Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (Budapest, 1982)
II. Irodalmi pályaív a 30-as években
— nemcsak önmagát vallotta marxistának, de annak tartották őt szerkesztőtársai is. Ignotus Pál így emlékezik vissza a Szép Szó 1936-os indulására: „Az alapító gárdában voltak ugyan marxisták, elsősorban maga József Attila meg társszerkesztőnk, Fejtő Ferenc, s a maga esztétavillódzásaival színezve Németh Andor is, de marxista lap nem voltunk, s én személy szerint sem voltam az”. De így látta a munkatársak ideológiai arculatát már annak idején is. 1936-ban, a Brassói Lapoknak adott nyilatkozatában ekként jellemzi a folyóirat munkatársait: „Valamennyien ellenségei vagyunk az álreformoknak és az antireformoknak. A homályos, misztikus közéleti, esztétikai zsargonnal szemben valamennyien a fogalmak tisztázását, a szavak gondosabb használatát kívánjuk. Ezen belül vannak közöttünk eltérések. A szociálliberálisak és polgári radikálisak mellett vannak szocialisták, mint József Attila, Fejtő Ferenc és Veres Péter, de katolikusok is, mint Füsi József, Horváth Béla és Juhász Vilmos”. 1945 s főleg 1949 után Fejtő a KMP elleni — aktualizáló — érvként igyekszik felhasználni József Attila örökségét, életének sok tekintetben tragikus tényeit, így a Szép Szóhoz fűződő viszonyát is. De ezzel együtt sincs okunk kételkedni abban az állításában, hogy saját „rangjának” fokozatos emelkedése a Szép Szó „hierarchiáján” azzal függhet össze, hogy priusza lévén, pár évvel szabadulása után nem akarta a lapot indulásakor kompromittálni. Az viszont már aligha valószínűsíthető, amit Fejtő a József Attilával és Ignotus Pállal való együttműködésről, az elvi kérdésekben megnyilvánuló abszolút harmóniáról állít Vértes György szintén — de ellenkező előjelű — egyoldalú beállításával vitatkozva: közöttük, úgymond, „politikai kérdésekben soha semmiféle nézeteltérés nem merült föl. A lap vonalát, amely liberális-szocialista, baloldali vonal volt — együtt szabtuk meg, együtt vittük tovább”. Természetes, hogy kellett egyfajta közös nevező a munkatársak és szerkesztők együttműködéséhez, a Szép Szó karakteres arculatához, s ez engedményeket követelt mind József Attila, mind Ignotus Pál, mind pedig Fejtő részéről. De hogy mennyire nem lehetett teljes egység minden elvi kérdésben, azt maga Fejtő bizonyítja, közvetve, 1937-es esszéjében. Ebben az írásában — amelyet a Szép Szó csehszlovákiai előadókörútján többször is felolvasott — mások mellett nemcsak a folyóiratot, hanem a különböző szemléletű, alkatú, műfajú munkatársakat is találó kisportrékban mutatta be, élükön József Attilával. Önérzetesen minősíti ugyanakkor a Szép Szó irodalompolitikai helyét, orientációját, a szerkesztők közös álláspontját is: „a fiatalabb írói nemzedéknek azt a csoportját” alkotják ők, „amely a Nyugat humanizmusát nem találta eléggé radikálisnak, s a Válasz radikalizmusát nem találta eléggé egyértelműnek, egyértelműen humanistának és egyértelműen baloldalinak”. 63