számításai szerint - Fejtő a lap szerzőinek törzsgárdájába tartozik, az 58 „törzsmunkatárs” egyike. Vannak azonban minőségi, eszmetörténeti bizonyítékai is annak, hogy Fejtő Ferenc Korunk-beli cikkei nem egy alkalmi munkatárs periférikus jelenlétére vallanak, hanem a folyóirat koncepciójának lényegét fejezik ki és erősítik. Elsősorban talán a József Attila melletti következetes kiállásban jut ez kifejezésre, de ettől elválaszthatatlanul: e cikkek — később elemzendő - árnyalt marxista irodalomesztétikai orientációjában is. Fejtő munkásságának nem kis szerepe van a Korunk érett szocialista arculatának kialakításában. E folyamatot Illés László így foglalta össze: „A Korunk a magyar marxista irodalomszemlélet történetében különleges modellt képvisel. Nem az elszigetelő elhatárolás módján modell, hanem több más, különböző árnyalatú és jellegű, rokon szellemi kezdeményezéshez képest nyújtott a Korunk egy nagyon fontos, sajátos arculatú produkciót. Azzal, hogy a kor magyar irodalmában és világirodalmában helyét elfoglalva képes 47