Angyal Endre: Kelet-Európa művészete a XVIII-XIX. században - Művészettörténet 50. (Budapest, 1961)
Pejtegetéseinknek ezt a címet is adhatnék: szláv művészei Nagy Pétertől az Októberi Forradalomig. Tárgyalásunk középpontjában ugyanis a szláv nemzetek, elsősorban az oroszok művészete fog állni, а „XIX. század” fogalmát pedig nem akarjuk mechanikusan értelmezni, hiszen a kelet-európai — főleg az orosz művészetben — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagyobb cezúrát jelent, mint a századforduló. Ugyanilyen cezúra azonban a XVIII. század eleje, Nagy Péter cár reformjainak kora. Látszólag csak Oroszország „európaizálódásáról” van szó, a feudális „moszkvai középkor” felszámolásáról, a nagy uralkodó merész újításainak hatósugara azonban ennél szélesebb körű. Ne felejtsük : a cári Oroszország soknemzetiségű állam, s így az orosz fejlődés alakulása szükségszerűen maga után vonja Ukrajna és Belorusszia (Fehér-Oroszörszág-) kultúrájának átformálódását. Az élénk orosz-balkáni kapcsolatok sodrában az orosz átalakulás hatása alá kerülnek Délkelet-Európa pravoszláv népei is, legkorábban a románok és szerbek, később a bolgárok is. Bizonyos áttételekkel Magyarországon — amelynek művészetéről most nem akarunk szólni —, Lengyel- és Csehországban is is érezhető ez, mert a nagyhatalommá vált Oroszország komoly vonzóerőt kezd gyakorolni a kisebb szláv népekre, s egyes sajnálatos politikai antagonizmusok ellenére, mint amilyen a végzetessé váló orosz-lengyel vetélkedés, az orosz nép erejének tudata komoly mértékben ösztönzi az obrození, az újjászületés mozgalmát minden szláv népnél. Ez az „újjászületés” pedig rányomja bélyegét a képzőművészet fejlődésére is, főleg a cseheknél és szerbeknél. Oroszországban a XVIII. század folyamán teljes erővel nyomul előre a klasszicizmus, azonban magának Nagy Péternek és közvetlen 3